A pápa fogadta az argentin elnököt: küzdelem a drogkereskedelem ellen
Ferenc
pápa és Mauricio Macri argentin elnök a Vatikánban - AP
Január
27-én, szombaton délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palotában fogadta Mauricio
Macri-t, az Argentin Köztársaság elnökét. Ezt követően az államfő találkozott
Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Gallagher érsekkel, a Szentszék
államközi kapcsolatainak titkárával.
Az
argentin püspöki konferencia és a katolikus intézmények pozitívan hozzájárulnak
az emberi fejlődés és az új nemzedékek képzéséhez
A
szívélyes légkörben lezajlott megbeszélések is tanúsítják a Szentszék és az
Argentin Köztársaság között fennálló jó kétoldalú kapcsolatokat. A felek
foglalkoztak a közös érdeklődésre számot tartó témákkal, mint az átfogó
fejlődés elősegítése, az emberi jogok tiszteletben tartása, a szegénység és a
drogkereskedelem elleni küzdelem, az igazságosság, a béke és a társadalmi
kiengesztelődés. Ebben az összefüggésben hangsúlyozták, hogy az argentin
püspöki konferencia és a katolikus intézmények pozitívan hozzájárulnak az
emberi fejlődés és az új nemzedékek képzéséhez, különösen is a jelenlegi
gazdasági viszonyok között. Végül pedig érintettek nagyobb jelentőségű
regionális és világ méretű témákat.
Ez
volt az első alkalom, hogy az új argentin elnök és Ferenc pápa találkozott
A 20
perces találkozó során Marci elnök egy tipikus barna ponchót illetve argentin
tradicionális zenét és tangó muzsikát tartalmazó 12 CD-t adott át a pápának. A
Szentatya az Evangelii gaudium és a Laudato sí k. enciklikái egy példányával,
továbbá egy olajfát ábrázoló éremmel ajándékozta meg az argentin államfőt.
Kommentárként hozzáfűzte, hogy szereti ezt az ábrázolást államfőknek adni, mert
az olajfa két különálló ága azt a valamit jelképezi, ami talán nem működik, ami
külön válik, de amit aztán a fa, az egymásba fonódó ágak egyesítenek.
Ez volt az első alkalom, hogy az új argentin elnök és Ferenc pápa
találkozott. Korábban amikor Marci Buenos Aires kormányzója volt, már ismerték
egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése