Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – A bűnösöket meginteni

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. A február 21-én Bécsben és február 23-án Déván tartott elmélkedéseiben az irgalmasság lelki cselekedeteinek első állomásáról beszélt.

Csaba testvér február 21-én, nagyböjt harmadik vasárnapján a bécsi magyar közösségnek bemutatott szentmisén tartotta meg első elmélkedését az irgalmasság első lelki cselekedetéről. Ó- és újszövetségi példákon keresztül mutatott rá, mennyire fontos a másik embert jóra inteni. Mózes megintette a fáraót, hogy nem szabad egy népet rabszolgaként kezelni, pedig nem lehetett könnyű neki. Jónás sem lelte nagy örömét abban, hogy elmenjen Ninivébe, megtérést hirdessen, mégis megtette. A próféta figyelmeztette Dávidot, aki elvette Uriás feleségét. Jézus egész élete arról szól, hogy embereket próbál a jóra inteni: az idős Nikodémust, Zakeust és másokat is megújulásra hív. Menj, és ne vétkezz – mondja a házasságtörő asszonynak. Az igazságot szép ruhába, szeretetbe öltözteti, az emberek így el tudják fogadni. Ugyanakkor ostort fog, és kikergeti a kereskedőket a templomból, hiszen az igazság fontos neki. Kitart az igazság mellett, vállalja a nagyhét szenvedését.

Csaba testvér szerint prófétaiskolát kellene indítani: megtanítani úgy megmondani az igazat a házastársunknak, főnökünknek, gyermekünknek, hogy az gyógyítson, ne fájjon.

Sok a baj körülöttünk, és olyanok kezdtünk lenni, mint az udvari papok, akik hozsannát zengenek a királynak – intett Böjte Csaba. Hiányoznak a próféták, akik mindenkivel szemben mondják az igazságot, mint Aranyszájú Szent János, Szent Ambrus. Nemcsak a papok feladata ez, az Ószövetség nagy prófétái egyszerű, hétköznapi emberek voltak, akik meghallották Isten szavát.

Vajon felvérteztük a hitünkkel, reményünkkel, keresztény értékeinkkel azokat, akik Európába jöttek? – tette fel a kérdést. A párizsi terrortámadás elkövetője Belgiumban katolikus iskolában végzett. Egy másik dzsihadista merénylő lány is Európában nőtt fel, nem is olvasta a Koránt. A mi világnézetileg semleges iskoláinkat végezték – tette hozzá. A több száz milliós Európába érkezik egymillió menekült, és összeomlik az egész, mint egy kártyavár… Jó úton járunk? Valóban Szíriát kell bombázni? – vetette fel a nyugtalanító kérdéseket.

Családunkban, közösségünkben és európai szinten is fontos, hogy néhány igazságot alázattal, jósággal ki merjünk mondani – hangsúlyozta az erdélyi ferences, aki ötezer gyereket fogadott be, akiket folyamatosan int a jóra. Ha valaki nem tanul, elmondja neki, hogy felnőttként majd a piacon fog zöldséget árulni, vagy akár a testét kell árulnia. Biztosítja, hogy ő mellette áll és segít, hogy növekedjen. Ha nem hiszi el, kiviszi az állomásra a hajléktalanokhoz, visznek süteményt, beszélgetnek velük. A gyerekek elcsodálkoznak, amikor a hajléktalanok elmesélik, hogy ők is voltak kisiskolások, és nem szerettek tanulni.

Felelősek vagyunk a gyermekeinkért, meg kell tanítani őket küzdeni az életükért! Meg kell tanítani, hogy az élet szent dolog, békében kell élni. Meg kell tanulniuk bölcsen megfogalmazni a kritikát, jobbító szándékkal – figyelmeztetett Csaba testvér.

Végül arra buzdított, hogy próbáljuk gyakorlatba ültetni az irgalmasság cselekedeteit. Segítséget kérhetünk a barátunktól a lelkiismeret-vizsgálathoz: megkérjük, mondja a szemünkbe, mit hibáztunk, hogy rendbe tudjuk tenni. Nem kell sok, elég egy igazság, hogy ne omoljunk össze – tette hozzá. Kérte, törekedjünk arra, hogy szeretettel, jósággal mondjuk el a kritikát, a másik úgy tudja fogadni, mint drága nagyböjti ajándékot. Fogalmazzuk meg véleményünket jobbító szándékkal.

A mennyei Atya megoldja, ha nagy baj van, bízzunk benne, tovább fog menni ez a világ, van jövő! – hangzottak reményteljes, biztató szavai a Bécsben elmondott prédikáció végén. Hozzátette: fontos olykor kimosni az ingeinket, rendbe tenni az életünket, a nagyböjt pedig éppen ennek az ideje.

Böjte Csaba néhány nappal később Déván folytatta elmélkedését az irgalmasság első lelki cselekedetéről. Az ó- és újszövetségi példák után elmesélte a dévai gyerekeknek egy gyergyói család történetét. Egyszer három kisgyereket vitt hozzá egy pap, hogy nevelje őket. Tudta róluk, hogy apjuk, anyjuk életben van – megnézte, vajon miért nem gondoskodnak róluk. Hazalátogatva kiderült, hogy a férfi iszik, az asszony haragjában folyton veszekszik, meg is szökött otthonról. A gyerekekkel és a férjjel együtt felkeresték az asszonyt, Csaba testvér a nagy veszekedés közepette imádkozni kezdett a gyerekekkel, végül a szülők is bekapcsolódtak, majd megfogadták, hogy jók lesznek egymáshoz, a férj nem iszik, az asszony nem veszekszik többet. Azóta a gyerekek hazakerültek, szeretetben él együtt a család, ki tudták mondani a bűneiket, és meg tudtak bocsátani egymásnak.

Csaba testvér kifejezte vágyát, milyen jó lenne meggyógyítani a családokat a veszekedésből, hogy békében, szeretetben éljenek. Higgyünk abban, hogy jó szóval, szeretettel lehet eredményt elérni. Tudjuk egymást meginteni! – kérte, és hozzátette: amikor a gyerekek felnőnek, többen megköszönik a nevelőknek, hogy annyit veszekedtek velük, amikor nem akartak tanulni.

Arra kérte a gyerekeket, hogy négyszemközt, szépen intsék meg a másikat, ha nem jó úton jár. Ha nem megy, és nagy baj van, akkor szóljanak neki. Szeretetből kell meginteni a másikat, hiszen jót akarunk neki, azt akarjuk, hogy szép élete legyen. Adja az Isten, hogy felelősek legyünk egymásért, hogy senki ne vesszen el – kérte Böjte Csaba a dévai szentmisén elmondott prédikációja végén.

Csaba testvér ezúttal egy üzenettel vezette be a bűnös ember megintéséről szóló gondolatait:

Olvastam egy fiktív levelet, amit egy elkárhozott ember írt a komájának, aki bár templomba járt, szépen élt, de soha nem figyelmeztette az ő barátját arra, hogy nem szabad bűnöket elkövetni, hogy sokkal jobb szépen, szentül élni, mint mindenféle mocskos vétkekben vergődve lassan a pokolra jutni. Döbbenetes volt számomra ez a levél, mert az elkárhozott lélek joggal kérte számon az ő barátjától, hogy miért nem hívta meg egy kávéra, és miért nem próbálta ráébreszteni őt arra, hogy ez az út, amelyen jár, a pusztulásba vezet! Az irgalmasság lelki cselekedetei közül az első arra hívja fel a figyelmünket, hogy egymásért felelősek vagyunk, hogy egymást jó szóval, szeretettel, bizalommal segítenünk kell abban, hogy istengyermeki méltóságban, szépen, szentül éljünk ezen a földön!

Természetesen a jó dolgot jól is kell végezni! Bűnösöket meginteni nem könnyű dolog! Mielőtt ennek a szép és szent feladatnak nekiállnánk, gondolkozzunk el azon, hogyan is közelítsük meg a testvérünket úgy, hogy valóban ő is, de mi magunk is szabadok, tiszták maradjunk, legyünk a bűntől. Életemben egyszer adatott meg az, hogy egy vízben fuldokló embert kimenthettem, de emlékszem, hogy mikor az életéért rúgkapáló ember felé úsztam, nagyon féltem, és figyeltem arra, hogy a veszélyben lévő ember kétségbeesésében nehogy engem is magával rántson a mélybe! Óvatosan közelítettem meg, és mikor kiértünk a partra, összeölelkeztünk, és mindketten örömünkben sírtunk! Jó volt megmenteni azt az ismeretlen fiatalembert! Jó volt Isten szép kék ege alatt szabadon lélegzeni, állni két lábon a drága anyaföldön!

Szeretettel biztatom a kedves testvéreimet, hogy nagy-nagy alázattal segítsük egymásnak talpra állni, békében, szeretetben szabadon élni, bűn nélkül. Jézus mondta, hogy nincs nagyobb öröm a mennyben, mint egy megtérő bűnös feletti öröm. Meg vagyok győződve, hogy nagyobb jót nem tudunk tenni, mint ha egymás lelki szabadságát visszaadjuk vagy segítünk nagylelkűen megőrizni. Tegyünk meg mindent azért, hogy jókedvű örömben, szabadon, istengyermeki méltóságunkban élhessük életünket…

Szeretettel,
Csaba testvér