Évközi 24. vasárnap

Évközi  24.  vasárnap
Kiv 32,7- 11.13-14; 1Tim 1,12-17; Lk 15,1-32
„Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára”

Szent Pál apostol nem tartozott a tizenkét tanítványhoz, akiket Jézus apostoloknak nevezett, „hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt”. (Mt 10,1) Pált akkor még Saulnak hívták, gyermekként is szigorú farizeusnak nevelték, majd Jeruzsálemben tanult a rabbi iskolában. Mesterei nyilván Jézus ellen nevelték, és azt bizonygatták előtte, hogy Jézuscsaló volt. Mt 27,62-64) Ezért segített üldözni Jézus tanítványait is mindaddig, amíg Jézus meg nem jelent neki a damaszkuszi úton. Akkor azonnal megértette, hogy a tanítói becsapták: Jézus él, tehát feltámadt a halottaiból. Jézus személyesen akkor még nem foglalkozott vele, csak egy Ananiás nevű tanítványát küldte hozzá, hogy keresztelje meg. A tanítvány félelmét így oldotta fel az Úr: „Csak menj, mert ki választott edényem ő nekem, hogy hordozza a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. (ApCsel 9,15-16) Később a sivatagban Jézus tanította két éven át, és megmagyarázta neki, hogy amit a Bibliából tanult, az mind róla szólt.(Gal 1,11-16)  „Valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel”. (1Tim 1,14) Pál elsősorban azokra gondol, akik hozzá hasonlóan saját ostobaságuk vagy a Jézust gyűlölő gonosz emberek hatására ellenségei lettek a világ Üdvözítőjének. Biztatást akar adni nékik. hogy az ő példájából erőt merítve bátran szakítsanak addigi életükkel, ha kegyelmet kaptak hozzá, és térjenek meg bátran, nyíltan: „Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára – engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem őt, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem”.(12-13) Jól ismertek engem, Kedveseim, hogy veletek együtt nagyon szeretem édes magyar hazánkat. Aggódom sorsáért épp eleget. A háború befejeztével kis ideig boldog voltam, mert láttam, hogy kisemmizett népem óriási akarattal állt neki az újjáépítésnek. A romok helyén pezsgő élet indult. De hamarosan szíven ütött az első ateista nyilatkozat, amellyel az ezer éves Magyarországot legveszélyesebb pontján kezdték rombolni: alapjaiban. Hatvan évig bántott ez a szörnyű kísérletezés. Az idegen hitrontók mellé –sajnos- magyarok is csatlakoztak. „Istennel fogj hozzá, Istennel fejezd be, mert ez a legszebb életfolyamat”. Isten nélkül él ma is több millió magyar. Imában, összetartásban sokan szépen kezdtünk élni. Tegyük ezt folyamatosan. Viszont csendesen közömbös és hangosan őrjöngő magyar testvéreink hitét próbáljuk visszaimádkozni. Hadd legyenek Saulból Pálok! Jövőnk csak Jézussal biztos.