Évközi 25. hét hétfő
A
számkivetés keserű évei után egyszer csak felvirrad a nap, amikor Izrael fiai
visszatérhetnek hazájukba, hogy felépítsék Jeruzsálemben az Úr templomát. A mi
életünkben is elérkezik egy-egy olyan pillanat, amikor úgy érezzük magunkat,
mint aki több kilométeres alagút után kilép a szabadba, a fénybe. Kellenek ezek
a pillanatok, a nagy újrakezdések korszakai, amikor teljes valónkkal átérezzük,
hogy megpróbáltatásunk véget ért, megszabadultunk a bűneink okozta fogságból,
amikor minden világos és biztató, s körös-körül adakozókedvet és
segítőkészséget tapasztalunk. Ilyenkor csak rajtunk áll, mihez kezdünk az
ajándékba kapott szabadsággal, világossággal, lehetőségekkel. Lendületes
munkába fogunk, vagy tétlenek maradunk? A lámpást a tartóra tesszük, vagy az
ágy alá rejtjük? Az Úr házát építjük, vagy valami mást? Mindenki kap kegyelmet,
de ha nem él vele, a kegyelmi pillanat elmúltával ismét visszasüllyed korábbi
állapotába, illetve a legközelebbi próbatétel során összeroppan. Elveszíti azt
is, amije addig volt, s remény híján élete értelmetlenségbe fullad.
Az
azonban, aki jól használja fel a számára juttatott kegyelmet, megerősödik a
jóban, s ezután a következő megpróbáltatás is javára válik, és újabb kegyelmek
forrása lesz. Az ilyen ember nem panaszkodik amiatt, hogy kedvezőtlen
körülmények között kell végeznie a munkáját, mert számára nincsenek kedvezőtlen
körülmények, hanem csak kegyelmi helyzetek, melyekben megmutathatja Isten
iránti hűségét, s megerősödhet a hozzá való ragaszkodásban. Fáradsága ezért
bőségesen megtérül, s jutalomként az utolsó napon még ráadást is kap.
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked
azokért a kegyelmi pillanatokért, amikor minden világos és egyszerű volt, s
testestül-lelkestül átéreztük gondviselő jelenlétedet. Kérünk, adj nekünk
állhatatosságot, hogy a Tőled kapott kegyelemből élve a nehézségek idején is
kitartsunk a felismert jóban, s így hűséges szolgáidnak bizonyuljunk a számadás
napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése