Évközi 25 vasárnap

Évközi 25 vasárnap
Iz 55,6-9; Fil 1,20a-24. 27a; Mt 20,1-16a
„Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál”

Izajás próféta korában a déli Zsidó ország, Júda is már erősen bálványimádó. A bálványokat már nemcsak öntvényekben és faragványokban képzelik isteneknek, hanem imádják a csillagvilágot, az egyes jelesebb csillagokat. A nagyon éles eszű Izajás, akit az Ószövetség prófétakirálynak is mond, kénytelen megfeddeni Ácház királyt is, mert megtűri, sőt titokban maga is műveli a bálványozást. „Hagyja el gonosz terveit a bűnös, térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban” (Iz 55,7) Ezt követeli az ember józan esze is. Az értelmet az ember lelke egyik nagyszerű képességét az Úr azért ajándékozta az ember számára, hogy a szellemvilágban már meglévő, angyali megismerő képességhez hasonlóan az ember is képes legyen értelmével felismerni az Istent, mint megismerése legfőbb tárgyát és célját. Érthető, hogy Isten az ember egyik legnagyobb kincsét az értelmét meghazudtoló emberi magatartást mélységesen elítéli. „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok, mondja az Úr” (8) Isten kizárólag azért teremthette a mérhetetlen csillagvilágot, hogy az ember értelmével kikövetkeztethesse Isten létének legékesebb bizonyítékát. A létezők világában minden véges, kivéve az Istent. Az Ő létének és tevékenységének nincsenek korlátai. Legnagyobb műve, a csillagvilág, tejútrendszerekből áll. Ezek a rendszerek szerkezetükben mind más és más alakzatúak.  Az ember értelme pedig következtet: az, aki ezt a mérhetetlen csillagvilágot kigondolta és létrehozta, csak végtelen nagy lehet értésben és akarásban is. Ezt a valakit nevezzük Istennek. Őt összekeverni más, véges létezőkkel, butaság. Isten hozta létre a világ minden más létezőjét. Az embert és életének minden körülményét is. Az Ő műve az emberi közösség minden fajtája: Család, nemzet, ezek sorsa, történelme is. Áll tehát minden részletre és alakulásra is a fentebbi isteni üzenet: „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok. és az én útjaim nem a ti útjaitok” A népeknek sorsa van, és ezt Isten szabta meg. Végső soron Istentől függ nemzetünk sorsa is. El kell gondolkodnunk, hogy sorsunk alakulása miért békés vagy békétlen, virágzó vagy üldözött? Az alakulásban áldása vagy büntetése kegyelme és érdemünk vagy érdemtelenségünk döntő körülmény. A történelem során hányadán álltunk Istennel? Gondolkodjunk vele együtt, és azokkal, akik istenfélők.