Évközi 34. hét szombat
Az
egyházi év utolsó napjához érve s a Jelenések könyvének utolsó mondatait
olvasva egyszerre csak a Szentírás első könyvénél találjuk magunkat, a kezdet
kezdeténél. Feltűnik az élő vizek forrása. Az ember visszakerül a paradicsomkertbe,
pontosabban az egykor csodálatosan megteremtett és Krisztusban még
csodálatosabban újjáteremtett világba, mérhetetlenül gazdagabban, mert már
ismeri a szentháromságos isteni életet. Az újjáteremtett világ most már
egyértelműen közvetíti Isten életét az embernek: az élet fái folyamatosan
gyümölcsöt teremnek, leveleik pedig gyógyítanak. Újra harmóniában élünk,
egységben vagyunk az anyagi világgal, az egész kozmosszal. Ez az a nap, amelyre
– Szent Pál szavaival – az egész természet sóvárogva és vajúdva vár: Isten
fiainak dicsőséges kinyilvánulásának napja. Ezen az utolsó napon végre az ember
szívén keresztül rá is kiárad Isten dicsősége.
De
addig a napig is felelősek vagyunk az egész mindenségért. Mi vagyunk Isten
hordozói a világban, minden hatalmat nekünk adott, de azért, hogy ezzel a
hatalommal őt nyilatkoztassuk ki. Ez a hatalom olyan erő, melyet pusztán emberi
értelemmel fel sem tudunk fogni, mégis birtokoljuk: az ingyenes, a feltétel
nélküli szeretet képessége. Az Úr pedig ezt üzeni nekünk angyala által: „Íme,
hamarosan eljövök. Boldog, aki megtartja e könyv jövendölésének igéit!”
Urunk, Jézus Krisztus, az Atya Általad a mi
kezünkbe helyezte az egész univerzum sorsát, és meghívott arra, hogy a
Szentháromság életének részesei legyünk. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy
tudatában legyünk keresztény felelősségünknek, és Szentlelkednek
engedelmeskedve úgy éljünk, hogy beléphessél családunkba, a társadalomba, a
politikába, a környezetvédelembe, s így rajtunk keresztül jelen lehessél ebben
a világban, és eljöhessen Isten országa, a Te boldogító, örök uralmad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése