Erdő Péter bíboros a NEK római találkozójáról: Krisztus a mi odafordulásunkra is szomjazik

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok (NEK) Pápai Bizottságának tagjai és nemzeti küldöttei november 8. és 10. között Rómában tanácskoztak. A találkozón Erdő Péter bíboros, prímás is részt vett. A pápai bizottság római üléséről kérdeztük a főpásztort.

– Bíboros atya, mi volt az apropója a mostani római találkozónak?

– Ez az alkalom a két eucharisztikus kongresszus közötti félidő nagygyűlése volt. Azért hívták meg a világ összes püspöki konferenciájának eucharisztikus kongresszusi megbízottját, hogy számot vessenek az előző kongresszus lelkipásztori hatásaival, és tájékozódjanak a következő kongresszus előkészületéről.

– Milyen előadások hangzottak el?

– Az első napon Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke a tanács működéséről, az eucharisztikus kongresszusok jelentőségéről és az új evangelizációban betöltött szerepéről tartott előadást. Ezt követően Bruna Costacurta professzor asszony a budapesti kongresszus bibliai mottóját elemezte: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Kimutatta, hogy az Ószövetségben a forrásnak van egy titokzatos és egy életadó jellege is. Isten a vízen keresztül lép kapcsolatba az emberrel. Amikor Mózes a pusztában ráüt a sziklára, az Úr vizet ad, mintegy saját magából. Erre utal Jézus, amikor azt mondja, hogy aki szomjas, az jöjjön hozzá és igyon. A Jézus oldalából kifolyó vérnek és víznek is nagy jelentősége van, mindkettő a kegyelmet, az Istennel való kapcsolatot jeleníti meg. A találkozón az Eucharisztia és a liturgia köré kellett rendeznünk ezeket a biblikus gondolatokat. Segítségünkre volt ebben a II. vatikáni zsinat, hiszen a Sacrosanctum concilium kezdetű konstitúció csúcsnak és forrásnak nevezi a liturgiát, amely egyszerre Krisztus és az egész Egyház cselekménye. Krisztus kezdeményezi és várja is a kapcsolatot. A kereszten azt mondja: „szomjazom” – nem csak fizikai értelemben, hiszen a mi odafordulásunkra is szomjazik, melyre válaszul eláraszt bennünket azzal az élettel, ami az ő sajátja.

A forrás gondolata azt is magában hordozza, hogy a liturgia nem marad meg a templomi tér keretei között, hanem túljut a templom falain, és kiárad a világ felé. Érdekes, hogy sem a Septuagintában, sem a Vulgatában nem így szerepel ez a zsoltársor. Bár ez a változat csak a maszoréta szövegek egyik típusában található meg, mégis ezt tartják a leghitelesebbnek. A Szentszék is ezt részesíti előnyben, nem beszélve arról, hogy az izraeli filológiai intézet vezetője, Tortschiner professzor is ezt tekintette mértékadónak.

– A biblikus mellett más szempontból is foglalkoztak az Eucharisztiával?

– Igen, Pierangelo Sequeri – a család kérdéskörével foglalkozó II. János Pál Pápai Intézet elnöke – arról beszélt, miként tudja az eucharisztikus ünneplés kifejezni ezt a gazdagságot. Az ő megközelítésében az eucharisztikus ünneplésnek, de magának a templom berendezésének is egyfajta varázzsal kell rendelkeznie, amely megragadja az embert, még azelőtt, hogy annak teológiai mélységébe belemerülne. Sequeri nagyban épít az Újszövetség történeteire. Ezekben három tényező kap nagy szerepet: Jézus, a tanítványok köre és a tömeg. Jézus tevékenysége minden esetben a tömeg felé irányul. Vagyis amikor templomainkat berendezzük, tekintettel kell lennünk arra, hogy nem egy szűk társaság felé szeretnénk fordulni. Az esztétikai, az érzelmi és a gyakorlati üzenetnek is távolabbra kell hatnia. Az adoratio fogalma nem szakítható el az ige hallgatásától. Az emmauszi történetben Jézus megmagyarázza az Írások értelmét, majd a tanítványok a kenyértörésben ismerik fel őt. Az adoratiónak a puszta szemlélésen kívül bibliai tartalommal is bírnia kell. Az adoratio a kezdetekben az eucharisztikus ünneplés részeként került előtérbe. Úgy kell a szentmisét celebrálni, hogy ez kifejezésre jusson. Vagyis az adoratio térben és időben nem korlátozódhat arra a néhány percre, amikor az Eucharisztia fizikai közelségében vagyunk, hanem azután, hogy magunkhoz vettük, az életünkben is kifejezésre kell juttatnunk azt. Ezért kapcsolódik szorosan az Eucharisztia imádásához a szociális tevékenység.

– A tanácskozáson Ön is előadást tartott.

– A kongresszust előkészítő, Dolhai Lajos által vezetett Magyar Teológiai Bizottság készített egy szöveget, amelynek összefoglaló anyagát egy olasz nyelvű kiadványban minden résztvevő kézbe vehette. Ezt ismertettem. Ez a dokumentum nemcsak az Eucharisztiáról szóló katolikus tanítás gazdagságát mutatja be, hanem azt a helyet is – Magyarországot és Budapestet –, amely otthont ad a világkongresszusnak. A szövegben szót ejtünk az előttünk álló missziós kihívásokról, a nemzeti kulturális azonosság, a méltóság fontosságáról, és bemutatjuk azt a szeretetet is, amellyel az Eucharisztia körül összegyűlünk.

– Magyar nyelven mikor lesz olvasható ez a kiadvány?

– Jelenleg fordítják magyar és több idegen nyelvre, hamarosan itthon is elérhető lesz.

– Fábry Kornél, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára is szólt a megjelentekhez. Ő miről beszélt?

– Az előkészületek jelenlegi állásáról, a szállás- és utazási lehetőségekről, a programokról adott tájékoztatást.

– Bíboros úr a Szent Péter bazilika Katedra-oltáránál november 10-én tartott szentmisét. Milyen üzenetet fogalmazott meg ezen az alkalmon?

– A zárónap Nagy Szent Leó pápa ünnepére esett, így rá emlékeztünk ezen a szentmisén. Egy hanyatló korban, a Nyugatrómai Birodalom összeomlása előtt húsz évvel vezette az Egyházat. A Rómába menekült császár nevében többször is tárgyalnia kellett az Itáliába betörő barbárokkal. Attilával sikerült megegyeznie Mantova mellett, így ő elhagyta Itáliát. Később a vandálokkal is tárgyalt, és bár ők elfoglalták Rómát, nem gyújtották föl a várost, és nem bántották a lakosságot. Ugyanakkor Nagy Szent Leó pápának a khalkédóni zsinat problémáival is szembe kellett néznie, Flavianoszhoz írt levelében fejtette ki krisztológiai tanítását. Levonta az eucharisztikus gyakorlatra vonatkozó következtetéseket, beszélt a reális jelenlétről, az Eucharisztia ünneplésének fontosságáról, valamint megengedte, hogy egy templomban egy napon több szentmisét is tartsanak.

– A szertartást követően Ferenc pápa audiencián fogadta a tanácskozás résztvevőit. Milyen szempontokat hangsúlyozva fogalmazta meg buzdítását a Szentatya a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra?

– A Szentatya beszédében egy olyan eucharisztikus kultúra terjesztését jelölte meg feladatként, amely a közösségteremtés, az önzetlen szolgálat és az életadó irgalmasság hármasságában mutatkozik meg. A kommunióról, vagyis a Krisztussal és egymással összekötő kapcsolatról, közösségről beszélt. Azt hangsúlyozta, hogy a világ felé is küldetésünk van. Az eucharisztikus szolgálat részesít bennünket Krisztusnak mint diakonosznak, vagyis szolgának a küldetésében. Az Egyháznak, Krisztus testének is ezt a magatartást kell követnie: segítenie kell a rászorulókon, a munkanélkülieken, a szegényeken, a nehéz körülmények között élő családokon, a menekülteken. Amikor Krisztus keresztáldozatát ünnepeljük a szentmisében, egyúttal Krisztusnak mint Isten szolgájának ezt a küldetését is tudatosítanunk kell magunkban. Az irgalmasságról szólva azt emelte ki a Szentatya, hogy az egész társadalom és a természeti környezet szenvedése iránt is érzékenynek kell lennünk. Jézus élő vízzé tette magát, és elküldte nekünk Szentlelkét. Nekünk ezt az irgalmasságot kell kifejezésre juttatnunk az egyházi közösség életében, és felmutatnunk a világnak. A Szentatya azt is hangsúlyozta, hogy a budapesti kongresszus fontos állomás lesz az eucharisztikus kongresszusok sorában.