Lelked emeld a magasságokba – Eucharisztikus tudományos konferencia kezdődött Esztergomban

Az Eucharisztiáról rendeznek tudományos konferenciát az esztergomi Szent Adalbert Központban november 27. és 29. között. A tanácskozást a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve szervezték meg.

A konferencián jelen van Michael August Blume apostoli nuncius és Kocsis Fülöp érsek-metropolita. A tanácskozást Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg.

Főtisztelendő és Exellenciás Apostoli Nuncius Úr, Érsek Úr, Hölgyeim és Uraim!

1. A 2020. szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve fontos feladatunk, hogy tudományos szinten is reflektáljunk arra a sokrétű és gazdag valóságra, amit számunkra az Eucharisztia jelent. A magyar nyelvben már ennek az ősi görög elnevezésnek a fordítása is gondot okoz. Hiszen hálaadásról, szent emlékezésről, lakomáról, szent jelenlétről szól ez a kifejezés a teológia részletes kifejtése szerint. Magyarul mégis magát az ünneplést, a cselekményt szentmisének, az eucharisztikus színek magunkhoz vételét szentáldozásnak, a konszekrált kenyeret és bort Oltáriszentségnek nevezzük. Ebből is látszik, hogy a magyar nyelv és gondolkodás mennyire konkrét. Hiszen az Oltáriszentség kifejezés, a latin Sacramenta altaris – így, többes számban! – az észak-afrikai zsinatokon már a 4. században magát az egész szentmisét jelölte a szentáldozással együtt. De hivatkozhatnánk éppen a magyar szentáldozás szóra is, amelyet mi a szent színek magunkhoz vételére vonatkoztatunk, holott az áldozat is eredendően az egész cselekményre utal.

2. Fontos dolog reflektálnunk erre a teológiai gazdagságra. Ebben pedig nagy segítséget jelent a történelmi előzmények és az eredet vizsgálata. Kitüntetett figyelmet érdemel a húsvéti vacsora lefolyása és jelentősége a zsidóság körében, hiszen az Újszövetség az utolsó vacsorát többszörösen húsvéti vacsorának nevezi. De fontos számunkra mindazoknak az imádságoknak és szokásoknak az ismerete is, amelyek a zsidó hagyományok világában az étkezésekhez kapcsolódtak, hiszen ezek is – úgy tűnik – szerves összefüggésben vannak az egyházi közösségben végzett eucharisztikus ünneplés kialakulásával.

Különösen jelentős hozzájárulás az Eucharisztiával kapcsolatos gondolkodásunkhoz a keresztény közösségek felfogása, hagyománya és gyakorlata. Az ortodox egyházak hagyománya és teológiája történelmileg közös eucharisztikus felfogásunk olyan szempontjait is megvilágítja, amelyek a latin teológiában és gyakorlatban kevesebb hangsúlyt kaptak.

Protestáns testvéreink felfogása az Úrvacsoráról számunkra nem elsősorban a régi hitviták megértése miatt fontos, hanem inkább a jelenben bontakozó párbeszéd elmélyítését segíti. Nem a különbségek elfelejtése vagy bagatellizálása, hanem egymás felfogásának jobb megismerése és Krisztus iránti szeretetünk elmélyítése jelzi az irányt, amerre a párbeszédnek haladnia kell.

3. Hálás köszönetet mondok a kiváló előadóknak, akik ezen a konferencián a közreműködést vállalták: zsidó testvéreinknek, az ortodox kereszténység és a protestantizmus rangos képviselőinek és a számos katolikus előadónak, akik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a két év múlva sorra kerülő eucharisztikus világkongresszus a barátságnak és a szeretetnek igazi ünnepe legyen.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok sok sikert és áldást a most kezdődő konferenciához!

* * *

„Mily szép és fenséges, hogyha testvérek együtt gondolkodnak” – kezdte előadását Schőner Alfréd főrabbi. Először arról beszélt, hogy az esztergomi zsinagóga felett (jelenleg kulturális intézmények működnek benne –a Szerk.) még láthatjuk a kőtáblákat, de a tíz ige már nincs rajtuk. Ezek ugyan felszálltak az égbe, de az emberek lelkében megmaradtak.

A mai széder estéről és annak liturgikus kapcsolatáról szólva elmondta, hogy a Pészach a három zarándokünnep egyike. Ennek során felolvassák a Haggádát, melynek forrása a Tanakh, a Talmud, és RáMBáM, azaz Maimonidész szövegei. A széder – jelentése rend –, egy zsinagógán kívüli esemény, melyet közösségben vagy családban ünnepelnek. A széder este középpontjában a „meséld el fiadnak” parancsa áll, központi eseménye az Egyiptomból való kivonulás elbeszélése. A kántor első nap bőséges harmatért imádkozik, a Mááriv imánál kezdődik az ómerszámlálás, a hetedik nap Mózes diadalénekét olvassák fel. A széder vacsorán három pászkakenyér, valamint zöldségek kerülnek a tányérra. A csont a bárányáldozatra; a tojás az ünnepi áldozatra; a keserűgyökér a szentélyre; a malterszerű, reszelt alma és dió keverékéből álló étel a vályogvető rabszolgamunkára; a sós víz a szolgaságban ejtett könnyekre utal. Ezen kívül még négy kehely bor is asztalra kerül. (Kérdésre válaszolva a főrabbi külön kiemelte a kenyér és a bor jelentőségét, mely az Eucharisztiával is kapcsolatba hozható.) A szertartás során a gyerek központi helyet foglal el, neki kell ugyanis a hagyományt folytatnia. Ezért igyekeznek a széder este során az ő figyelmét felkelteni és fenn is tartani.

A Haggáda, mely az egyetlen a zsinagógán kívül használt ima- és szertartáskönyv – mely lehet illusztrált – tartalmában és formájában is több variációban létezett. Schőner Alfréd főrabbi többek között a 14. századi, Barcelonában készült szarajevói haggádát mutatta be. Ez egy illusztrált bibliai képeskönyv a világ teremtésétől Mózes haláláig. Ismert még a Kaufman Dávid gyűjteményéből származó, 14. században keletkezett budapesti Haggáda. A Madárfejű Haggáda 1300 körül jött létre. Mivel tilos volt az emberábrázolás, ezért e műben az emberi fejek helyére madárfejek kerültek. Az első nyomtatott Haggáda 1526-ban készült Prágában. A magyar Haggádák közül Roth Emil 1942-es könyvének első mondatai így szólnak: „Egy az Isten, és ne legyen bálvány; egy az ember, és ne legyen rabszolga.” Az OMZSA Haggáda a korszak legnagyobb régészeti felfedezéseit egyezteti a zsidóság hagyományával. Ebben megjelenik az eucharisztia kifejezés is. A cionista Haggáda, melyet 1948-ban adtak ki, arra a kérdésre, hogy „Miben különbözik ez az éjszaka a többitől?”, azt válaszolja, hogy „semmiben, mert még messze van a hajnal”. A Peszáchi Hágádá 1999-es fordítás; 2007-ben Frölich Róbert rabbi fordításában jelent meg Haggáda.

„Ne felejtsd apád tanítását és azokat a szent szövegeket, melyeket édesanyádtól hallottál. Szemedet helyezd a földi valóságba, de lelked emeld a magasságokba és kutasd az Örökkévalót” – fejezte be előadását Schőner Alfréd főrabbi.

Verő Tamás budai főrabbi A zsidó családi liturgia a széder estén kívül – étkezések, asztali áldások, imák címmel tartott előadást. A hagyomány szerint az asztali áldásokat Ábrahám vezette be. A Bibliából ismert történet szerint a házába fogadott vendégeket arra kérte, hogy ne neki, hanem az örök Istennek adjanak hálát.

Ahány zsidó ház, annyiféle módon követik az előírásokat. A világban élő zsidók is sokféle módon gyakorolják vallásukat. Az askenázi vagy a szefárd zsidóság is más és másfajta hagyományt követ. A hagyomány szerint a reggeli imát Ábrahám, az alkonyati imát Izsák, míg az esti imát Jákob vezette be. A nap este kezdődik, vagyis az első ima lehet az esti. Ahhoz, hogy nyilvános imát mondjanak, legalább tíz felnőtt zsidó férfira van szükség. A hálaadás gerincét a Sömá és az Ámidá ima adja. Hétfő és csütörtök reggel a Tórából is felolvasnak.

A Kádis ima nem a gyászolók imája, sokkal inkább a feltétlen hit kifejeződése. Ehhez azért fontos a tíz ember jelenléte, hogy jelezze: a közösség ott áll az egyén mellett. A zsidó felfogás szerint a főétel a kenyér, ennek fogyasztásánál már el kell mondani a megfelelő imát. Előtte kézmosás történik – háromszor a jobb kezet, háromszor a bal kezet kell megmosni. Ezt követően áldást mondanak, mely után nem beszélnek a következő cselekedetig. Csak az a főétkezés, ha kenyeret, kalácsot is fogyasztanak hozzá. Minden áldás így kezdődik: „Áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a világ Ura…” A fán vagy a földön termő gyümölcs esetén is más és más áldást kell alkalmazni. Ha valamiről nem egyértelmű, hogy milyen áldást kellene mondani, arra is van egy külön áldásszöveg. A bor fogyasztásánál ezt mondják: „Áldott vagy te, örökkévaló Istenünk, a világ Ura, ki a szőlő gyümölcsét teremtette.” Az étkezés után utóáldást mondanak. Az étkezés utáni ima a birkát hámázon, melyben négy nagy részt lehet elkülöníteni. Az első az életről, a második a tápláló földről, a harmadik Jeruzsálemről – Dávid és Salamon említésével – szól. A negyedik rész a köszöneté, amikor hálát adnak Isten jóságáért.

Az áldások szövege más hétköznap és ünnepnap. „Minden áldás Istentől jön, minden áldás elmondásával elismerjük az Örökkévaló létét. Aki áldást mond, maga is meg lesz áldva” – fejezte be előadását Verő Tamás budai főrabbi.

Az előadások után Schőner Alfréd főrabbi kérdésekre válaszolt. Megemlítette, hogy Erdő Péter bíboros a szünetben azt javasolta neki: a közeljövőben együtt emlékezzenek meg a II. világháború idején Esztergomból elhurcolt több mint ötszáz zsidó emberről. E kezdeményezést hallva a főrabbi visszautalt előadása elejére, és az mondta: „egy ige visszaszállt a táblára”.

A három nagy vallás együttélésével kapcsolatban a főrabbi egy történetre utalt. A zsidó vallásban 613 parancsolat van, ezeket azonban ma már nem is lehet betartani, közel a fele az elpusztult templom vonatkozásában lett megállapítva. Amikor egy bölcs rabbit megkérdeztek, hogy akkor hány parancsolatot kell megtartani – 248-at, 11-et vagy 10-et –, ő a Szentírást idézve azt válaszolta, hogy „az igaz ember hitében él” (Hab 2,4). „Aki zsidó, az legyen zsidó, a keresztény legyen keresztény, a muzulmán pedig muzulmán. Tisztelje mindenki a másik hitét, és ismerje fel benne azt, ami szép.” A főrabbi végül Babits Mihály versét idézte: „Mindenik embernek a lelkében dal van / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.”