Évközi 2. hét szombat

Évközi 2. hét szombat

Hogyan várjuk Istentől, hogy komolyan vegye kérésünket, ha mi nem vesszük komolyan az ő kérését? Tudniillik az Úr nem azt várja tőlünk, hogy a Hívek könyörgésébe beiktassunk egy fohászt papi hivatásokért, hanem hogy szívvel-lélekkel, egész egzisztenciánkkal elkötelezzük magunkat az Egyház mellett, amelyért imádkozunk, s keressük azt a helyet, ahol aratásában az Úr miránk számít, a mi munkánkat várja. A papnevelés ügye ugyanis nem Isten magánügye, nem is csak a papoké, hanem az egész Egyházé, a miénk is.

Szent Pál mint kedves fiait, úgy nevelte fel az első papi nemzedéket, megosztva velük örömeit és gondjait, feladatait és terveit, olyannyira, hogy a távolból még az egészségükre is gondja volt. És sem ő, sem Timóteus és Titusz nem volt soha magára hagyatva, mindig körülvette őket a közösség, s testileg-lelkileg gondjukat viselte. Ma is csak attól a paptól várható, hogy plébánosként káplánjával, az egyházközség vezetőivel és valamennyi hívével atyai és testvéri viszonyt alakítson ki, akinek magának is része volt hasonló tapasztalatban. Csak az ilyen papok és szerzetesek lehetnek szívvel-lélekkel dolgozó munkások az Úr aratásában, és csak ők lehetnek példaképek, akik újabb és újabb munkásokat vonzanak.

Urunk Jézus, Szent Timóteus és Szent Titusz közbenjárására áldd meg papjainkat és a papi, szerzetesi hivatásra készülőket. Add kegyelmedet az elöljáróknak és a nevelőknek, hogy atyai szeretettel viseljék gondjukat a rájuk bízottaknak, hogy így azok meg is tapasztalják azt, amire hívást kaptak. Segíts, hogy családi otthonaink csakúgy, mint a papnevelő intézetek és a szerzetesi növendékházak a názáreti ház mintájára alakuljanak, ahol a közös istendicséretből és egymás szeretetteljes szolgálatából nő ki hivatás és küldetés.