Pál megtérése

Pál megtérése

Az intellektuális és erkölcsi erőfeszítés, az Isten parancsaihoz való hűséges ragaszkodás, az aszkézis mind-mind kevés a Krisztusra találáshoz. Végül maga az Úr Jézus könyörül meg a becsületesen kereső emberen – még a téves lelkiismeretűn is –, és tisztán kegyelemből nyilatkoztatja ki magát nekünk, mint mindennek végső okát és célját. Lehet jó szándékkal buzgólkodni egy eszméért, vallásért, ideológiáért, lehet értelemmel keresni az igazságot, de mikor a végső igazság mint élő személy áll elénk – „Én vagyok az igazság” –, világossága a déli verőfényt egyszerre sötétséggé változtatja bennünk. Meg kell vakulnunk egy időre, mert csak ez gyógyíthat ki elvakultságunkból, s adhatja meg, hogy azután újfajta látásra nyíljék meg a szemünk. A természetes ismeret értéke megmarad, de a végső megvilágítást többé nem a természetes emberi értelem adja, hanem az Istentől kapott új világosság, a Szentlélek.

Csak ha már Pálhoz hasonlóan Krisztus fönséges ismeretéhez képest mindent szemétnek tekintünk, akkor pillanthatjuk meg az igazi valóságot. Ő már nem részigazságok megvilágításában látott, hanem Krisztus teljes világosságánál, ezért vette észre a zsidók mellett a pogányokat is, s azt, hogy Isten őket is meghívta az Isten országába. Aki valóban Jézus Krisztus fönséges ismeretében ismeri meg az embereket, annak számára nincsenek elvetett embercsoportok: az embert látja Isten terveiben, és Istent látja az emberben. Gondolkodása Isten gondolatainak méreteire tágul – így lesz egyetemes, mégsem kozmopolita.

Urunk, Jézus Krisztus, akiért, akiben és aki által teremtetett minden ember, zsidó és pogány, keresztény és ateista, hálát adunk Neked csodálatos művedért, mellyel Saul szemét és szívét megvilágosítottad, s őt a népek apostolává rendelve mindannyiunk üdvösségének munkálójává tetted. Közbenjárására add kegyelmedet, hogy elvakultságainktól megszabadulva és Hozzád szívből megtérve alkalmassá váljunk az evangélium hirdetésére az emberek között.