Húsvét 6. hét péntek
Isten
elsősorban nem aktivitást vár tőlünk, hanem mindenekelőtt azt akarja, hogy
megszülessünk az ő gyermekeivé, Krisztus által, a Szentlélekben. Ez a születés
pedig bizonyos szomorúsággal és fájdalommal jár, hiszen új életre születésünk
nem mehet végbe egyfajta halál nélkül. Azonban éppen ez a születés lesz új, el
nem múló örömünk forrása. Olyan öröm forrása, melyet nem befolyásolnak a külső
körülmények változásai és kedélyállapotunk hullámzásai. Az istengyermekségre
születés öröme más dimenzióban van, mint e világ örömei, ezért nem veheti el
tőlünk senki sem. Kérdeznivalónk sincs már, hiszen Isten élete áramlik bennünk,
s ez több, mint bármi, amit ésszel fel lehetne fogni és meg lehetne magyarázni.
Arra
azonban szükségünk van, hogy földi életünk gondjai, teendői közepette újra meg
újra erre a misztériumra irányítsuk figyelmünket, s Istennel egyesült életünk
külső jelek által is megerősítést nyerjen. Szent Pál a legintenzívebb apostoli
munka, az igehirdetés, az utazás fáradalmai és a testi-lelki megpróbáltatások
közepette sem feledkezik meg arról, hogy az Úrnak tartozik önmagával. Miközben
csaknem szétszaggatják – olykor fizikailag is –, ő nem hagyja szétforgácsolódni
belső világát, hanem még nagyobb hangsúlyt ad Krisztushoz való tartozásának,
például azzal, hogy fogadalommal kötelezi el magát, melynek külső jeleként
Kenkreában lenyíratja a haját.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy szívünk
bensőséges szeretetével ragaszkodjunk Hozzád, s ebben segítségünkre legyenek az
általunk választott külső jelek, önként vállalt fogadalmak is, melyek
megerősítik lelki elkötelezettségünket, hogy szüntelenül akaratodra figyeljünk,
és felismerjük, mit akarsz cselekedni általunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése