Évközi idő 20. hét kedd

Évközi idő 20. hét kedd

Felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál, pedig csak ember vagy

Miután a gazdag ifjú, aki Jézus követéséért nem volt képes vagyonáról lemondani, szomorúan távozott (lásd tegnapi evangélium), az Úr figyelmezteti tanítványait a gazdagság veszélyére. A vagyon és a pénz (és sok esetben nem a nagy vagyon, hanem egy kisebb is) válaszút elé állítja az embert. A történetben szereplő fiú, mivel fiatal volt, nem saját munkájával szerezhette nagy vagyonát, hanem bizonyára szüleitől kapta vagy örökölte azt. A családi vagyon vagy annak egy részének átadásával a szülei gondoskodtak arról, hogy a földi életben ne legyenek gondjai. Ez a jóléti helyzet később bilincsbe köti a fiút, aki észre sem veszi, hogy szabadságától fosztja meg a pénzben való bővelkedés, s ettől az erős béklyótól nem tud szabadulni még Jézus kedvéért sem. A vagyon, amit előnynek tartott, most valójában hátrányára válik, hiszen megakadályozza egy tökéletesebb élet megvalósításában.
Napjainkban is vannak olyan fiatalok, akiket szüleik hasonló helyzetbe hoznak. Sok szülő állandóan azt hajtogatja, hogy „a gyerekeimért dolgozok, és azt akarom, hogy mindenük meglegyen, ami nekem nem volt.” De miért nem gondolnak arra, hogy a vagyonban való bővelkedés elszakíthatja Istentől gyermeküket? Ha a szülők le is mondanak az örök életről, a gyermekeikkel ezt nincs joguk megtenni. Engedni kellene, hogy a fiatalok ne a pénztől függve, hanem szabadon választhassanak!

Mutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra vágyom, hogy ebben a kincsben legyek gazdag! Állhatatosan kérlek, had lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, Te egészen szegény voltál, s így én sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem! 

KONSTANTINÁPOLYI SZENT ILONA

SZENT ILONA

Augusztus 18.
+328/30.

Ilona az ötvenedik éve körül járhatott, amikor feltűnt a történelemben Nagy Konstantin császár édesanyjaként. Korábbi életéről a következőket tudjuk:

250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Erre biztos adatunk nincs, de történészek ezzel magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak, 'Ilonavárosnak' nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét.

Ilona egyszerű családból származott, Szent Ambrus úgy tudja, hogy apjának vendéglője volt, s Ilona is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, aki 293-ban császár lett; a császárhoz már nem illett a vendéglős lánya, ezért elbocsátotta és új házasságot kötött Teodórával. 306-ban Ilona fia lépett a trónra, Nagy Konstantin néven. Fia maga mellé vette a császári udvarba, s megajándékozta a császárné címmel, úgyhogy Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták.

A császár szabad kezet adott anyjának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre. Ilona pedig ezt az új helyzetet jóra használta. Utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből.

Nem tudjuk, mikor tért meg. Caesareai Euszébiosz szerint a fia térítette meg, ezzel szemben Szent Ambrus Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának. Egy bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások.

326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint Jeruzsálemben a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. Erről Aquileiai Rufinus (345--410) a következőket írja egyháztörténetében:

,,A niceai zsinat idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették.

A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.

A megtalálás örömét csak az zavarta, hogy a kereszteket nem lehetett egymástól megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. Az emberi tudatlanság isteni segítségre szorult.

Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott: ťUram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!Ť

Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.

A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket, melyekkel az Úr testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt.

A császárné az üdvöt hozó fa egy részét elvitte fiának, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel őrzik. Jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta: meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, s azt mondják, olyan tisztelettel fogadta őket, hogy szolgálóruhát öltött és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. A földkerekség parancsoló urának édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett.''

Meg kell mondani, hogy az itt elmondottakról sem Caesareai Euszébiosz, aki jól ismerte a palesztinai történelmet, sem Jeruzsálemi Szent Cirill nem szól.

Ilona 80 éves lehetett, amikor ismeretlen helyen meghalt. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. Szent Ambrus szent emlékezetű nagyasszonynak mondja. A római zarándokok az ő sírját is fölkeresték.

AZ ÖRVENDETES RÓZSAFÜZÉR 3.

AZ ÖRVENDETES RÓZSAFÜZÉR

A harmadik tized titka:„Akit te, Szent Szűz, a világra szültél"

Kilenc hónapig csak a Szűzanyáé volt a világ legnagyobb kincse: a megtestesült Istenfia. Igaz, a kiválasztott előfutár és édesanyja, Erzsébet közvetlenül érezték csodatevő hatalmát, és ez már a jövendő örömforrás előjele volt a bűnös és beteg világnak: itt van a földön a Megváltó. Ám ez nagyon zártkörű és rövid ideig tartó öröm, amely majd mindenkinek az életét megvidámítja, ha a látható világba lép a „Minden vigasztalás kútfeje,Jézus, az élet szerzője”. Még az utolsó teljes, tökéletes együttlét: még igazán csak az Édesanyáé. Ezek az utolsó hetek, napok, órák azonban már a nagy eseménynek, a születés titokzatos történéseinek vannak szentelve. A gyermeket szíve alatt szeretgető Édesanya készül a szülésére, az anyai áldozatra, majd az önálló első életjelre: sírva, de boldogan jelzem élek, itt vagyok! Ettől a perctől kezdve a szeretet vég nélküli alázatos szolgálattá változik. Ennek leghamarabbi eszközeit elő kell készíteni. Kis ingecskék, pólya, pelenkák. Ezeket varrni, ezerszer megsimogatni: ez az édesanyák csodaszép élménye. Szent József elkészíti a keleti bölcsőt. Minden kész a szerény házban, hogy Dávid király legigazibb Fiát illően fogadják a késői leszármazottak. Ekkor robban bele terveikbe egy császári rendelet. „Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kirínusz kormányozta. Elment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába”. (Lk 2,1-3) Elgondolkodik korunk embere: Az Isten Fiának dirigálhat a földi úr? Jézus bele akart születni az emberi közösségbe. Vállalta ezzel az összes kötelezettséget, ami az emberi társadalmat érintette.Miért kellett Máriának áldott állapota utolsó napjaiban kimozdulnia kínos és hosszú utazást kezdenie? Nem lett volna elég Szent Józsefnek elmenni és bediktálni családja minden adatát? Ez az összeírás nem népszámlálás volt csupán, hanem minden birtokos minden vagyontárgyát: ingó és ingatlan adóalapját saját magának kellett bevallania. Jézus két családfája (Mt 1,15-16)(Lk 3,23) alapján teljesen biztos, hogy Mária és József unokatestvérek voltak. Máriának szüzességi fogadalma ellenére feleségül kellett mennie Józsefhez, mert örökös lány volt, nem lévén fiú testvére, neki kellett örökölnie a családi birtokot, és rokoni házasságával biztosítania kellett, hogy a birtok ne kerülhessen ki a nemzetség köréből. Mivel Dávid király családi öröksége Betlehemben feküdt, erről Máriának kellett gondoskodnia, ha nem is lakott helyben. A legfőbb ok pedig Isten akarata volt. Ő már hatszáz évvel azelőtt megüzente Mikeás próféta által: „De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója; származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza”(Mik 5,1) Nem tudjuk, hogy Máriáék ismerték-e ezt a prófétai írást, de Isten akaratának teljesülnie kellett. A császár is szolga Isten szemében. Egyébként pedig Jézus az egész világnak született. Mária és József tehát összecsomagolták a babakelengyét az útra szükséges holmikkal együtt, és nekivágtak a nagy utazásnak a Jordán felé, onnan a folyó mentén Jerikóba, Jeruzsálem és Betlehem irányába. Megérkezésük után szállást kellett keresniük. Jámbor ájtatosságot tartunk nálunk is ennek emlékére: sajnáljuk a Szentcsaládot, legfőképpen a kicsi Magzatot, hogy szívtelenül elutasítják mindenünnen. Pedig csak ennyit ír az evangélista: „nem kaptak helyet a szálláson”. (Lk 2,7) a szállás tele volt az összeírásra érkezett hazalátogatókkal. A kis Jézus pedig azért rendezte így, hogy kellőképpen hangsúlyt adjon: senkitől semmit nem vár, nem vesz el; Ő akar adni! Kimennek tehát az üres birkahodályba. Ott születik meg a Király.„Megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette”. (7) Megosztotta sok földönfutó és hajléktalan nyomorát. Első látogatói a pásztorok voltak, akiket viszont angyalok küldtek hozzá. Ők énekelték meg a nagy örömöt, amit a kis Jézus hozott: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14)

Évközi 20 hét hétfő

Évközi 20 hét hétfő

Ez 24, 15-24; Mt 19, 16-22

„Emberfia, íme, egy csapással elveszem tőled szemed gyönyörűségét, de ne sirasd, ne sírj!” (Ez 24, 16)

Aki elmélyed az emberteremtésre készülődő Szentháromság szavainak értelmezésében, csak az tudja megérteni, mit akar mondani az Úr Ezekielnek. Emberfia, íme, egy csapással elveszem tőled szemed gyönyörűségét, de ne sirasd; ne sírj, s a könnyeid se folyjanak. Sóhajts csendben, halotti gyászt ne tarts; tedd fel fejedre turbánodat, és sarud legyen a lábadon. Ne takard el arcodat, és a gyászolók eledelét ne edd.” (Ez 24, 16-17) Minden gyönyörű volt, amit Isten az embert megelőzően teremtett, de amikor bejelenti, hogy amit az emberben, a férfiben és nőben teremteni fog, azzal saját képét formálja meg az anyagvilág és a szellemi lét kombinációjában. Ezt élvezi majd a tárgyilagos szemlélő. Aki pedig jövendő párjára talál, annak szemét-száját betölti a gyönyörűség. Az igazán szerelmes nem érti, hogy miért nem látják mások is a világ legszebbjének az ő választottját. Ezekiel választása valóban a legsikeresebb lehetet, ha később, hosszas házasélet után is ezt mondja neki Isten: „Elveszem tőled szemed gyönyörűségét."A felesége hirtelen halála,amit ráadásul megkönnyeznie, meggyászolnia sem volt szabad, megsejttette honfitársaival, hogy mindegyikük számára súlyos üzenetet hordoz.A nem régen olvasott és magyarázott kép, amelyben az Úr feltárja, hogyan mutatta meg egykor a síró kisbaba képében megszületett, de mindenkitől elhagyatott Izrael iránti irgalmát, majd hogyan nevelte gyönyörű hajadonná. Isten a legszebb kapcsolatot hozta létre népével: Mindennel ellátta, megsokasította táborát, így komoly néppé nevelődött. Izrael viszont megszegte hűségét, bálványokat imádott. Tönkretette azt a gyönyörű viszonyt, amit az Ószövetségben velük létesített. Isten a maga fájdalmát akarta érzékeltetni Ezekiel sorsában: „Beszélj Izrael házához: Így szól az Úr Isten: Íme, én megfertőzöm szentélyemet, országotok büszkeségét és szemetek gyönyörűségét, mely miatt aggódik a lelketek; fiaitok és leányaitok, akiket hátra hagytatok, kard által esnek el. Akkor úgy próbák majd ti is. Amint én tettem. Arcotokat nem takarjátok el ruhátokkal és a gyászolók eledelét, nem eszitek; turbánotok a fejeteken lesz és sarutok a lábatokon, nem jajgattok, sem nem sóhajtoztok, hanem elsenyvedtek majd gonoszágaitokban, és mindenki csak a rokona előtt siránkozik majd. Mert Ezekiel csodálatos jel lesz számotokra, mindenben úgy cselekszetek majd ti is, amint ő cselekedett, amikor ez majd megtörténik; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten”(21-24) Hazánk gyönyörű ország volt. Tönkretették egységét, szépségét.De nekünk most a szebb jövő távlatait nyitogatja az Úr. Hitünkkel, reményünkkel, egymás osztatlan szeretetével legyünk jele Isten felénk forduló szeretetének.

KIZIKI SZENT MIRON

Szent Miron vértanú

Miron vértanú Achájából származott nemes és gazdag családból. Nagyon szelíd ember volt, szívében nagy szeretet égett Isten és az emberek iránt. Istennek tetsző életet élt. Décius császár idejében lett a város papja. Amikor egy karácsony alkalmából Antipater helytartó eljött a templomba, hogy elfogja a keresztényeket, az istentiszteletet végző Miron félelem nélkül elmarasztalta a helytartót kegyetlensége és bálványimádása miatt. Ezért elfogták őt és kínzások alá vetették. Fára függesztették, vasakkal szurkálták, tűzzel égették, és végül tüzes kemencébe dobták. Szentünk sértetlen maradt a tűz a hóhérokat égette meg. A helytartó végül vadállatok elé dobatta. Mivel a vadállatok nem bántották a szentet, a dühös helytartó önmagát ölte meg, A vértanút ezután Kizik városába vitték és ott lefejezték 251-ben.

AZ ÖRVENDETES RÓZSAFÜZÉR 1.

AZ ÖRVENDETES RÓZSAFÜZÉR

Mint a neve is hangoztatja, azokra az örömökre figyeltet bennünket, amelyek Jézus és Mária életét betöltötték úgy, ahogy a Teremtő az emberi történelem kezdetén elrendelte. Az Emberfia már nemcsak az Atya ölén él Isten Egyszülött Fiaként, hanem emberként, a szentcsalád boldog kisgyermekeként élvezi azt az örömöt, amelyet az emberiség boldogságára az Atya megtervezett és elrendelt. A ma élő emberek számára biztatás: Isten most is ezt az örömteli életet kínálja az általa rendelt erkölcsi elvek keretei között.

Az első tized titka: „Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál”

Elképzeljük azt a jelenetet, amelyben Mária a világ legnagyobb eseményére készül. Mária nem sejti, mi történik vele, de a Gondviselés megfelelő összeszedettséget teremtett benne és körülötte. Ősi magyar énekünk így fogalmazza meg ezt az áhítatot:„Harmatozzatok égi magasok, Téged vár epedve a halandók lelke: Jöjj el édes Üdvözítőnk!” (Ho 2.1) Belép szerény hajlékába a mennyország egyik főangyala. Mélyen meghajolva köszönti a tizennégy-tizenöt éves gyönyörű lányt, és elmondja Isten üzenetét: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28) és következik a csodálatos üzenet: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz Ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni. A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” (Lk 1,30-32.35) a legboldogabb édesanya: Isten Anyja. A jövendő mostani édesanyák Éva ujjongásával köszönthetik áldott állapotukat: „Anyának érzem, ó, Ádám, magam” (Madách Imre, Ember Tragédiája) Ahogy az ember tragédiája boldog reményre fordult, az emberiség, benne a magyarság keserű sorsa egy-egy új anyasággal biztató jövővé válhat. Imádkozzátok a rózsafüzért. Nemzetünk imádkozzunk velük együtt.

Évközi 20. vasárnap

Évközi 20. vasárnap

Iz 56,1.6-7; Róm 11,13-15. 29-32,Mt 15,21-28

„Asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!”

Egy szegény, szerencsétlen édesanya Tírusz és Szidon környékéről átsiet a zsidók lakta földre. Könnyen megy, hiszen a rómaiak birodalmának területe ez is, az is. Mégis egy teljesen más világ, hiszen Tírusz és Szidon lakossága pogány, az a föld pedig, amelyen Jézus tartózkodik, Izrael földje, a lakói Ábrahámnak leszármazottai. Azé az Ábrahámé, akit Jézus születése előtt kétezer évvel szólított meg az egy igaz Isten: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra, földre, amelyet majd mutatok neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-3) Aki által áldást nyer a föld minden nemzetsége, Tírusz és Szidon is, az az Ábrahám ivadék, aki az örök áldás, a Jézus Krisztus, a Názáreti. Ő, aki a zsidók földjén született, harminc éves kora óta áldott kezével osztja az áldásokat, amikor gyógyítja a hozzá fordulók betegségeit, és megszámlálhatatlan ördögöt űzött ki szerencsétlen emberekből. Mellette áll, majd végül oda merészkedik egy szerencsétlen asszony, aki régóta leste a lehetőséget, hogy boldogtalan lányából a pokol fattyát kiűzethesse. Most itt a lehetőség. Ismétli százszor az anyai könyörgést, Jézus pedig nem szóba áll vele. Végül az apostolok lesznek közbenjárói, hogy célhoz érjen vagy haza küldje az Úr. Ekkor pedig egy közmondással válaszol a Mester, amit két évezrede botránkozva hallgatnak a keresztények, mert nem értik, miért viselkedik így a szeretett Jézusa. Nem értik, hogy az ábrahámi áldás miért nem hangzik el ezekre a nyomorult szidoniakra. Nekünk, akik a Bibliát ismerjük, egyszerű a válasz. Nem Jézus alázza meg a szegény édesanyát, hanem önmagát érzi megalázva tanítványai, a szidoni édesanya és önmaga előtt. Amíg teljesen aláveti magát Atyja akaratának, hogy a törvény érvényesüljön és Ábrahám és Izrael részesüljön az utolsó morzsákban is, ezért neki most még nem szabad az ősi korlátokon átlépnie. Majd ha a főpap és a főtanács istenségének megvallását káromkodásnak minősíti, ha kimondják a minden jogától való megfosztást, kidobják a fővárosból, két gonoszevővel együtt függ az átok fáján, akkor már nem kötelezi semmi törzsi előírás. Akkor már szabadon mindeneket magához vonzhat.(Jn 12,32) Szörnyeteg világban élünk. Minden jó lelkű katolikus öltse magára a szidoni édesanya hitét, és naponta minden imájában esedezzék Urunk Jézus Krisztushoz Olvastam az újságban, hogy a sátán fiai mit tettek, láttam azokat, akiket kisemmiztek, kiköltöztettek, megvertek, megöltek. Láttam és hallottam azokat, akiket szeretet helyett gyűlöletbe kergettek. Az egész világért könyörgünk, segíts rajtuk Uram.