Az élet igéje – 2016. július

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4,32)

Nincs szebb dolog annál, mint amikor azt mondják nekünk: „Szeretlek.” Ha valaki szeret, akkor nem érezzük magunkat egyedül, biztos léptekkel haladunk, és a nehézségekkel, kritikus helyzetekkel is szembe tudunk nézni. Ha pedig a szeretet kölcsönössé válik, akkor remény és bizalom tölt el, és biztonságban érezzük magunkat. Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeknek szeretettel teljes környezetre van szükségük ahhoz, hogy egészségesen fejlődhessenek, szükségük van valakire, aki szereti őket. De erre minden életszakaszban szükségünk van. Ezért mondja az életige, hogy legyünk jóindulatúak egymás iránt, vagyis szeressük egymást, és Istent állítja elénk példaként.

Élete azt mutatja meg, hogy az egymás iránti szeretet nem pusztán érzelem, hanem nagyon konkrét és igényes „jóindulat egymás iránt”. Jézusban Isten a betegek és a szegények mellé állt, megszánta a tömeget, irgalmas volt a bűnösökhöz és megbocsátott azoknak, akik keresztre feszítették.

Számunkra is azt jelenti a jóindulat a másik ember iránt, hogy meghallgatjuk őt, őszintén odafigyelünk rá, osztozunk örömeiben és szenvedéseiben, törődünk vele, és figyelemmel kísérjük az életét. A másik soha nem idegen, hanem a testvérünk, hozzánk tartozik, ő az, akit szolgálni szeretnénk. Teljesen ellentétes magatartás ez azzal, amikor a másikat riválisnak, versenytársnak vagy ellenségnek tekintjük és rosszindulattal vagyunk iránta, elnyomjuk, vagy ki is rekesztjük, ahogy azt sajnos a napi hírekben sokszor halljuk. De még ha idáig nem is jutunk el, előfordulhat, hogy harag, bizalmatlanság és ellenséges érzület halmozódik fel bennünk vagy egyszerűen csak közömbösség és érdektelenség azok iránt, akik rosszat tettek velünk, nem szimpatikusak vagy társadalmi szinten nem a mi köreinkhez tartoznak.

Legyünk jóindulattal egymás iránt, tanítja az élet igéje. Azt jelenti, hogy járjunk az irgalmasság útján, és legyünk készek megbocsátani egymásnak valahányszor hibázunk. Chiara Lubich azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy új keresztény közösségi tapasztalatuk kezdetén első társaival megkötötték a kölcsönös szeretet szövetségét, hogy megvalósítsák Jézus parancsát. Ennek ellenére előfordult, hogy „különösen kezdetben nem volt egyszerű radikálisan megélni a szeretetet. Annak ellenére, hogy megerősített bennünket Isten rendkívüli ajándéka, ugyanolyan emberek voltunk, mint a többiek, és közöttünk is előfordult, hogy kapcsolatainkon megült a por, és meggyengült az egységünk. Például olyankor, amikor észrevettük a másik hibáit és ítélkeztünk felette, s így alábbhagyott a kölcsönös szeretet tüze.

Hogy megoldjuk ezt a helyzetet, egyszer arra gondoltunk, hogy szövetséget kötünk, és ezt az „irgalmasság szövetségének” neveztük el. Elhatároztuk, hogy reggelenként mindig új szemmel látjuk a felebarátot – a fokolárban, az iskolában, a munkahelyen –, újnak, egészen újnak tekintjük, és nem fogunk emlékezni hibáira, hanem mindent befedünk a szeretettel. Azt jelentette, hogy a szívünkben mindenki felé ezzel a teljes amnesztiával, az egyetemes megbocsátással fordultunk. Kemény elhatározás volt ez, de együtt tettük meg mindannyian, és ez segített, hogy mindig elsőként szeressünk, utánozzuk az irgalmas Istent, aki megbocsát és elfelejt.

Az irgalmasság szövetsége. Talán ma is ennek segítségével növekedhetne bennünk a jóindulat egymás iránt.

Az Irgalmasság Szent Éve 213.

Ezt mondja az Úr

 

„Ezt mondja az Úr:Izraelnek három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Eladják az igazat ezüstért, a szegényt meg egy pár saruért; a szegényeknek a fejükön gázolnak, és a gyöngéket eltérítik útjukról. Apa és fia egyazon lányhoz jár, hogy szent nevemre szégyent hozzon. Minden oltár közelében zálogba vett ruhákra telepszenek, és Istenük házában az elítéltek borát isszák, noha én söpörtem el előlük az amoritákat, akik magasak voltak, mint a cédrus, és erősek, mint a tölgyfa, mégis elpusztítottam felül a gyümölcsüket, alul meg a gyökerüket. Én hoztalak fel titeket Egyiptom földjéről, vezettelek benneteket a pusztában negyven éven át, hogy elfoglaljátok az amoriták földjét”(Ám 2,6-10) Ámosz próféta II. Jerobeám izraeli király (783-743) idejében kapott prófétai szolgálatra meghívást, az ország elpusztítása előtt húsz évvel. Arra utalnak a prófétai megrovások, hogy nagy volt a szegénység az országban. Az óriási adók miatt az egyszerű földművelők tönkrementek.A próféta is a legszegényebbek közé tartozott: pásztorember volt, alacsony bérért nap-mint-nap összeszedte a gazdák jószágait és estig a legelőn vigyázott rájuk. Maguk a gazdák is nyomorultak voltak. Nem tudták fizetni a királyi adót, amely a katonaság és a királyi udvartartás költségei miatt évről évre nőtt. A fizetni nem tudók házát az adószedők fillérekkel számolták el, a fizetésképtelen családfő az elmaradt adó fejében ragszolga lett. A család szentségét a Teremtő írta elő. Ha az apa és fia azonos nővel szemérmetlenkedett, ami a jövő társadalmat nem erősítette,Isten a bűnökért keményen büntet: „Nos hát, rátok nehezedem, ahogy a kévével rakott szekér a földre nehezedik. Nem lesz menedéke a gyors futónak, az erős mit sem kezdhet erejével, a bátor nem menti meg életét. Az ijász nem áll helyt, a fürgelábú nem tud elmenekülni, s a lovas sem menti meg életét. A hősök között a legbátrabb is ruhátlanul menekül azon a napon, mondja az Úr” (13-16) „Halljátok az ítéletet, amelyet az Úr kimondott rátok, Izrael fiai, azokra a nemzetségekre, amelyeket felhoztam Egyiptom földjéről: A föld nemzetségei közül nem ismertem mást, csak titeket, ezért megtorlom rajtatok minden gonoszságtokat. (A prófétai hivatásnak nem lehet ellenállni). Jár-e együtt két ember, ha nem értenek egyet? Nem akkor ordít-e az oroszlán, ha nem talál prédát? Nem akkor bömböl-e búvóhelyén az oroszlánkölyök, ha nem szerez semmit? Leesik-e a madár a földre, hogyha nincsen csapda? Csattan-e a csapda, ha nincs mit fogjon? Megszólal-e a kürt a városban anélkül, hogy a nép meg ne rémülne? Jön-e valami rossz a városra, amit nem az Úr hozna rá? Valóban, az Isten, az Úr, nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak. Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? Ki ne jövendölne, ha ha szól az Úr, az Isten?”(Ám 3,1-8) „Felforgattalak titeket, miként az Isten felforgatta Szodomát és Gomorrát; olyanok lettetek, mint a tűzből kimentett üszök, és mégsem tértetek vissza hozzám-, mondja az Úr. Ezért bánok így veled, Izrael. Mivel így bánok majd veled, készülj fel, hogy találkozzál a te Isteneddel, Izrael!” (4,11-12) Szentséges Atyánk elevenen tárja elénk a Szentírásban az irgalmasság szentévének tanítását: az isteni igazságosság méltó büntetését, a felbecsülhetetlen irgalmát a gondolatsor hegycsúcsára emeli: gyere, te istenszomorító tékozló fiú.Nem azért kapsz irgalmat,meg nem érdemelt bocsánatot, mert megérdemled, hanem mert az Úr szeretete még a legmegátalkodotabb gonoszságból is megpróbál kimenteni.

Évközi 13. hét szombat

Évközi 13. hét szombat

Mária és Erzsébet találkozásában a korabeli zsidó rituálé szerinti megnyilatkozások mögött a látogatás teológiai valósága, az emberi találkozások isteni mélysége tárul elénk. A találkozás szemlélődéssel indul. Feltűnnek egymás előtt. Egy pillanat alatt átlátja a szerető tekintet a másik egész valóját. Felismeri, elismeri, de az arcot keresi, és az arcon is a szemet. A tekintetek nem csupán találkoznak, hanem szinte megmerítkeznek egymásban. A szem valóban a lélek tükre: a két tekintet egybekapcsolódása mögött a szeretet hatalmas eseménye játszódik le, a kölcsönös befogadás.

Itt már minden eldől. A szeretetkapcsolat mélységének, nagyságának arányában engedhetjük szemünkön keresztül bensőnkbe hatolni a másik tekintetét. Ha továbblépne: határt sértene meg, amelyre elutasítás a felelet. Mária és Erzsébet azonban szabadon, minden fenntartás nélkül beléphetett a másik benső világába, mert mindketten tisztán szerettek. És mivel itt két Istenbe merült ember találkozott, ezért igen nagy mélységet járt be tekintetük. Odáig hatolhatott, ahol a másikban Isten lakozik: Máriában a megtestesült Ige, Erzsébetben a hitet támasztó Szentlélek. Csak ezután szólalnak meg. Erzsébet szava méltatlansága tudatáról árulkodik: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” Mária azonban továbblép. Elhagyva a találkozás rituáléjának azt a soron következő mozzanatát, hogy most ő mond valamit, amivel kifejezi méltatlanságát e köszöntésre – például azt, hogy ő a fiatalabb –, lelkéből azonnal égre csap Isten dicséretének és imádásának éneke. Ez nyitja meg az eget két egymást szerető ember találkozásának eseményében. Ketten énekelni egyes szám első személyben az Úr dicséretét: ez már a szentek közösségének megvalósulása.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk arra, hogy tiszta szeretettel szeressenek bennünket, és mi magunk is oly gyarlón, önző módon szeretünk. Mégis kérünk Téged, ne engedj megállnunk méltatlanságunk átérzésénél, hanem a Boldogságos Szent Szűz példájára és közbenjárására add, hogy előbb tekintetünk, majd szívünk-lelkünk is felemelkedjék Hozzád, aki minden szeretet forrása vagy.

 

SZENT POTIT

Szent Potit 

vértanú

Szentünk Antonin császár uralkodása alatt élt. Mint fiatal pogány ismerkedett meg a kereszténységgel és titokban megkeresztelkedett. Haragvó atyja elzárta egy szobában és megtiltotta a háziaknak, hogy ételt adjanak neki. Később, atyjával való beszélgetése őt is az igaz hitre vezette. Potit bátran hirdette az embereknek a keresztény hitet. Szavaival és az eközben művelt csodáival sok pogányt térített Krisztus hitére, ezért elfogták, nyelvét kivágták, szemeit kivájták és végül lefejezés által nyerte el a vértanúságot a II. század közepén.

A pápa latin nyelvű levele Dominik Duka bíborosnak, szombathelyi küldöttének

Szent Márton kettévágja köpenyét 

Ferenc pápa latin nyelvű levelet intézett Dominik Duka OP bíboroshoz, aki különleges küldöttje lesz a Tours-i Szent Márton születése 1700. évfordulóján július 9-én, Szombathelyen (a pannóniai Savariában) megrendezendő ünnepségeken.

A latin levelet nem hivatalos magyar fordításunkban ismertetjük.

Szent Márton már katekumen korában sok jócselekedetet hajtott végre

"Tours-i Szent Márton joggal nevezhető a szegények atyjának, aki ’még nem is született újjá Krisztusban, már mint katekumen sok jócselekedetet vitt végbe, segített a munkásoknak, támogatta a nyomorultakat, táplálta az éhezőket, öltöztette a ruhátlanokat, katonai zsoldjából a napi élelmen kívül semmit sem tartott meg magának: nem volt süket az Evangélium szavára:  nem aggodalmaskodott a holnapért.’  (Sulpicius Severus, Vita Sancti Martini, 2, 8). Amikor tél idején lovon közeledett Amiens kapujához, egy rongyos koldust pillantott meg, megkönyörülve rajta kettévágta köpenyét, és felével betakarta. Ekkor Jézust látta angyaloktól körülvéve, aki megdicsérte szeretetgesztusát.” (Uo. 3, 1-4)

De ez csak szerény bevezetés volt későbbi gyümölcsöző apostoli szolgálatainak, amelyeket Európa különböző vidékein, mint Krisztus katonája fáradhatatlanul kifejtett; csodálatos volt belső élete, naponta az ég felé emelte lelkét, állhatatos volt az önfegyelmezésben és böjtölésben, a virrasztásban és az imádságban. (Uo. 26, 2); minden cselekedetében jelen volt Krisztus, szívében a jámborság, béke és irgalmasság (uo. 27, 2). Nem csodálandó tehát, hogy Isten ezt a püspököt nagy lelki erővel ajándékozta meg, amellyel állandóan elűzte az ördögöket és sok csodát tett, sok népet a katolikus hitre térített.”

Ferenc pápa áldását adja az ünnepség résztvevőire és imáikat kéri

Ferenc pápa, miután így Sulpicius Sepség résztvevőire és imáikat kérieverus életrajza alapján méltatta Szent Márton erényeit, megjegyzi: Teljesítve Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek, valamint Veres András, (akkor) szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke kérését, a július 9-i szombathelyi megemlékező ünnepségre különleges küldöttjének nevezte ki a domonkos Dominik Duka bíborost, hogy az ő személyét képviselje és üdvözletét elvigye. A híveket buzdítsa Szent Márton tiszteletére, hogy a szent közbenjárjon Istennél, kérje számukra a hiteles élet, a kiváló szeretet kegyelmét, a jogtalanságok bocsánatát és a rendíthetetlen hűséget Krisztus Urunkhoz. A püspököket is szólítsa Szent Márton lelkipásztori buzgósága követésére, mert a lelkek üdvössége a legfőbb törvény. Ferenc pápa Tours-i Szent Márton közbenjárását kérve apostoli áldását adja különleges bíboros küldöttjére, a szombathelyi egyházmegye pásztoraira és híveire, a világi hatóságokra és az ünnepség résztvevőire, egyben imáikat kérve saját péteri szolgálatának hűséges teljesítésért.

Az Irgalmasság Szent Éve 212.

Hiszkija, Acház fia lett a déli zsidóország, Judea királya (716-687). Tudjuk, hogy 722-ben az északi zsidóországot, Izraelt azért adta a pogányok kezére, és a harctéren életbenmaradtakat azért engedte az Úr szétszórni a győztesek pogány népei közé, mert kétszáz éves fennállása alatt teljesen pogánnyá lett. Ezután a nagyon keserves lecke után a 25 éves Hiszkijában akarta Isten megmutatni, hogy csak a benne hívők maradnak életben, de azok is csak addig, amíg lerombolják a bálványokat és csak „Neki, az egyedüli Istennek szolgálnak” Júda és Benjamin törzsének tagjai, amint a Tízparancs első paragrafusa írja elő. Hiszkija 29 éves koráig uralkodott Jeruzsálemben és egész Júdeában.Közben az Izraelt leromboló Asszíria Szancherib nevű királya felvonult Júdea ellen Hiszkija király 14. esztendejében. Akkor még nem Siont, tehát Jeruzsálemet ment ostromolni. hanem az ország egyéb várait. Ezt bosszúból csinálta, mert Hiszkija nem adta meg neki a sarcot. Hiszkija követeket küldött, akiken keresztül Szancherib 300 ezüst talentumot és 30 aranytalentumot. 1 TAL=30,3 kg. A királyi kincstár minden pénzét, a templom minden arany és ezüst díszét oda kellett adni Szancheribnek. A nagyképű Szancherib király akkor Jeruzsálembe küldte a főpohárnokát, és a maga gőgös, piszkos üzenetét kellett elmondania a várfal tövében, hogy a szerencsétlen, éhes jeruzsálemiek hallják a saját fülükkel, mit üzen Hiszkijának Szancherib: „Halljátok a nagy király, Asszíria királya üzenetét! Ezt mondja a nagy király: Ne engedjétek, hogy Hiszkíja félrevezessen titeket, hisz nem képes kiszabadítani benneteket a kezemből! Ne hagyjátok, hogy Hiszkija az Úrral vigasztaljon titeket, azt állítva: az Úr majd megment minket, és biztos, hogy nem adja ezt a várost Asszíria királyának kezére. Ne hallgassatok Hiszkijára, mert ezt mondja Asszíria királya: Kössetek velem szövetséget és gyertek ki! Akkor majd mindenki a maga szőlőtőkéjéről és a saját fügefájáról eszik és a saját ciszternája vizét issza, míg majd elmegyek és elviszlek benneteket egy olyan országba, ahol bőségben van a gabona és a bor, olyan országba, ahol rengeteg az olajfa és a méz. Életben maradtok, nem kell elpusztulnotok. Ne hallgassatok Hiszkijára, férevezet benneteket, amikor azt mondja: az Úr megment minket! A népek istenei közül ki tudta tán egyetlenegy is szabadítani földjét Asszíria kifrálya kezéből? Hol vannak Hamat és Arpád istenei? Hol Szefarvajim istenei, Hena és Ivva? Hol Szamária földjének istenei? Kiszabadították Szamáriát a kezemből? Az országok istenei közül melyik volt képes megmenteni országát a kezemtől? Hát akkor az Úr most hogy szabadíthatná ki Jeruzsálemet a kezemből?”—De ők hallgattak, nem szóltak egyetlen szót sem, mert a király elrendelte és megparancsolta. ’Ne adjatok neki választ!’ Hilkija fia Eljakim, az udvarmester, Sebna írnok és Joách kancellár, Aszafnak a fia megszaggatták ruhájukat, visszatértek Hiszkijához, és hírül v itték neki a főpohárnok szavait“ (2Kir 18,28-37) Ekkor Hiszkija király követeket küldött Izajás prófétához, hogy általa kapjanak segítséget az Úrtól: „Talán meghallja az Úr, a te Istened a főpohárnok szavait, akit ura, Asszíria királya idekülldött káromolni az élő Istent, és megbünteti beszédéért, amelyet hallott az Úr, a te Istened. Imádkozz hát a maradékért, amelyik még itt van!” (19,4)

Évközi 13. hét péntek

Évközi 13. hét péntek         
Ám 8,4-6. 9-12;Mt 9,9-13
„Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és sanyargatjátok a föld szűkölködőit!”

A próféta a kirabolt, eladósított, tönkretett szegényekhez és nyomorultakhoz fordul, miután a nyomor okát megmutatta nekik: azt, hogy felszámolták a világot teremtő és fenntartó Istenhez fűződő ősi kapcsolataikat, helyette egy hatalomféltő királyi család bálványainak hódolnak. Eltűrik, hogy a palota fenntartására, hadseregfejlesztésre szánt adók címén eladósítják őket, míg végül saját magukat kell eladniuk rabszolgának. A bajoknak azonban más gyökere is van. Akadnak olyan honfitársaik is, akik egyszerűbb módon igyekszenek gyorsan, de becstelenül meggazdagodni.” Ügyes” emberek rájöttek, hogy a helyben meg nem szerezhető iparcikkeket, élelmiszereket az előállítóiktól olcsóbban meg lehet szerezni távoli vidéken és településükre átszállítva drágábban el lehet adni, a haszon gyorsabban gyarapszik. Nyereségvágyukat gúzsba köti, hátrányosan befolyásolja a heti pihenőnap, a szombat. Alkonyattól alkonyatig tart a kereskedés tilalma, éppúgy, mint a munkaszüneti előírás. A próféta a nyereségvágyat marasztalja el, amikor a szombat és az újhold ünnepe miatt lázadnak a kereskedők: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget” (5) Ezek mind az igazságosság elleni csalások, bűnök, amelyeket Isten súlyosan elítél. A gazemberség csúcsa, „hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát” (8) Ezt az emberi gaz tettet kell szóvá tennie a prófétának, amit az Isten képére alkotott embernek a végszükségben kell elszenvednie. Azok a súlyos büntetések, amelyeket a próféta Amasziásznak felsorolt, mindent sorra megbosszulnak:„ És azon a napon, mondja az Úr Isten, délben nyugszik le a nap és fényes nappal sötétséget borítok a földre. Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dolgotokat, szőrruhát hozok mindnyájatok derekára és kopaszságot mindnyájatok fejére. Olyanná teszem az országot, mintha az egyszülöttet gyászolná, végnapjuk a keservek napja lesz. Íme, jönnek napok, mondja az Úr, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre.”