Reinhard Marx: Keresztényként nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa életünket

Július 22-én este egy férfi egy müncheni bevásárlóközpontban lelőtt kilenc embert, majd önmagával is végzett. A helyi egyházmegye plébániáin közös imára hívtak a hétvégén a német katolikus püspöki konferencia kezdeményezésére. Reinhard Marx bíboros, a püspöki kar elnöke összetartásra buzdított.

München belvárosi templomaiban, így a Miasszonyunk-székesegyházban is a vesperást, a szombat esti és a vasárnap esti szentmisét – ezt Reinhard Marx bíboros mutatta be – az áldozatokért, a sebesültekért és hozzátartozóikért ajánlották fel. Reinhard Marx, a német püspöki konferencia elnöke több alkalommal is megszólalt az esettel kapcsolatban.

Ökumenikus istentiszteletre készülnek a történelmi egyházak Németországban, melyet a tervek szerint július 31-én tartanak – jelentette be a müncheni egyházmegye szóvivője, Bernhard Keller.

Július 22-én este egy Münchenben élő tizennyolc éves iráni diák egy helyi bevásárlóközpontban lelőtt kilenc embert, majd önmagával is végzett. Az áldozatok 15 és 25 év közötti fiatalok. A rendőrség jelenlegi ismeretei szerint tettének vallási indítéka nem volt, és a fiatal férfi semmilyen terrorista szervezethez nem tartozott.

Korábban, július 18-án egy tizenhét éves afgán fiú baltával és késsel támadt egy vonat utasaira Würzburgnál. Öt embert sebesített meg, ketten életveszélyes állapotban vannak. Riaz Khán Ahmadzsáj az Iszlám Állam nevében követte el a támadást, erről egy videót is közzétett.

Reinhard Marx bíboros a német közszolgálati televízióban szombaton este összetartásra biztatott, arra kérte az embereket, tegyenek a bizalom, egymás tisztelete és a szolidaritás légköréért. „Ha nem tanuljuk meg újra és újra – legyenek bár nagyon különbözőek hagyományaink, világnézetünk, vallásunk –, hogy egymással és egymásért éljünk, a terroristák és az erőszakos cselekedetek elkövetői a jövőben is a félelem, a gyűlölet és az erőszak magvait szórják szét. Nekünk erre keresztényként kell válaszolnunk.” A német katolikus püspöki konferencia elnöke konkrét feladatokat is megnevezett: imádkozni, tanúságot tenni az evangéliumról, és származástól, vallástól és bőrszíntől függetlenül a szükséget szenvedők mellé állni. Ennek vágya nem naivitás és nem is irreális.” – hangsúlyozta a bíboros. „A jövő nem az erőszaké, a gyűlöleté, az egymással való küzdelemé, hanem a reményé, hogy az emberiség nagy családja megtalálja otthonát a földön” – tette hozzá.

Marx bíboros szerint ami Nizzában, Würzburgnál és Münchenben történt, annak gyökerében a saját világunk elveszítésének félelme húzódik. Ezért tekintünk ellenségként a másik emberre, tekintjük létét fenyegetésnek. A terroristák, ámokfutók, ideológiai okból fellépő elkövetők a félelem fegyverével dolgoznak. Az a céljuk, hogy a félelem eluralkodjon társadalmunkban, áthassa mindennapjainkat, és megmérgezze az emberi együttélést. Keresztényként nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa életünket – hangsúlyozta.

„Hosszú időbe telik, míg a müncheni eseményeket feldolgozzuk. Mély megdöbbenéssel nézünk szembe a történtekkel, a szörnyű tett teljesen érthetetlen. Egyetlen állam, közösség sem képes arra, hogy abszolút biztonságot garantáljon” – mondta Marx bíboros a szombati szentmisén. A német püspöki konferencia elnöke kifejezte együttérzését a hozzátartozókkal, és köszönetet mondott a rendőrségnek és a segítő szolgálatoknak helytállásukért. „Tragédiát éltünk át, de látjuk a segítség, a szolidaritás erejét is” – fogalmazott a főpásztor.

Az egyház feladata ebben a helyzetben, hogy „őrködjön a társadalom felett”. Reinhard Marx a negyven éve elhunyt Julius Döpfner müncheni bíboros érseket idézve hozzátette: „Értékeket kell tiszteletben tartani, így például az élet mindenek feletti védelmét, a jog és igazságosság elvét. Mindannyiunk feladata az, hogy rendezett közéletet teremtsünk. Bár világunkban nincs garancia az abszolút biztonságra és igazságosságra, de közös hozzájárulásunk nélkül nem tehetjük jobbá a világot.”

A müncheniek a tragédiát követően tanúságot tettek szolidaritásukról: a szükséghelyzetben megnyitották lakásaikat azok előtt, akik a lezárások és a helyi tömegközlekedés leállása miatt nem tudtak hazajutni. A jezsuiták belvárosi Szent Mihály-temploma is megnyílt, itt is sok ember biztonságban érezhette magát. A templomigazgató, Karl Kern atya éppen az esti misét fejezte be a támadás idején, miközben izgatott emberek sokasága özönlött be a templomba. Miután megnyugodtak, sokan hazamentek, de akik maradtak, azoknak ételt hoztak, és ott éjszakázhattak a plébánia épületében.

„Nagyon fontos, hogy ebben a helyzetben nyugalmat találjanak az emberek, hogy ne fokozzuk szükségtelenül a pánikot. Időről időre a rendőrökhöz fordultam információkért, hogy tájékoztatni tudjam az embereket” – mondta Kern atya. „Szükség van tájékoztatásra, s annak hangsúlyozására, hogy fenntartjuk a nyugalmat – tette hozzá. – A plébánián éjszakázók a németek mellett részben spanyolok és kelet-európaiak voltak. Egymáshoz segítőkészen fordultak, és hálásak voltak a nyugalomért.”

Az Irgalmasság Szent Éve 236.

Miután Jézus a főpapi imájában Atyjának előterjesztette kérését, hogy kapja vissza örök dicsőségét és a szenvedésben gyakorolt engedelmességért maga a kereszt legyen dicsőségének örök hirdetője, a főpapi ima így folytatódik: „Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most mar tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, tovább adtam nekik. El is fogadták, s ezzel elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem” (Jn 17,6-8) Amikor Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, hogy kezéből fölvegye annak vízkeresztségét, János másnap az arrafelé sétáló Jézusra mutatott:”Nézzétek, az Isten Báránya” (Jn 1,36) András és János hallották ezt a tanúságot. Otthagyták a Keresztelőt, Jézus után iparkodtak, aki észrevette és meghívta őket szállására. Másnap András Simont, az öccsét hívta, János pedig bátyját, Jakabot. Nem Jézus hívta őket akkor, hanem az Atya,,adta”.Jézus Galileában,a Genezáreti tónál, a munkahelyükön hívta a két testvérpárt, majd még többet is a tizenkettő közé. Az egész apostoli kollégium galileai volt, kivéve a karióti Júdást, aki később árulója lett. Jézus tudta, hogy kit választott. Jézus az utolsó vacsorán így szól a választottairól: Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat” Ezt Jézus nagyon fontos jelnek minősíti az utolsó vacsorán. Jézus a jövőre is gondol:”Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid. Hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”(9-11) Aki ismeri az elmúlt kétezer évet, annak nem kell magyarázni: a szeretet és a tanítás egysége a döntő.Jézus tovább rimánkodik a földön maradó tanitványaiért, hogy egyek legyenek egymással, vele és az Atyával. „Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia. Így beteljesedett az írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban”(Jn 17,12-19) A felnőtt hallgatóimat gyakran figyelmeztetem, hogy ha vitára ösztönzi őket valaki, tegyék fel nekik ezt a három kérdést: Mi a véleményük az egyről? Mi az igaz? Mi a jó? Ha a válaszuk így hangzik: az egy az, ami azonos önmagával,az igaz, azonos a fogalmával,a jó megfelel a céljának. Ha ezt vallják, akkor érdemes leülni és tisztázni a nézetkülönbségeket. Ha nem így gondolják kár az időért. Ha nem így gondoljak, de nyitottak a téma tisztázásara, akkor el kell magyarázni az Atya és a Fiú tanítását. Egy alkalommal egyik nem katolikus barátom saját mesterét idézte perdöntő érvként. Csak annyit válaszoltam: Sem az én sem a te sem az ő véleménye nem perdöntő, hanem csak a kinyilatkoztatott istené. Imádkoznunk kell, hogy ezt megtaláljuk.

Évközi 17. hét hétfő

Évközi 17. hét hétfő

Nagyon nehezen értjük meg, hogy Jézus számára az igazi megdicsőülés nem más, mint a kereszthalál pillanata. Az emberi életből talán semmi sem hasonlít jobban a Szentháromság benső életében a fiúi állapotra, mint az a bizalom, mellyel Jézus a kereszten egészen rábízta magát az Atya szeretetére. Jézus Betlehemben a Szentlélek által született bele a mi emberi világunkba, halálában pedig az örök Lélek által áldozatul felajánlott emberi testével beleszületett az Atya dicsőségébe. Ez maga az igazi dicsőség, melynek a feltámadás és a benne megnyilatkozó megdicsőítés csak látható kinyilvánulása, következménye.

Jézus Zebedeus fiait és minket is ebbe a dicsőségbe akar elvezetni. Istengyermeki létünk lényege ez a dicsőség, mely fokozatosan bontakozik ki földi életünk során, és a Jézus halálához hasonló halálban valósul meg teljesen, amikor vele együtt véglegesen megszületünk az Atya és Fiú szeretetében, a Szentlélekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy már most, a mai nap eseményei közepette is engedjük, hogy szülessünk az Atyától az ő Fia által, a Szentlélekben, vagyis úgy legyünk együtt az Atyával, mint az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy akármit is teszünk, akármi ér bennünket, minden jó és rossz esemény, kellemes vagy kellemetlen történés mögött keressük a még nem tisztán látott atyai döntést, egészen a halálig, amely az Úr kelyhének kiürítése s egyben megdicsőülésünk kezdete.

Urunk Jézus, kérünk, engedd, hogy ne ragadjunk meg annál az eseménynél, amely éppen történik velünk, hanem kegyelmed segítségével azt keressük benne, azt akarjuk, amit az Atya akar, hiszen ő csak jót, a legnagyobb jót akarja nekünk. Tedd, hogy Szent Jakab apostolod példájára és közbenjárására élő valósággá legyen számunkra, amit a mai Szentleckében olvastunk: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”

 

ÁRPÁD-HÁZI BOLDOG KINGA

ÁRPÁD-HÁZI BOLDOG KINGA 

 1224. március 4-én született. IV. Béla fejedelmünk és Laszkarisz Mária legidősebb leánya. Testvérei: Boldog Jolán, Boldog Konstancia és Szent Margit. Szüzességi fogadalmát államérdekből feloldották, V. Boleszláv krakkói herceggel, “Szemérmes Boleszlávval” jegyezték el 1239-ben.

Királynéként is buzgón imádkozott (a hagyomány imájának tulajdonítja, hogy Lengyelország megmenekült a tatárdúlástól), ápolta a szegényeket és betegeket.

Amikor a tatárjárás után hazalátogatott Magyarországra, Szlatinán kapott ajándékba egy sóbányát. Ő a szokásoknak megfelelően az egyik tárnába dobta aranygyűrűjét. Krakkóba visszatérve Wieliczkánál ásatni kezdett és csakhamar sóra bukkantak. Egy sótömbben megtalálták a Máramarosban eldobott gyűrűjét. A bányászok jámbor hagyománya azt tartja, hogy a sóbánya költözött át Lengyelországba. Ez a híres bánya Lengyelország első és legnagyobb sóbányája, igen látványos sószobrokkal és földalatti templommal.

Férje halála (1279. december 7.) után, klarissza apáca lett a Krakkótól délkeletre levő ószandeci kolostorban. Ennek főnöknőjeként halt meg 1292. július 24-én.

Sírja búcsújáróhely lett. 1690-ben VIII. Sándor pápa boldoggá avatta. 1695-ben XII. Ince pápa Lengyelország védőszentjei közé sorolta, XI. Kelemen pápa pedig 1715-ben Lengyelország és Litvánia védőszentjévé nyilvánította.

Példája:

Királynőként, vagy özvegyként, de akár egyszerű tanulóként imádkozz, segíts másokon...!

Bizonyítékot találtak az első gyarmatosítók és az indiánok vallásközi párbeszédére

Egy távoli Karib-tengeri sziget barlangrendszereinek egyikében talált bizonyítékot egy brit régészek által vezetett kutatócsoport az Újvilágba érkező első európaiak és a helyi bennszülöttek vallásközi párbeszédére.

A British Museum és a Leicesteri Egyetem kutatói által vezetett expedíció az elmúlt években több mint hetven barlangrendszert mért fel a Puerto Rico partjai közelében fekvő Mona-szigeten. A barlangok egyikében a bennszülöttek vallási ábrázolásai mellett megtalálták a korai európai gyarmatosítók feljegyzéseit is. A kutatócsoport az Antiquity tudományos lapban tette közzé az erről szóló tanulmányát.

A Kolumbusz Kristóf által 1494-ben feljegyzett sziget az Európából Amerikába vezető hajóút mentén, a 16. századi spanyol gyarmatosító törekvések színhelyénél fekszik, így az itt élő bennszülött közösségekre a kezdetektől hatottak az európai gyarmatosítók.

A kutatócsoport 2013 óta tanulmányozta a szigetet, amely a világ egyik barlangokkal leginkább szabdalt helyszínének számít. A tudósok több ezer bennszülöttek által használt motívumot dokumentáltak a barlangok bejárataitól jóval beljebb eső, sötét üregekben. Mindezzel a sziget a karibi térség bennszülött vallási ikonográfiájának eddig ismert leggazdagabb gyűjteményét nyújtja – írja az Eurekalert tudományos hírportál.

A tanulmányban tárgyalt barlangrendszerben a bennszülöttek ábrázolásai mellett több mint harminc, részben aláírással, dátumokkal és keresztény szimbólumokkal ellátott latin és spanyol nyelvű feljegyzést találtak a kutatók, akik szerint mindez nagyon ritka, bepillantást nyújt a gyarmatosítás korai szakaszának kultúrák közötti vallási érintkezéseibe.

A több tudományágat felölelő megközelítések és az archeometriai vizsgálatok segítségével új értelmezések alakulhattak ki a gyarmatosításról, amely jóval árnyaltabb folyamat volt, mintsem, hogy egyszerűen leírható legyen az elnyomás és uralom fogalmaival, valamint a bennszülöttek kihalásával –hangsúlyozta Alice Samson, a Leicesteri Egyetem kutatója.

Jago Cooper a British Museumtól hozzátette: a lelőhely nem csupán betekintést nyújt az Amerikába érkező európaiak és a bennszülöttek első személyes találkozásaiba, hanem segít megérteni a modern amerikai kulturális identitás gyökereit is.

Az Irgalmasság Szent Éve 235.

Jézus az utolsó vacsorán örökre tisztázta, hogy a világ Megváltója az örök Atya Fia, maga is isteni Személy, aki pap mindörökké Melkizedek rendje szerint. Ezért köt új és örök szövetséget az emberiséggel, mert az Ő egyetlen áldozata nem ismételhető, nincs is arra szükség, hiszen végtelen az értéke. Megmutatja az első újszövetségi papságnak, hogy ezt az áldozatot állandóan be kell mutatni Istennek, de nem megismételve, hanem megmutatva a Mindenek Atyjának az emberek közül erre a célra felszentelt férfiak, apostolutódok szolgálata által: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) „E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám, magadnál, részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,1.5) Annak a szentírási szövegnek a fordítói, amelyet újabban használok, a tökéletesebb megértés céljából ezzel az alcímmel látták el: „A főpapi ima” Jézus harminchárom éves volt ebben az időben. Az angyali üdvözlet Mária titka volt, mert senkinek nem dicsekedett el azzal, hogy a mennyei angyallal azt üzente neki az Úr a beköszöntőjében: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”(Lk 1,28-33) Ezeket a titkokat Mária legfeljebb negyven-ötven év múlva mondta el Lukács evangélistának az evangélium írása idején. A Gondviselés által kijelölt családfő, Szent József is angyali szóból tudta meg a nagy titkot. (Mt 1,18-25) Jézus harminc éves koráig nevelőapjával együtt dolgozott, mint építőiparos. Újabban újra mondogatnak szánalmas álmodozásokat, melyek szerint Jézus 12-30 éves koráig híres népeknél tanulta el, amit aztán tanított. Jó katolikusok is felülnek az ilyen ostoba kacsáknak. Márk evangéliuma szól arról, hogy nyilvános működése idején visszalátogatott Názáretbe. Meglepődtek gyönyörű tanításán: "Honnan vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Nem az ács ez, Mária fia?” (Mk 6,2-3a)Érthető, hogy Jézus három éves nyilvános működése alatt végzett küldetését az Atya megdicsőítésének említi: „Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,4-5)  A Fiú dicsősége az volt, hogy isteni születésekor ajándékba kapta az Atyától a végtelen isteni természetet. Attól a pillanattól kezdve állandó oda- visszaajándékozás tárgya lett a két Isteni Személy között, de kétségtelen, hogy az örökség elsődlegesen az Atya ajándéka. Jézus istensége a földön el volt rejtve embersége mögé, csak a csodáiban ragyogott fel ismételten. Ezért kéri a Fiú Atyjától, hogy a borzalmas szenvedések után majd emberi természetén ragyogjon át istensége. Ezt az Atya meg is adja. Isteni trónjára ülteti megdicsőült emberségét, megmutatja mindenek fölötti hatalmát például a hét pecsétes könyvtekercs felnyitásában (Jel 4-5), a sátán felett aratott győzelemsorozatban. (Jel 14-22) Ő az egyetlen ítélőbíró a holtak felett: „Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli” (Jn 5,22)

Évközi 17. vasárnap

Évközi 17. vasárnap

Az a város, ahol a bűn az eszmény, az erény pedig a megvetés tárgya, ahol üldözik az igazakat, az a város a végnapjait éli, és Isten embereinek üdvösségük érdekében menekülniük kell onnan, mert különben őket is maga alá temeti a nagy robajjal összedűlő, bűnös emberi építmény.

Nem csupán politikai emigráció létezik, hanem Isten törvénye miatti önkéntes száműzetés is, s bizonyos értelemben ez minden keresztény hívő osztályrésze. Hiszen a mindenkori civilizáció, az új évezredé is, sorra kitermeli magából azokat az isten- és emberellenes tendenciákat, amelyek rendre saját pusztulását is okozzák, s amellyel szemben belső ellenállást kell kifejtenünk, s ha nem marad más, végső megoldásként ki kell vonulnunk a városból: a társadalom, közízlés, közerkölcs romlott világából. Az imádkozó ember csalhatatlan érzékkel sejti meg, mikor jön el az a pillanat, amikor már nem maradhat tovább, amikortól kezdve nem vállalhat szolidaritást azokkal, akik jól érzik magukat ebben a mérgező légkörben, amikor már nem tehet egyebet, mint Isten irgalmára bízva őket szedi a sátorfáját, s legalább a családját, a rábízottak legszűkebb körét próbálja megmenteni.

Ábrahám Istennel alkudozva maga látta be, hogy nem az Úr akarja elpusztítani a várost, hanem a gonoszok hatalmas túlsúlya teszi immár menthetetlenné. A bűn önpusztító, következésképp a belesüllyedt embert is magával rántó és elpusztító örvény. A türelmi zónák, a bűnös szexuális kapcsolatot biztonságossá tenni hivatott óvszerek mind az emberi képmutatás szomorú példái: nem óvnak meg a bűntől, hanem megalkusznak vele, a „kisebbik rossz” választásával próbálva meg kikerülni a nagyobb rosszat, magunk is látjuk, milyen sikerrel.

Szodoma és Gomorra nem város csupán, hanem szimbólum: a bűnbeesett emberiségé, amelynek egyetemes megmentésére siet Isten nagylelkűsége, mely bár a részleges önpusztítás következményeit meg nem szünteti, végtelenül tágasabb és mélyebb, mint az alkudozó Ábrahám jószívűsége. Isten egyetlen Igaz, Jézus Krisztus miatt az emberiség minden bűnét megbocsátotta Ádám vétkétől az utolsó napig, s a következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte.

Azóta van bűnbocsánat. A lélekben halott ember nincs végleg elveszve, ha kész eltemetkezni Jézus Krisztussal, hogy vele is éljen annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból.