Évközi 17. vasárnap

Évközi 17. vasárnap

Az a város, ahol a bűn az eszmény, az erény pedig a megvetés tárgya, ahol üldözik az igazakat, az a város a végnapjait éli, és Isten embereinek üdvösségük érdekében menekülniük kell onnan, mert különben őket is maga alá temeti a nagy robajjal összedűlő, bűnös emberi építmény.

Nem csupán politikai emigráció létezik, hanem Isten törvénye miatti önkéntes száműzetés is, s bizonyos értelemben ez minden keresztény hívő osztályrésze. Hiszen a mindenkori civilizáció, az új évezredé is, sorra kitermeli magából azokat az isten- és emberellenes tendenciákat, amelyek rendre saját pusztulását is okozzák, s amellyel szemben belső ellenállást kell kifejtenünk, s ha nem marad más, végső megoldásként ki kell vonulnunk a városból: a társadalom, közízlés, közerkölcs romlott világából. Az imádkozó ember csalhatatlan érzékkel sejti meg, mikor jön el az a pillanat, amikor már nem maradhat tovább, amikortól kezdve nem vállalhat szolidaritást azokkal, akik jól érzik magukat ebben a mérgező légkörben, amikor már nem tehet egyebet, mint Isten irgalmára bízva őket szedi a sátorfáját, s legalább a családját, a rábízottak legszűkebb körét próbálja megmenteni.

Ábrahám Istennel alkudozva maga látta be, hogy nem az Úr akarja elpusztítani a várost, hanem a gonoszok hatalmas túlsúlya teszi immár menthetetlenné. A bűn önpusztító, következésképp a belesüllyedt embert is magával rántó és elpusztító örvény. A türelmi zónák, a bűnös szexuális kapcsolatot biztonságossá tenni hivatott óvszerek mind az emberi képmutatás szomorú példái: nem óvnak meg a bűntől, hanem megalkusznak vele, a „kisebbik rossz” választásával próbálva meg kikerülni a nagyobb rosszat, magunk is látjuk, milyen sikerrel.

Szodoma és Gomorra nem város csupán, hanem szimbólum: a bűnbeesett emberiségé, amelynek egyetemes megmentésére siet Isten nagylelkűsége, mely bár a részleges önpusztítás következményeit meg nem szünteti, végtelenül tágasabb és mélyebb, mint az alkudozó Ábrahám jószívűsége. Isten egyetlen Igaz, Jézus Krisztus miatt az emberiség minden bűnét megbocsátotta Ádám vétkétől az utolsó napig, s a következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte.

Azóta van bűnbocsánat. A lélekben halott ember nincs végleg elveszve, ha kész eltemetkezni Jézus Krisztussal, hogy vele is éljen annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból.