Az Irgalmasság Szent Éve 239.

Jézus rokonai.

„Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének veled. De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: „Ki az anyám, s kik a rokonaim? Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és  anyám” ((Mt 12,46-50) Őszintén szólva ez az evangéliumi részlet nagyon nehezen magyarázható a máriás lelkületű, katolikus híveknek. A híveink együtt élnek a nem katolikus keresztényekkel. Nekünk egyik legnagyobb élményünk az Isten Fia megtestesülése és az ebből fakadó Mária-tisztelet. Amikor harminckilenc éves nagyon keserves sorsüldözésben voltunk mariánus ferencesek, nem volt egyetlen kolostorunk sem, az 1950-es évtől szanaszét szórva éltünk, sok nehézséggel küszködtünk. Az 1989-es változások lehetővé tették a szerzetesek működésének újra kezdését. Nem vádaskodtunk, szeretettel tettük, amit lehetett. Feltűnt, hogy sok ismerős ezzel a kérdéssel hozakodott elő: és mi lesz a Mária-tisztelettel? Megváltónk Édesanyját ugyanolyan szeretettel tiszteljük és szeretjük, mint régen, mondtam. Jézus milyen keményen adta tudomásunkra a fentebb idézett evangéliumi részlettel: ”nekem mind testvérem, nővérem és anyám” Ez a kemény élű megnyilatkozás nem Szűz Máriának szólt, hanem az őt körülvevő názáretieknek, akik nem hittek Jézus messiási küldtésében. Szent Márk evangéliumában olvassuk: „Innen, (Jairus zsinagóga főnök lánykájának feltámasztása helyéről) eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték. A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták és csodálkozva mondogatták: Honnan vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk? És megbotránkoztak rajta. Jézus erre megjegyezte: A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete. S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön” (Mk 6,1-6)  Amikor Jézus halálra ítélve, keresztre feszítve kínlódott a Golgotán, egyetlen  tanítványa, segítő asszonya és ismerőse sem hitte már el, hogy az Isten Fia, csak az Édesanyja maradt töretlen hitű hős! Jézus és Édesanyja húsvéti találkozásáról nem szól az evangélium. A jámbor  asszonyok ’jókor reggel’ pironkodva cipelik a halotti kenetet, amiből egy cseppet sem mertek vagy akartak nagypénteken a kihülő drága testre rádörzsölni, de az élő Jézus mégis engedi átkarolni lábát és bőven hull rájuk a boldog húsvéti kegyelem. Az apostolok a legkiábrándultabbak: a krisztusi üzenetre csak legyintenek: feltámadt? Asszonylocsogás! Jézus így csak este lépi át rejtekhelyük küszöbét, de a köszöntő szava nem vádol, hanem felmérhetetlen boldogságot ontogat, amely elég lesz minden megtérőnek, hogy a kézzel érintés, a szemmel rögzítés elég lehet a világ végéig minden megtérő ember újjászületéséhez, ahogy az ősök örökre érvényesen megfogalmazták a kegyelem útját: „nihil est in intellectu, nisi prius fufrit in sensu”(„semmi sincs az értelemben, hacsak előbb nem volt meg érzékünkben”) És a Szűzanya? Az Egyház úgy érzi, hogy mondani sem kell: Aki az angyali üdvözlettől Szolgálóleánya lett az Atyának, és az is maradt a sok szenvedésben is, álmatlan várja a mindeneket megváltó Szent fiát. Ez a hajnal éppen olyan, mint a születése Betlehemben: az Édesanya titka.