Az Irgalmasság Szent Éve 237.

találkozott azokkal a jó akaratú asszonyokkal, akik nyilvános működése idején követték a Mestert és tanítványait igehirdető útjain és vagyonukból gondoskodtak napi fenntartásukról. A rémületes nagypénteki eseményeket látván ők is elvesztették ugyan hitüket, úgy, hogy még Jézus temetésének előkészületeiből is teljesen kimaradtak. „A hét (zsidó számítás szerint) első napján (=vasárnap) kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illat-szereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának,mondta a bűnösök kezébe kell kerülnie, felfeszítik de harmadnap feltámad”. Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik”(Lk 24,1-11) Kisfiú koromban felfigyeltem egy érdekes gondolatra. Valamelyik falusi családban gondok akadtak. úgy értesültem róla, hogy a férfiak hangosan töprengtek: mi lehet a megoldás? Csak erre a szóra emlékszem: az asszonyok majd megoldják, nekik hatodik érzékük van. Régóta tudom, hogy minden embernek csak öt érzéke van, de tudom azt is, hogy ha bajba jut a család, az asszonyok könnyebben hajtják le a fejüket, és keresnek kegyelmet ott, ahol van: Istennél. Nagypénteken ők is elvesztették hitüket. Vasárnap a holttest már nem igényelt balzsamozást, de az angyal arra a galileai vigaszra utalt:„Emlékezzetek, mit mondott nektek: Fölfeszítik, de harmadnap föltámad”Az apostolok ezt legalább háromszor hallották tőle. S nem a hatodik érzék, hanem a Lélek hiányzott.Péter mégis menten fölkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken”(Lk 24,12) Lukács evangéliuma azt írja: „Péter mégis fölkelt és a sírhoz futott” Lukács talán azért fogalmaz így,mert két évtized múlva másoktól hallotta a feltámadás történetét is, mint mindent, ami Jézusról szól,Nem pontosan figyelt oda, vagy nem tartotta fontosnak elgondolkodni János egyéni emlékén: „A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy  a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: Elvitték az Urat a sírból, s nem tudom, hova tették. Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak, De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba, és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amivel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta, és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez”(Jn 20,1-10) Mária Magdolna Jézus holttestét kereste, annak akart végső nyughelyet biztosítani. Péter és János látta az üres kelméket, és végül megértették Jézus háromszori jövendölését. Nekik erre a hitre volt szükségük, hisz mindketten rajongó és méltó hitű, óriási szeretetű alapként állnak Jézus egyetlen Egyháza élén azóta is. A Lélek, íme, elkezdte küldetését.