Székely János: A gonoszság hatalma nem korlátlan a világban

Július 28-án, csütörtökön Székely János esztergom-budapesti segédpüspök tartott katekézist a krakkói Fatimai Boldogasszony-templomban. Elmélkedésében Isten irgalmáról beszélt, mint ami egyedül képes gátat szabni a gonosz hatalmának.

Székely János fohásszal kezdte délelőtti katekézisét, kérve a Szentlélek jelenlétét. Elmélkedését ezzel a kérdéssel vezette fel: Miért volt fontos II. János Pál pápa számára az irgalom titkának hirdetése? Miért fontos ez különösen a 20. század végén?

Székely János II. János Pál életének eseményeit állította a zarándok-fiatalok elé: az egykori pápa egyetemistaként élte át a német megszállást, látta, ahogyan elhurcolják az egyetem tanárait és a krakkói papokat, akik közül sokan nem tértek vissza. Személyesen járt azonban abban a templomban, ahol Szent Fausztina megkapta az isteni irgalmasságról szóló kinyilatkoztatást, és ott imádkozva értette meg, hogy Isten azért engedi meg a gonosz jelenlétét a világban, mivel szabadságot adott az embernek, amely azonban nem korlátlan – vezette fel mondandóját a püspök.

Úgy folytatta: az isteni irgalom az, amely egyedül képes korlátot adni a világban jelenlévő gonosznak. II. János Pál pápa megértette, hogy a 20. század háborúinak fájdalma közepette a lengyel nemzet küldetése is az, hogy nemet mondjon a nácizmusnak, egyedül a szeretet erejével, hiszen a gonoszt nem lehet más eszközzel legyőzni.

Böjte Csaba ferences szerzetes szavait idézte fel, aki így fogalmazott: a sötétséget nem lehet karddal szétkaszabolni, de elég egy gyertyát meggyújtani.

A segédpüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy minden ember arra kapott meghívást, hogy lelkében gátat szabjon a gonosz hatalmának elsősorban az Isten törvényei szerinti élettel, ahogyan Krisztus saját testét helyezte a bűn lándzsái elé – fogalmazott.

Székely János ismét II. János Pál pápa életpéldáját állította a hallgatóság figyelmének középpontjába. Elmondta Krakkó keletre található városrészében, a Nowa Hutában található templom építésének történetét, amely a szent pápának, akkori krakkói érseknek köszönhető. A lengyel pártállam nem engedte az ipari városrészben templom építtetését, így Karol Wojtyła maga ment ki az új városrészbe, hogy ott elkezdjen szentmisét mondani. Így volt ez karácsonykor is, a hidegben több ezren vettek részt az érsek által celebrált ünnepi szentmisén. Az 1978-ban megválasztott pápa és a lakosság imádságos lelkületének nem tudott ellenállni a pártállam erőszakossága. Székely János Dávid parittyájára utalt, amikor azt mondta, a Rózsafüzér szemei voltak azok, amelyek megállították Góliátot, a gonosz hatalmát.

Több eseményre hivatkozva beszélt a továbbiakban arról, hogy Isten irgalma miképpen nyilvánult meg a történelem folyamán, majd személyes példával folytatta a katekézist: Katonasága idején különösen a kispapokat alázták meg, sokszor gúnyolták őket. Egyik katonatársuk is csúnyán beszélt a többiek, és különösen saját édesanyjáról. A segédpüspök elmondása szerint sokat szenvedtek miatta. Egyik karácsonykor, amikor nem volt semmilyen közös megemlékezés Krisztus születéséről a táborban, ahonnan őket sem engedték haza az ünnepre, kispaptársaival mégis összejöttek, gyertyát gyújtottak. Valaki elővette a családjától kapott öt narancsot, amit a fenyőágak alá helyeztek. Az éneklés és imádság után, a hátul meghúzódó, korábban őket bántó társuknak adták a narancsokat, karácsonyi ajándékként. A püspök elmondása szerint a férfi nagyon meghatódott: soha életében nem kapott még ajándékot, édesanyja elhagyta őt, soha nem tudta meg, kik a szülei. Székely János ebben a történetben is az isteni irgalom megvalósulását látta, majd Szent Pál mondatát idézte: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21). Ferenc pápa szentévi törekvésére hivatkozva pedig kiemelte, hogy mennyire fontos lenne, hogy az irgalmas Jézus arca tükröződjön az egyházban, ha elindulnánk a szegények és a periférián élők felé.

A püspök buzdította a fiatalokat, hogy legyenek az Ő irgalmas arca a világban, akiben felismerhető az Isten!

Ahogyan fogalmazott: A mai világban nagyon nagy szükség van a szeretetre! Az egyház küldetése, hogy emberibb, igazabb világot építsen!

Székely János felidézte egy rabbi történetét is, akitől megkérdezték, hogy mi a különbség a Genezáreti-tó és a Holt-tenger között, amelyeket ugyanúgy a Jordán vize táplál. A rabbi azt mondta: a Genezáreti-tó tovább adja azt a vizet, amit befogad. A Hol-tenger nem ad tovább semmit. Ennek kapcsán Székely János arra figyelmeztetett, hogy ha közösségeink nem adják tovább az isteni kegyelmet, Holt-tengerré válnak. Így a kilépésre és az önátadásra buzdította a fiatalokat a reggeli katekézis szónoka.

Mondandója közben felolvasta az aznapi evangéliumi szakaszt Lukács evangéliumából, amely az elveszett bárány példabeszédéről szólt.

Amint a püspök megfogalmazta, Jézust sokan bántották azért, mert túl irgalmas volt. Ugyanígy tesz azonban az Isten is – ujjong, ha egy bűnös megtér, hiszen meg akar tisztítani és meg akarja ölelni a tőle eltávolodott embert. Nem nyugszik, ha valaki elveszett, felkel és elindul megkeresni azt – fogalmazott, majd hozzátette: „Te az Isten számára mindennél fontosabb vagy, szüntelenül figyel téged – születésünkkor az Örök Teremtő is ujjongott, aki teremtett!”

Örök szeretetből alkot az Isten – mivel mi nem tudjuk Őt a maga valóságában megtapasztalni, ezért Ő jön, önmagát ajándékozza nekünk, mivel emberi szívvel akart szeretni: Ahogyan a vőlegény örül a mennyasszonynak, úgy örül neked a te Teremtőd! – idézte Székely János Izajás próféta könyvének sorait.

Végül három utat mutatott be, amelyek Isten befogadására vezetnek: a Biblia olvasása, Isten élő Igéje, amely Lélek és élet, amely fölülről építi az egyházat, a világot; az imádság, amelyben Isten néz bennünket, az Ő tekintete ölel körül mindannyiunkat. Isten nem tudja levenni rólunk a tekintetét; a szentségek vétele, amelyek Jézus szívéből fakadnak. Székely János itt a gyónásra hívta fel különösen a figyelmet, amelyben megtapasztalhatjuk valós önmagunkat, álarcok nélkül, szabadon.

Az irgalmasság éve sem szól másról – fogalmazott a püspök – mint a találkozásról; nem okosnak kell lennünk, hanem szeretnünk kell, önmagunkat kell odaadnunk szüntelenül, amely az ember legfontosabb és alapvető hivatása a világban – hívta fel a figyelmet Székely János katekézisének végén.

A tegnapi naphoz hasonlóan a katekézissel kapcsolatos kérdések közül válogattunk.

• Hogyan alakult püspök atya hivatása?

A kérdéssel kapcsolatban Székely János elmesélte egy hét éves kori élményét, amikor unokatestvérével németül beszélgetve, az ő kistestvérét babakocsiban tologatva megkérdezte tőle, hogy ha felnő, elveszi-e őt feleségül. A püspök már akkor is azt válaszolta, hogy nem lehet, mivel pap lesz. A segédpüspök azt is megosztotta hallgatóságával, hogy alapvetően soha nem ingott meg hivatásában, amelyre nincsenek logikus észérvek, ahogy a szeretetben sincsenek – mutatott rá. Első vágya az volt, hogy ferences és kertész lesz, egész nap békésen, egyedül Jézussal tölti majd napjait. Ezen kívül az önmaga Istennek való odaadása iránt érzett vágya volt erős lelkében.

• Mit jelenthet a mindennapi életben az irgalmasság?

Székely János elmondta, hogy a hétköznapokban nagyon fontos meglátnunk a másik fájdalmát. E kérdésnél Simone Weil francia-zsidó származású filozófusra hivatkozott, aki az irgalom legszebb példájaként beszélt az evangéliumban olvasható irgalmas szamaritánus történetéről. Weil e mondatot tartotta az egész történet szívének: „Meglátta, és megesett rajta a szíve!” Székely János úgy fogalmazott, hogy szemeink ablakok, amelyen beárad a másik ember fájdalma – ha őszintén nézünk –, így nekünk is fájni fog embertársunk szenvedése. A püspök arra buzdította a templomban jelen lévő fiatalokat, hogy ne féljenek a szegényekhez odalépni, hiszen az irgalom ekkor kezdődik.

Székely János ugyanakkor megemlítette a párkapcsolatot és házasságot is, amelyben a szeretet áradásáról lehet beszélni. Rámutatott, hogy ezt szüntelenül kell adni, különösen a férfinak kell állandóan a kapcsolat „indító motorjának” lennie, hogy tudjon örülni annak, hogy a felesége az ő felesége. Ha a férfi erre képes, akkor a felesége szárnyakat kap. Ez a férfi küldetése a házasságban, hogy egy életen át udvaroljon – hangsúlyozta Székely János püspök.

A püspök a (leendő) feleségeknek is adott tanácsot: érzékenyen jelezzék, hogy minek örülnének, mi az, ami fáj – ha ezt nem tudja egy nő, akkor nem működik a kapcsolat. Szükséges bátorítani a férfit és megtanítani arra, hogy hogyan szeresse menyasszonyát, feleségét! Székely János még azt is hangsúlyozta, hogy egy szép házassághoz nagy szív kell, kell tudni megbocsátani. A házasság olyan, mint két dallam együttes szimfóniája.

• Ha Isten ennyire szeret, miért nem tapasztalom?

Az Úristen nagyobb, mint az érzések, egy házasságban sem mindig lángol a szerelmi érzés – az Istennel való kapcsolat is ehhez hasonló. Személyünk legmélyén nem az érzések vannak, ha megyünk az Úristen felé, elveszítjük az érzéseinket – le kell ereszkednünk a mélybe; lényünk legmélyén Ő van jelen!

A kérdések végén Székely János egy különleges áldásra hívta az oltár elé azokat a fiatalokat, akik szerzetesként vagy papként szeretnék Istennek átadni önmagukat. A Fatimai Boldogasszony-templom oltára előtti lépcsősort teljes hosszában betöltötték a szerzetesi hivatásra készülő zarándokok, akikre Székely János áldását adta. Ezután mindazokat is áldásában részesítette, akik a családos élet mellett döntöttek.

***

A szentmisében elhangzott tékozló fiú történetéről beszélve Székely János feltette a kérdést, hogy vajon az Isten ennyire balga, hogy az apához hasonlóan odaadja mindenét fiainak? Isten, ahogyan a szentmise prédikációjában elhangzott, az emberre bízza az egész Földet, annak ellenére, hogy látta, hogy mennyi szörnyűség fog történni; a szülőkre bízza a gyermekeket, tudva, hogy mennyi sérülést fognak átörökíteni. Isten mégis a legnagyobb kincset bízza az emberre – fogalmazott Székely János – az életet.

Bűneink nem könnyű kis kalandok, miután minden megy a maga útján – az az életünket tékozolja; veszítünk szemünk csillogásából – mutatott rá. Majd az evangéliumi történet egy-egy mozdulatát emelte ki: a fiú nyomorúságai közepette rögtön visszaindul az atyai házba – jó lenne, ha mi bennünk is mindig megszületne ez a döntés – buzdított, majd kiemelte az apa magatartását.

Messziről meglátja a fiát – mert várta, talán minden délután kiült a ház elé. Nem azért engedi el, mert mindegy volt neki – lélekben a fiával van pokoljárása közben is.

Éppen így Isten házában mi sem vagyunk váratlan vendégek; minket is vár, rendkívül örül annak, hogy itt vagyunk ezen a találkozón – mondta Székely János.

Az apa fia elé fut – a felnőtt férfiak soha nem futottak az ókori keleten: az Isten megfeledkezik méltóságáról, nyakába borul, és átöleli őt – hívta fel a figyelmet.

Csak a fiát látja: halott volt és életre kelt, elveszett de megkerült – Ilyen az Isten tekintete! Így vár bennünket, kitárt karokkal, nem kívülről figyeli az életünket, hanem belülről éli át.

Székely János beszédének végén Szent Ágoston egy gondolatát elevenítette fel: Isten közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz, jobban szeret, mint mi saját magunkat, jobban ismer. Ezután hozzátette: Az Ő tekintete nem megalázó, hanem szerető!

***

Székely János a szentmise után elmondta, hogy nagyon jól érzi magát, még soha nem vett részt ilyen találkozón, bár Częstochowában márt járt lengyel zarándokokkal, ahol a megérkezésre százerre nőtt a létszám. Ennyi fiatalt énekelni, imádkozni azonban még nem látott, amelyet nagy kincsnek tart. Az interjúban hangsúlyozta, hogy az egyház ezt is ünnepli ezen a találkozón.

Ideérkezéséről a püspök elmesélte, hogy Budapestről indultak biciklivel egy kis közösséggel, az első és az utolsó napon vett részt. Nagy öröm volt számára a fiatalokkal együtt lenni. A találkozón jelen lévő fiatalok csillogó tekintete a püspök szerint annak bizonysága, hogy az evangélium igaz; amikor egy ember befogadja azt, az a lényére és arcára is „kiül”. Jézus soha nem elvesz, hanem kiteljesít, hiszen azért jött, hogy „életük legyen, és bőségben legyen” – mondta Székely János. Az evangéliumot egy dallamhoz hasonlította, amelyet ha az ember meghall, ha arra rátalál,  akkor érzi, hogy boldog, hogy a helyén van a világban. A fiatalok most ezt élik át – fogalmazott –, hogy a helyükön vannak, közösségben Istennel, egymással; ez ragyog rajtuk.

Székely János nemcsak katekézisében említette a szerető Jézus tekintetét, hanem kérdésünkre is arról beszélt, hogy az irgalmas Jézus képében az a fantasztikus, hogy bennünket néz; hogy engem néz. Hogy szeretettel belelát az egész életem mélységeibe – hogy ismer engem, felemel és tisztítani akar, magához akar hívni. Székely János elmondta, hogy a találkozó nyitószentmiséjén csak Jézus tekintetét nézte, az oltár mögött elhelyezett képre tekintett.

Az átalakulás gondolatánál, fogalmánál maradva úgy fogalmazott, hogy ha egy fiatal kilép a kényelemből és mer közeledni a szegények, cigányok felé, vagy ha elmegy Afrikába, és megtapasztalja, hogy nincs ivóvíz, nincs iskola, ruha, ha szembesül az emberi nyomorúsággal, az teljesen átalakíthatja a lelket. Sokszor közömbösek, távolságtartóak vagyunk, vagy félelemből nem merünk odalépni a szenvedők felé – mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy számára is meghatározó élmény volt szembesülnie unokatestvére szenvedésével, betegségével (a katekézisben elmondta, hogy vastüdővel élt, ő maga sokat járt be hozzá a kórházba).

A kérdésre, hogy mi segítheti a magyar fiatalokat abban, hogy hitük megerősödjön, Székely János elsőként a 20. század sérüléseire hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a tragédiákat máig sem tudtuk feldolgozni. Szükség lenne arra, hogy lassanként talpra álljunk – mondta –, valamint arra, hogy keresztjeinket fel merjük venni, Jézusra tudjunk támaszkodni, és elhagyjuk a depressziós, elkeseredett állapotunkat. Szükség lenne továbbá tisztánlátásra, hiszen a mostani világ nagyon kaotikus, a fiatalok nehezen igazodnak el.

Mindazonáltal keresik a lelki mélységet, éppen ezért az egyház feladata, hogy behívja őket, hogy ne csak a homlokzatot mutassuk, a külsődleges programokat. Sokszor ezek mögül hiányzik az aranyfedezet, az imádság öröme és az egymás segítése. Jó lenne ezt az aranyfedezetet erősíteni, és visszatérni a forráshoz.

Székely János zárásként elmondta, hogy a találkozón szeretne eljutni az Irgalmasság-bazilikához, valamint szívesen megáll ott, ahol fiatalok énekelnek, örülnek egymásnak, hiszen a közösen átélt megtisztulás-élmény a szentgyónás által a közös örömben is megmutatkozik.

Krakkóban, a nap elején Soltész Miklós államtitkár látogatta meg a fiatalokat. Beszédében kiemelte, hogy a keresztény fiatalnak, keresztény embernek sugároznia kell a szeretetet, az örömet, amely azonban nem mindig jelent könnyű utat. Végül azt mondta: „Kívánom, hogy Krakkóban hivatások szülessenek, papi, szerzetesi és családos hivatások. Rajtatok múlik nemcsak Magyarország, hanem a kereszténység jövője is!”

* * *

A brzeskói helyszínen július 28-án Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott katekézist. Tanításának elején hangsúlyozta: Jézus törvényei nem állnak távol a szívünktől, hiszen Ő ismer bennünket, küzdelmeinket, és ezeknek fényében alkotja meg az irgalmasság új törvényét. Az egyház tanítványi lelkületet kíván a fiataloktól, különösen ezekben a napokban, és annak felismerését, hogy mindannyian rászorulunk Isten irgalmára, de arra is, hogy mi is irgalmasak legyünk másokkal. Ha úgy tekintünk magunkra, mint akik a „kilencvenkilenc igaz” közé tartoznak, majdnem mindig rossz kérdéseket fogunk feltenni önmagunkra, életünkre vonatkozóan. Csak akkor jutunk el Istentől kapott hivatásunk felismerésére, ha tudatában vagyunk annak, hogy mi is az ő irgalmából élünk. A megyéspüspök rámutatott: Isten nem középszerűségre, kicsinyességre hív, hanem az ő teljességére.

A katekézis végén egy fiatal mély, őszinte tanúságtétele hangzott el arról, hogy Isten irgalmának megismerése hogyan újította meg őt a tisztaságért folytatott küzdelemben, kiteljesítve és boldoggá téve életét.

A katekézis erejét mutatja, hogy a résztvevők nagyon sok kérdést fogalmaztak meg a püspök felé, aki néhányra a közösség előtt válaszolt.