Erdő Péter: Isten irgalmát akkor követjük, ha szeretjük a másik embert

Július 29-én, pénteken Erdő Péter bíboros tartott katekézist a krakkói magyar zarándokokat befogadó lengyel plébánián. Az utolsó közös alkalmon jelen volt Körmendy Adrienne főkonzul asszony, valamint Udvardy György pécsi megyéspüspök is csatlakozott a magyar fiatalokhoz.

A reggeli katekézis elején a Fatimai Boldogasszony-templom plébánosa köszöntötte a megjelenteket, és utalt a nap szentjére, Szent Mártára, aki házába fogadta Jézust. Örömét fejezte ki, hogy a plébánia is ezt a szerepet töltheti és tölthette be az elmúlt napok alatt, otthont adva magyar fiatalok százainak.

A bíboros katekézise előtt Monostori László olvasta fel Máté evangéliumának egy szakaszát, amely az utolsó ítéletet állította a középpontba, rámutatva az irgalmasság cselekedeteire (vö. Mt 25,31–46).

Erdő Péter tanításának elején Szent Fausztina naplójából idézett, összefüggésben a napi témával, amelynek mottója így hangzott: Istenem, tégy engem a Te irgalmad eszközévé. A bíboros ezzel a kérdéssel vezette fel a katekézist: Mi hogyan lehetünk irgalmasok?

Szent Fausztina gondolataira utalva elmondta: irgalmasnak kell lennie a szemünknek, mert meg kell látnunk mindenkiben a jót, a szépet, közösségeinkben is. Erdő Péter itt utalt ítélkezéseinkre, amelyek nemcsak személyes kapcsolatainkat hatják át, hanem egyes népcsoportok iránti gyűlöletben és lenézésben is megjelennek.

Továbbá irgalmasnak kell lennie a fülünknek, hiszen „rá kell hallgatnunk” a másik emberre; meg kell hallgatnunk az ő gondjait, fájdalmait – e nélkül ideológiát erőltetünk a másikra – fogalmazott Erdő Péter, majd hozzátette, hogy Európában is nagy kísértés az, hogy egy nemzet akarja az igazságot képviselni, egyedül.

Ezután így folytatta: irgalmas kell, hogy legyen a beszédünk is, azaz tudjunk jót, kedveset mondani, őrizkedjünk ne csak a rágalmazástól, hanem a megszólástól is, mert nem biztos, hogy helyesen cselekszünk, ha mások hibái töltik ki beszédünket.

Irgalmasnak kell lennie kezeinknek és lábainknak is, ami azt jelenti – fejtette ki a bíboros –, hogy tenni kell a másik emberért; vennünk kell a fáradságot, a hosszú út megtételére el kell szánnunk magunkat másokért, mert Isten megáldja az erőfeszítéseinket – hangsúlyozta.

Végezetül, összefoglalva Szent Fausztina gondolatait, buzdított, hogy legyen irgalmas a szívünk, érezzünk rá a másik emberre, figyeljük a vágyait és érzelmeit, mert, ahogyan Erdő Péter fogalmazott, a metakommunikációból sokszor többet tudunk megérteni. Pascalra hivatkozott, amikor úgy fogalmazott, hogy a szívnek megvannak azok az érvei, amelyeket az ész nem ismer – tehát nem lehetünk pusztán racionalisták!

Katekézisének folytatásában a bíboros tovább kereste a korábban feltett kérdésre (Mi hogyan tudjuk Isten irgalmasságát közvetíteni?) a választ, amelyet egy másik kérdés felől próbált megközelíteni: Mit jelent az, hogy Isten irgalmas?

Irgalom és igazságosság kapcsolatáról szólva kifejtette, hogy mindkettő Isten tulajdonsága, amelyek csak az ember oldaláról lehetnek különbözőek, de Istenben, aki túl van téren és időn, egységet alkotnak.

Isten irgalmát akkor követjük, ha szeretjük a másik embert – fogalmazott, ugyanakkor tovább kérdezett: ez mit jelent? Érzelmeket csupán? Kiszolgáljuk a másik ember vágyait? Beszédében arra mutatott rá, hogy nem elegendő a másik ember vágyait kielégíteni, hanem azt kell néznünk, hogy mi szolgálja embertársunk javát. Arra kell figyelnünk, hogy mi a jó az emberben, úgy, ahogyan II. János Pál pápa is az isteni kinyilatkoztatásból értette meg Krisztus által és rajta keresztül, hogy mi az ember lényege.

A továbbiakban az evangéliumi szakaszra utalva elmondta, hogy minden nemzet fontos az Úr számára, azonban az üdvösségünk egyéni cselekedeteinken múlik, azon, hogy miképpen szolgáljuk a másik ember boldogságát.

Felhívta a figyelmet arra, hogy közösségeinkben is fontos, hogy irgalmasan tekintsünk egymásra, ami azt is jelenti, hogy a nemzeteknek is a szerető Isten irgalmas tekintetével kell fordulniuk egymás felé. Ebben a folyamatban azonban az első lépés, ahogyan a bíboros rámutatott, az, hogy mi magunk megtérjünk – ez vezet ugyanis ahhoz, hogy Isten irgalmának munkatársai lehessünk.

Katekézisének zárásaként a Szentlélek áldását kérte, hogy valóban tudjunk az Ő sugallataira odafigyelve élni és cselekedni.

A továbbiakban a bíborosnak feltett kérdésekből válogattunk.

Mit jelent bíboros úrnak személyesen az irgalmasság szentéve?

Erdő Péter bíboros a kérdésre kifejtette, hogy nagyon örültek a szentév meghirdetésének, és igyekezettel próbálták magyarra fordítani a szentévi bullát is. A szentév jelentőségéről szólva kiemelte, hogy az alkalmat ad a teljes búcsúra, amellyel az ideig tartó büntetéseink alól is felmentést kaphatunk. Személyes élményéről beszélve pedig kifejtette, hogy a cebui Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával, amikor áthaladhatott a szentévi kapun, elgondolkozva, hogy mit tehet ő, eszébe jutott, hogy az élőkért és holtakért mindig tud imádkozni. Az irgalmasság szentévének búcsúfeltétele többek között az is, hívta fel rá a figyelmet, hogy minden ember személyesen elmélkedjen Isten irgalmáról, ami lehetőséget ad arra, hogy érzékennyé tegye szívünket.

Egy hitetlennek mivel tudom megmutatni Isten irgalmasságát?

A kérdésre válaszolva a bíboros Teréz anya életpéldáját állította a fiatalok elé, akin keresztül az isteni irgalmasság segítő szeretete nyilvánult meg. Ezt mindenki megérti – fogalmazott Erdő Péter. Arról is szólt, hogy a missziónak is éppen az a lényege, hogy egy adott közösségben és velük együtt éljenek, és csak lassan tárják fel missziós tevékenységük mélységeit.

Ön milyennek képzeli el az Istent?

Elképzelhetetlennek – hangzott Erdő Péter bíboros válasza. Utóbb hozzátette, hogy ha Jézus Krisztusra tekintünk, az Ő személye közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy megtapasztaljuk, milyen az Isten. Azonban a bíboros hangsúlyozta, hogy ha nem tudatosítjuk, hogy Isten elképzelhetetlen, akkor nem rendülünk meg azon, hogy Ő az, aki közel lép hozzánk.

Ő túl van az időn és a téren – hangsúlyozta, utalva arra, hogy térbeli részekre osztva szegényes gondolatokra jutunk csupán.

Majd arról is beszélt a kérdés kapcsán, hogy Istenben a teremtés, az, hogy létezünk, és a végső kiteljesedés egyként van jelen. Ha az Isten világa találkozik a tudatunkkal, akkor ott paradoxon van. Mégis az Eucharisztia – Krisztus áldozata egyetlen! Bár már kereszthalála előtt, az utolsó vacsorán rámutatott a kenyérre, mondván, hogy „ez az én  testem…”, a jövőbeli esemény jelenvalóvá lesz Benne. Így az Eucharisztiában is mindig jelenvalóvá válik az egyetlen áldozat. Isten irgalmassága által áthidalja az emberi korlátokat – mondta Erdő Péter.

Milyen tapasztalatai és élményei vannak II. János Pál pápával kapcsolatban, akit személyesen is ismerhetett?

Erdő Péter megosztotta a hallgatósággal a szent pápához fűződő emlékeit, kiemelve azt, hogy a pápa, bár ki sem mondta kéréseit, és nem szólt egy szót sem, mégis tudta, hogy mit szeretne mondani. II. János Pálnak nagyon erős kisugárzása volt, ha közeledett egy terembe, még érkezése előtt mindenki felállt, mert érezték azt a különleges atmoszférát, amelyet jelenlétével teremtett meg. Boldog VI. Pálról szólva a bíboros elmesélte, hogy jelenlétében nagy szeretetet élt át, és azt tapasztalta, fontos volt számára a magyarok helyzete és ügye, rendkívül szelíd jelenléte pedig szintén hordozta azt a megmagyarázhatatlan élményt, amelyet nem minden emberrel kapcsolatban lehet átélni.

* * *

A katekézis utáni szentmisében Erdő Péter bíboros a napi evangéliumi szakaszról beszélt, amely Mária Erzsébetnél tett látogatását mondja el. A bíboros kifejtette, hogy a látogatástörténetet Lukács egy olyan mondattal vezeti be, amely az angyali üdvözlet összefüggésrendszerébe állítja azt. Mária az angyalnak feltett kérdésére, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy gyermeket fogan, kétféle választ kap, amely a bíboros értelmezése szerint magában foglalja a magyarázatot és a jelet. Mária tehát jelet látni megy Erzsébethez, amely Isten irgalmasságát mutatja meg, azonban a találkozásban ahelyett, hogy Mária ujjongana fel, mégis az Erzsébet méhében lévő magzat örömére, és így  magára Jézus Krisztusra terelődik a hangsúly. Évezredek várakozása teljesedik be tehát – fogalmazott Erdő Péter, hiszen szabadulást készített nekünk, az emberi nyomorúságunkból vezet ki bennünket.

Beszédében Erdő Péter arra is rávilágított, hogy az ember, bár újra és újra elbukik, a történelemben sorra követi és követte el a bűnöket, mégis Isten volt az, aki belépett a mi világunkba, hogy felemeljen bennünket, hogy szabad utat nyisson az egyén és az emberiség számára is az ördögi körből való kilépésre.

Krisztus az ember, aki megszabadít bűneinktől, ezért van helye az ujjongásunknak, van reményünk a megváltásra és szabadításra. Ennek akkor tudjuk igazán átadni magunkat, ha nap mint nap találkozunk vele az Oltáriszentségben. Adja Isten, hogy ez a találkozás tegye teljessé mindannyiunk életét! – zárta prédikációját Erdő Péter.

* * *

Erdő Péter a szentmise után feltett kérdésünkre, hogy vajon a papok és szerzetesek hogyan élik meg az Ifjúsági Világtalálkozón való részvételt, elmondta, hogy egy ilyen találkozó visszaigazolása hivatásuknak. Látva a fiatalok örömteli arcait az utcákon, a derűt, a sok mosolyt, amelyek mind a hitből fakadnak, arra mutathatnak rá a bíboros szerint, hogy az Isten nagy tervének a része. Általa Isten gondviselését tapasztalhatjuk meg, azt, hogy Ő szeret minket. Ez az is jelenti, hogy minden szenvedés ellenére Istené az utolsó szó. Látva, hogy a hit örömét így lehet közvetíteni, egy szerzetesnek vagy egy papnak óriási élmény és tapasztalat; ennél szebb hivatást nem lehet elképzelni – fogalmazott Erdő Péter. Látva, hogy az Isten tevékenysége mit eredményez az emberekben, lángra lobbantja a papok szívét is.

A találkozón annak lehetünk tanúi, hogy az emberi élet nem véletlenszerű, hanem fontos valaki számára; Isten ültette az emberbe annak vágyát, hogy fontosnak érezze magát, létezését, minden anyagi javakra való törekvéssel szemben.

A bíboros azt is kifejtette, utalva az evangéliumi szakaszra, hogy az Istennel való találkozás adja az ember életében a legnagyobb örömöt. Ez helyez el bennünket Isten szeretetében és tervében. És ha Isten szeretete a végső, akkor semmilyen szenvedés és korlát nem lehet annál nagyobb, akkor azt mondhatjuk, hogy nem a gonoszé az utolsó szó, nem a korlátlan értelmetlenség a döntő. Mindennek Istenben van meg a maga értelme – mutatott rá az interjúban Erdő Péter.

A bíboros azt is megosztotta, hogy különösen készül a Szentatyával való közös záró szentmisére, hiszen ott az egész egyház képviselőiben jelen lesz; ez olyan, mint amikor Mózes összehívja az egész népet, mert Isten szólni akar hozzájuk. Erdő Péter Isten találkozását emelte ki népével, amelyet egy ilyen ünnepélyes alkalom kifejez.

A találkozóra vezető útról szólva a bíboros kiemelte, hogy mennyire fontos megállni egy-egy kegyhelyen, egyházmegyében, hogy megismerjük az ottani életet. Mintha az ember Isten felé vezető zarándokútja fejeződne ki egy ilyen útban. Érdekes azoban, hogy a mai ember szívesebben tesz meg több száz kilométert, mint hogy elolvasson egy könyvet – mutatott rá a bíboros, majd hangsúlyozta, hogy ha az embert a mozgás, a látvány indítja el, hogy elinduljon lelki értelemben is, akkor nosza! Ugyanakkor fontos megállni, megkérdezni önmagunktól, hogy miért is vagyunk itt. Ez segít abban, hogy lelkünkben is nagy utat tegyünk meg, hogy eljussunk létünk legvégső pontjáig, ahol Istenre találunk rá.

Brzeskóban Orosz Atanáz püspök katekézisében arról beszélt, hogy Isten ítélete nem elrettentő, hiszen a trónon az Emberfia ül, aki ismer bennünket, és meghív, hogy vele legyünk országában. Jézus Krisztusban találkozik az irgalmasság és az igazságosság. Arra hívta a fiatalokat, fogadják meg, hogy életük minden napján Isten akarata szerint fogják szolgálni Istent és az embertársakat, és élik azt az irgalmat, amelyre minden ember rászorul. Tanítását így fejezte be: legyetek szentek, hogy Krisztus ítélőszéke előtt majd jó feleletet adjatok. A katekézis befejeztével a fiatalok ez alkalommal is feltehették kérdéseiket a tanítással kapcsolatban a főpásztornak, aki a saját és az egyház élő tapasztalatából válaszolt azokra, sőt még néhány előző napokról maradt kérdésre is.

A szentmisét, amelynek főcelebránsa Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke volt, a franciaországi túszdráma áldozatáért, Jacques Hamel atyáért ajánlották fel, szolidaritást vállalva az IVT-n részt vevő francia fiatalokkal, akik böjttel és imádsággal gyászolnak ma. Palánki Ferenc szentbeszédében felhívta a fiatalok figyelmét: az, hogy itt vagy a világtalálkozón, nem véletlen, hanem már maga ez a tény is egy küldetést foglal magában. Biztatta őket: hozzák le Isten szeretetét a földre, életükkel jelenítsék meg Isten jóságát, és így bátorította őket az elköteleződésre: arra vagy szabad, amire elkötelezed magad, és annyira vagy szabad, amennyire elkötelezted magad.