A Charlotte-i püspök felhívása: Imádkozzunk békéért és igazságosságért!

Észak-Karolina legnagyobb városában, Charlotte-ban még mindig nagy a feszültség, miután szeptember 20-án intézkedés közben rendőrök lelőttek egy színesbőrű, 43 éves férfit, akiről még mindig nem tudni biztosan, hogy volt-e fegyvere. Peter Jugis püspök a békéért való imára buzdít.

Még a péntekről szombatra virradó éjjel is voltak tüntetések az egyesült államokbeli város központjában, annak ellenére, hogy szeptember 22., csütörtök éjjel óta kijárási tilalom van az egész városban. Az elmúlt napok összetűzéseiben már legalább tizenkét rendőr megsérült.

E drámai helyzet kapcsán Charlotte püspöke, Peter Jugis sajtóközleményt adott ki, amelyben híveitől azt kéri, hogy imádkozzanak a békéért és az igazságosságért, nemcsak a charlotte-i zavargások áldozataiért, hanem minden áldozatért az egész ország területén, továbbá a rendfenntartó erők tagjaiért is, akiket igazságtalan erőszak ért.

A város püspöke továbbá minden jóakaratú emberért kéri hívei imáját, hogy az egyetértés eszközévé és Krisztus mindig fénylő világosságává váljanak.

Az Irgalmasság Szent Éve 298.

Szentségre várva 

„Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, csak hogy az Ő szegénysége által ti gazdaggá legyetek!" (2Kor 8,9) Elmélkedés Kín Városa A kárhozatot éppen a megbántott, megcsúfolt, kárvallott Szeretet teszi érthetővé, sőt -- szükségessé! „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette!" -- Ebben benne van az is: Az ember kísértve van a bűnre (kárhozat-veszélyben forog)! Nem kegyetlen dolog-e Isten részéről eltaszítani magától és a kínok emésztő tüzére vetni azt az embert, akit maga Isten alkotott olyan esékenynek és gyarlónak, hogy a bukás, vétkezés szinte második természete? Elméjének kötöttsége, szívének állhatatlansága, vágyainak csapongása, a külső világ csábítása, emberek és helyzetek nyomása, a konstitúció és öröklöttség terheltsége -- nem inkább ezekből fakad-e a bűn, mint tudatos gonoszságból, Isten-tagadásból, Isten-ellenes lázadásból? Nem siet-e minden bűnösnek annyi mentő körülmény a segítségére, hogy a legszigorúbb bíró is, ha a törvény betűje értelmében kénytelen volna is elmarasztalni a vádlottat, éppen a mentő körülményekre való tekintettel, a törvény szellemében, mégis fölmentő ítéletet hozna? Az univerzalisták, az irgalmasszívűek örök-kárhozattagadásának körülbelül ez a teológiája és egyben a filozófiája. És mégis igazat adtunk Danténak, aki a pokol föliratában azt a mondatot is olvasta, hogy „fecemi'l primo Amore" (az Ős-Szeretet alkotott engem): a kárhozat is az ős Szeretetnek, tehát a mérhetetlenül irgalmas isteni szeretetnek műve. Hogyan lehetséges ez? Mindenekelőtt meg kell tisztítani a szeretetet, és vele az irgalmat is, azoktól a mozzanatoktól, melyeket emberi tökéletlenség, korlátoltság, elvtelenség rakott rá. Nevezetesen meg kell látni, hogy nem irgalom, hanem perverzitás az az irgalmas lelkület, mely csodálatosképp éppen a gazságot, vagy legalábbis a negatívumot keresi és találja meg irgalma tárgyául. Gondolok itt arra az irgalomra, mely egy fél világ törvényhozását meg tudja mozgatni például a törvénytelen anyaság érdekében, ugyanakkor, amikor a törvényes anyaság számára nincs egy szava; mely tud börtöntöltelékek érdekében humanitárius világmozgalmakat indítani, amikor a becsületes, csöndes szenvedők számára még szeme sincs, nemhogy szíve és szava; az az irgalom, mely tud állatkínzás ellen egyesületeket egyesület után alapítani, az emberkínzás azonban hidegen hagyja. Az igazi irgalom és szeretet egyetemes. És ha van egyáltalán különbség hűség és lázadás, jámbor lelkület és istentelenség, fegyelem és züllés között, akkor az irgalom a hűeknek, a békés jámboroknak, fegyelmeseknek, áldozatosoknak is szól; s lehetetlen azt a lázadókkal, istentelenekkel és züllöttekkel szemben úgy gyakorolni, hogy irgalmatlanság ne legyen amazokkal szemben. Nem gondolom, hogy merné valaki irgalmas tettnek minősíteni, ha irgalom címén a fegyház lakóit egyszer csak úgy rászabadítanák a békés dolgozókra... Isten a halált nem alkotta és nem örül az élők vesztének; az az Isten nem úgy áll az emberrel szemben, hogy lesi, mikor bonyolódik bele a bűn tőrébe, hogy azután hirtelen lecsapjon reá; hanem hosszútűrő és kegyes, és nem akarja, hogy egy bűnös is elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen (2Pt 3,9). S ez a kárhozat nagy igazolása: az ítéletben és minden egyes elítéltnek lelkiismeretében kigyullad az ítélet megokolása: Nem Isten ítélt el engem, hanem magam: nem Isten irgalmán múlt, hanem az én igyekezetemen. Az isteni irgalom és szeretet nem jár más úton, mint az isteni igazság és bölcsesség. Ez az örök Valóság kiváltsága és jellemzéke, amit Szent Ágoston az ő csattanós módján így fejez ki: „Istennek minden tulajdonsága az ő lényege". Tehát az ő irgalma egyben az ő igazsága stb., és a kettő egyúttal az ő bölcsessége. Ez a bölcsesség pedig szent bölcsesség, és mint ilyen, nem teheti meg, hogy fehérnek mondja azt, ami fekete, világosságnak azt, ami sötétség. Ha prófétája által jajt kiált azokra, kik az igazat hamisnak mondják és a hamisat igaznak (Iz 5,20), ez a jaj visszahullana Őreá magára, ha egyoldalú irgalomból eltörölné a kárhozatot. Mert akkor egy színvonalra süllyesztené a hűséget és hűtlenséget, istenességet és istentelenséget, alázatot és hybrist [gőgöt]. Hisz a végén csattan az ostor; és ha előbb-utóbb egy végre jutna igazság és gazság, egyforma értékű is volna, és mindegy volna a lelkiismeret számára, melyiket vállalja. A kárhozat tehát nem más, mint az erkölcsi rend megpecsételése, mint elmozdíthatatlan határkő, mely szétválasztja a világosságot a sötétségtől. (Schütz: Örökkévalóság, 256)

Évközi 26. vasárnap

Évközi 26. vasárnap
Ám 6,1a. 4-7; 1Tim 6,11-16; Lk 16,19-31

Salamon király utolsó éveiben nem mindig alkalmazkodott a bölcsesség erényéhez. Az istenes bölcsesség erénye ugyanis arra tanít, hogy lehet minden feladatunkat úgy vállalni és elvégezni, hogy az biztosítsa az örök boldogságot, annak lehetőleg minél magasabb fokát és intenzitását. A híres bölcs ifjú figyelme egyre inkább arra korlátozódott, hogyan lehetne minél gazdagabb és sikeresebb uralkodó. Az igazi bölcsesség növeli az isteni igazságok magasabb szintű ismeretét. Ezek segítségével kerül önmaga is közelebb Isten végtelen nagyságához és alattvalóit is képessé tudja tenni ugyanerre. A földön kell ezeket az ismereteket megszerezni, a mennyországban nincsen alapképzés a hittanból. Aki nem az önzetlen szeretet gyakorlását tartja egyedül fontosnak, hanem önzésbe merül, annak értékei a halála után mind a földön maradnak. Isten végtelenül igazságos: kizárólag a másokat segítő szeretetet jutalmazza. A fiatalon a világ legbölcsebb uralkodójából ostoba bálványimádó és önző király lett. Isten azzal büntette meg, hogy halála után Izrael tizenkét törzséből tízet elvett a trónörökösnek kijelölt fiától, Roboámtól. A második büntetése pedig az volt, a tíz törzset egy elcsapott munkavezetőjének adta az Úr. Így két ország lett a zsidó népből. Közös bűnük volt a bálványozás elterjesztése, és az egyre gyarapodó fényűzés miatt a szegény adófizetők teljes megnyomorítása.  Isten Júdából, a déli országból küldött egy szegény pásztort az északi országba, hogy ott Isten üzeneteit közvetítse a jeruzsálemi templomtól és az Úr által rendelt áldozatoktól elszigetelt népnek Izrael országban. Ámosz kemény beszédekben ítélte el a bálványozást pártoló királyokat, az igaz hit megrontóit, de ugyanolyan keményen bírálta az egyszerű nép sanyargatását is. A vezetőknek legfontosabb dolga lenne a rájuk bízott egyszerű népről való gondoskodás. „Jaj a gondtalanul élőknek Sionban, és Szamaria hegyén az elbizakodottaknak! Elefántcsont ágyakban alusznak, fekvőhelyeiken henyélnek, lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda ökreiből” (Ám 6,1.4) Ezeket adó címén veszik el a szegényektől. Ha pedig az adót fizetni már nem tudják, akkor elveszik a gazda földjét. Ha a föld is elfogyott, akkor a családfő eladja önmagát rabszolgának, de fizetnie kell a tivornyákat.„Hárfaszó mellett nótáznak, mint Dávid, hangszert csinálnak maguknak: korsóból isszák a bort, finomolajjal kenik magukat: József végzete miatt bizony nem bánkódnak”. (5-6) (Az Egyiptomba rabszolgának eladott Józsefnek két fia született. Ezek utódai voltak a két vezértörzs az északi országban) Isten ezt a kegyetlen népsanyargatást éppen úgy bünteti, mint a bálványimádást, hiszen ez a világi elöljárók küldetésének megcsúfolása. Kr. e. 722-ben az asszírok fogságába kerül a nép java. Szétszórták az élve  maradt népet az egész birodalomba.

BUDAI SZENT BULDUS

SZENT BULDUS

+Buda, 1045. szeptember 24.

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:

Buldust érdemeiért választotta Szent István egri püspöknek, s a püspök mint jó pásztor életét adta egyháza védelméért. Mikor ugyanis Szent István halála után a pogányság sötétsége ismét eltakarta Magyarországot, és a kegyetlen üldözés vihara teljes erővel tombolt a katolikus hit ellen, Buldus önmagával és javaival mitsem törődve -- hogy a rábízott nyájat erői szerint védelmezze -- közvetíteni akart András és Levente királyságért folyó vitájában. Az isteni gondviselés azonban másként határozott: miközben övéinek javát kereste, a katolikus hittől elpártolt martalócok kezébe került, akik Budán először megkövezték, majd látván, hogy még él, karddal és lándzsával átdöfték. Buldus pedig -- miután segítségül hívta Jézus, az Isten Fiának nevét, átköltözött az égbe.

Isten nem hagyta sokáig büntetlenül e gaztettet, mert Leventét is (kinek hatalomvágya a katolikusok elleni düh fölszítója volt), és a gaztett többi végrehajtóját is gyors halál emésztette el. Örök figyelmeztetés lett az utódoknak: Isten nem hagyja büntetlenül a neki szentelt emberek bántalmazását, mert miként ők szüntelenül Isten dicsőségéért fáradoznak, úgy ő mindig éberen virraszt ártatlanságuk védelmében. Andrást bánat fogta el a kegyetlenség láttán, s amiatt, hogy a zűrzavarban nem támogatta a katolikus hitet úgy, amint kellett volna, azért élete hátralévő részében szüntelenül bánkódott, és bocsánatért esedezett, s kétségtelen, hogy ő is a nyomorultan kimúlók sorát gyarapította volna, ha észre nem tér mások vesztén.

 

Orbán Viktor: Európa sorsfordító időszakot él át

Orbán Viktor miniszterelnököt a közel-keleti keresztényüldözés és a béke esélyei mellett a leselejtezés kultúrájáról, Magyarország lehetőségeiről és Európa jövőjéről kérdeztük, a hírportálunknak adott exkluzív interjúban.

– Augusztusban a Közel-Keleten szolgáló keresztény vezetőkkel tanácskozott Rómában. A hírekből ismerhetjük az ott élő népek, köztük a keresztények kálváriáját. Miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a tanácskozáson? Milyen helyzetről számoltak be a keresztény közösségek vezetői?

– A találkozó izgalmas, ugyanakkor megrendítő is volt. Itt Európában úgy látjuk, hogy a mi helyzetünk rendkívül bonyolult, ám ha meghallgatunk egy közel-keleti püspököt, rá kell döbbennünk, hogy a mi gondunk a világ legegyszerűbb dolga ahhoz képest, amilyen összetettek a viszonyok odaát. A közel-keleti püspökök egy részét elűzték, különösen azokat, akik Szíriában éltek és dolgoztak. Lelkipásztori szolgálatuk most az embermentésre irányul, próbálják védeni közösségeiket, melyek a fizikai megsemmisítés küszöbén állnak. Nagy erőfeszítéseket tesznek azért is, hogy a keresztény hit megmaradhasson a világnak ezen a táján. Emberileg, erkölcsileg, lelkileg, politikailag és gazdaságilag rendkívül nehéz élethelyzetekről számoltak be.

– A kormány szeptemberi döntése értelmében létrehozták az Emberi Erőforrások Minisztériumában a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Hogyan fog működni ez a szervezet?

– A politikában sokszor már a nekikészülődés is tettnek minősül, ez a döntésünk is ilyen. Napjaink liberális európai közbeszédében nem lehetséges kellő komolysággal nyilatkozni a kulturális különbözőségekről. Ha az üldözött keresztények megsegítésére szeretnénk javaslatot tenni, akkor azt látjuk, hogy az európai színtéren ez ebben a formában nem lehetséges. Csak olyan dokumentumot lehet megalkotni, melynek szövegében egy általános, értéksemleges megfogalmazás szerepelne a hitük és a vallásuk miatt üldözöttekről, konkrétan a keresztényekről viszont nem írhatunk. Mi szakítunk ezzel a megközelítéssel, Magyarország egy keresztény ország, ezért nekünk elsősorban azokon kell segítenünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, ők pedig a keresztények. A mi kormányunk keresztény ihletettségű, ebből pedig kormányzati kötelezettségek is adódnak. Eddig is számos alkalommal nyújtottunk valamilyen segítséget, legutóbb például a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kezdeményezéséhez 120 millió forinttal járultunk hozzá, melynek keretében Erbilben iskola épül. Ez is segíti az üldözést szenvedő keresztényeket, ám a feladat megszervezése elég nagy nehézségekbe ütközött. A most alakult helyettes államtitkárság hatékonyan tudja majd összehangolni az ilyen munkákat.


– Az Iszlám Állam 2015 februárjában, Líbiában lefejezett huszonegy egyiptomi kopt keresztényt, akiket a kopt egyház a vértanúk sorába emelt. Idén júniusi egyiptomi látogatása alkalmával találkozott a kopt egyház vezetőivel és a vértanú keresztények családtagjaival. Miért tartotta fontosnak a találkozót?

– Kifejezetten nehéz volt olyan emberekkel beszélgetni, akik ilyen szörnyű megrázkódtatáson estek át. Egyrészt megköszöntem a lehetőséget, hogy találkozhattam velük, másrészt arra voltam kíváncsi, miben lehetünk a segítségükre. Minden segítség jó helyre kerül, de egészen más, amikor ez személyes kapcsolatra alapul. Fontosnak tartom, hogy a jótétemény mögött arcok és találkozások legyenek, mert ez erősíti is a támogatást.

– Ferenc pápa a héten az Assisiben rendezett vallásközi béketalálkozón ismét felemelte szavát, kifejezve, hogy egyedül a béke szent, a háború sohasem. A napokban az ökumenikus Taizé közösség vezetője, Alois testvér, a „béke hírnöke” is Pannonhalmán és Budapesten tanít. Véleménye szerint hogyan lehet véget vetni a szíriai háborúnak és a kialakult humanitárius katasztrófahelyzetnek? Mit tehet Magyarország?

– Magyarország nem vállalkozhat annál többre, mint ami a nemzetközi súlyából és erejéből következik. Azt viszont vállalnia kell. Részt veszünk a nemzetközi békéltető akciókban, de Szíria sorsát nem mi fogjuk eldönteni. Azok a nagyhatalmak tehetik a legtöbbet, melyek a helyzet kialakulásáért is felelősek. A napjaink Európájában kialakult helyzet, melyet én népvándorlásnak nevezek, nem merül ki abban, hogy menekültek igyekeznek elhagyni a válság sújtotta övezeteket. A népvándorlás folyamata már évtizedekkel ezelőtt elindult, és még sokáig fog tartani. A Nyugat-Európába áramló tömegek legnagyobb számban már nem is Szíriából, hanem Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek. Ennek a jelenségnek tehát csak az egyik részét képezik a háború elől menekülők, a jövőben pedig várhatóan azok okozzák a legnagyobb problémát, akik Afrika belsejéből indulnak el. Mindez azt mutatja, hogy a gondjaink akkor sem szűnnek majd meg, ha Szíriában béke lesz.


– Társadalmi szinten mintha becsuknánk fülünket és szívünket a közel-keleti háborúk és terrorizmus áldozatainak naponta ránk zúduló hétköznapi valósága, a keresztény vagy más vallású embertársaink szenvedése elől. Hogyan tehető érzékennyé a társadalom?

– A világ hétmilliárdos lakosságából hárommilliárdan napi két dollárnál is kevesebből kénytelenek megélni. A jólétben élő embereknek – és mi itt, Európában annak számítunk – bizony lehet ettől lelkiismeret-furdalásuk. A lelkünk mélyén van egy zavaró érzésünk attól, hogy mi sokkal jobban élünk, mint mások. S ez még ott is így van, ahol a meggazdagodás nem függ össze a korábbi gyarmattartói múlttal. Világos, hogy meg kell tennünk értük mindent, ami tőlünk telik. Én azt vallom, hogy a többi ember iránti felelősség koncentrikus körök formájában képzelhető el. Elsősorban azokért tartozom felelősséggel, akik hozzám a legközelebb állnak – a családom, a barátaim, a hitbeli közösségem és a nemzetem. De ezen túl is léteznek körök, ha lehetőségem van, rajtuk is segítenem kell. Ugyanakkor nem a farizeusok módján. Az egyszeri, nagy segélyakciók nem elegendőek, a szerencsétlen sorsú néptömegek egy részének a behívása országainkba pedig nem célravezető, sőt káros. A politikusnak az a felelőssége, hogy munkájával elősegítsen egy olyan nemzetközi fejlesztéspolitikát, melynek köszönhetően a világ szegényebb felén is javulhatnak az életkörülmények.

– Magyarország az Alaptörvénynek és nemzetközi kötelezettségeknek eleget téve továbbra is fogad be menekülteket. A Szent Egyed közösség kezdeményezésére Olaszországban működik, és több európai uniós tagállamban, többek között Lengyelországban is előkészítés alatt áll az ún. humanitárius folyosó kialakítása, melynek lényege, hogy humánus és biztonságos megoldást biztosít a legrászorultabb háborús menekültek megsegítésére, meggátolva az embercsempészek tevékenységét. Gondolkodnak csatlakozni a kezdeményezéshez?

– Mi a visegrádi országokkal állunk szoros kapcsolatban, elsősorban velük egyeztetünk ezekben a kérdésekben. Minden olyan válaszra nyitottak vagyunk, mely nem töri át azt az elvet, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt idehozni.

– Ferenc pápa az Európai Parlament és az Európa Tanács előtt elmondott beszédében Európát egy nagymamához hasonlította, akit fáradtság, lehangoltság és individualizmus jellemez. Ön hogyan látja Európát?

– Osztom ezt a véleményt. Miközben a kereszténység Európában apályos időszakát éli, a világ más tájain éppen áradásban van. A kereszténység itt vetette meg a lábát, de súlypontja ma már nem Európában van. Valóban, ahogy a Szentatya mondja, kialakult egy olyan, kereszténységgel szemben álló eszmerendszer, mely a középpontjába önmagát állította. A keresztény díszletek még állnak, de a mögötte húzódó tartalom elveszőben van. Ám ami egyszer apadt, az később áradhat is, én ebben bízom.


– A Szentatya több alkalommal – kiemelten közös otthonunk, a Föld gondozásáról szóló enciklikájában – korunk jellemzőjének nevezi meg a leselejtezés kultúráját. Ennek része az, hogy élelmiszereink nagy része a kukában köt ki, kizsákmányoljuk a teremtett világot, de az emberi életet is, így az a fogantatás és a távozás pillanatában is veszélybe kerül. Véleménye szerint hogyan tudunk küzdeni a „leselejtezés” kultúrája ellen?

– Sokszor még a többi emberrel való együttélésünket is ez jellemzi. Egy barátságot, egy házasságot is könnyen leselejtezünk ahelyett, hogy kísérletet tennénk annak kijavítására. Az európai ember ma úgy látja, hogy teljes életet élhet anélkül, hogy reflektálna a Teremtőjére, a lelkiismeretére vagy bármire, ami a sikerességhez nem köthető közvetlenül. Könnyű valamit átalakítani, megújítani, de sokkal nehezebb teljesen más szellemi alapra helyezni, ezért is ütközik sokszor akadályokba a lelki megújulás.

– Hogyan látja mindezek fényében Magyarország jövőjét?

– Egész Európa sorsfordító időszakot él át. Egy vibráló korban élünk. Gyakran voltak korábban kitörésszerű fordulópontok – a rendszerváltás, a német újraegyesítés például néhány hónap vagy év alatt lezajlott – de az, amit ma tapasztalunk, nem ilyen. Lassabb, nehezebb folyamatokat élünk meg. Mindannyian érezzük, hogy az emberiség most lép át egy új korszakba. A gazdaságban a versenyképesség megőrzése ad feladatokat. A szakmai felkészültség területén az a kérdés, hogy egy régi típusú felfogást felvált-e egy korszerű, digitális technikára épülő tudás? A társadalmi folyamatokat tekintve: vajon képesek leszünk-e visszafordítani a népesség csökkenését? Sikerül-e megmentenünk a hit közösségeit, vagy mindenütt eluralkodik az individualizmus? Itt van a mesterséges intelligencia kikísérletezésének életünkre gyakorolt hatása. Sikerül-e érvényt szereznünk fontos bioetikai elveknek. Ezek a kérdések még a mi életünkben el fognak dőlni. Az biztos, hogy beszélnünk kell minderről az emberekkel. Szerencsére Magyarország rendelkezik egy olyan politikai kultúrával, ahol lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről. Európában sajnos már nem mindenhol van ez így.

– Az egyházban az irgalmasság rendkívüli évét ünnepeljük. Lényegi üzenete, hogy képesek legyünk Isten szemével látni a másik embert. Mit jelent Önnek az irgalmasság?

– Úgy érzem, az a legfontosabb üzenete, hogy nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett. A katolikus egyház is segíthet ebben, magabiztosságával, szilárdságával – szegletkőként – továbbra is vonatkoztatási pontja lehet életünknek.

Az Irgalmasság Szent Éve 297.

"...aki megvall... aki megtagad..."

Néhány nagy szentnek megadatott a vértanúság, néhány nagy szent vágyott a vértanúságra, mégsem lett az. Mi talán nem is vagyunk olyan erő?sek, mint szent Gellért, a körülményeink sem olyan ellenségesek. De a mindennapi vértanúság nekünk is felkínáltatik: az önlegyőzés, a becsületes kötelességteljesítés stb. vértanúsága. Ezekhez biztos van elég erőnk, ha másképp nem, hát Isten kegyelmi segítségével. Ezek a kis vértanúságok is értékesek Isten szemében.

Évközi idő, 25. hét Szombat

Évközi idő, 25. hét Szombat

Préd 11, 9-12,8
Gondolj teremtődre ifjúságod idején is!  
Lk 9, 43b-45
Jézus újból megjövendöli szenvedését.

A fiatal hajlamos belefeledkezni a jelenbe, és elfelejteni a végső célt. Jézusra figyelve felemelhetjük tekintetünket, segíthetünk másoknak, hogy ne csak a mának éljenek.

"Még mindnyájan ámulatban voltak a történtek miatt, amikor így szólt tanítványaihoz: 'Véssétek jól szívetekbe e szavakat: Az Emberfiának emberek kezébe kell kerülnie.' De azok nem értették meg ezt a beszédet. Rejtve maradt előttük, és nem fogták föl értelmét. Mégsem merték őt megkérdezni a dologról." (Lk 9, 43-45)

Ezt nevezik 'ünneprontásnak'. Amikor még minden szép és jó, bejelenteni, hogy van rosszabb is, van szenvedés és álnokság, betegség és árulás.

Az evangélium hirdetése sokszor 'alkalmatlan', mert 'ünneprontó'. (Gondoljunk egy ünnepi szentbeszédre, melyet sokan nem szívesen hallgattak, miután nemcsak a régmúlt idők dicsőségét zengte.) Ám Urunk azt is tudta, ha nem is értik, mit mond, sejtik, hogy komoly, életbevágóan komoly dologról szólt Mesterük. Ami életbevágóan fontos, komoly, arra nem vonatkozik a protokoll, azzal nem lehet várni. Legfeljebb arra, hogy meghallgassanak, de semmiképpen sem arra, hogy szívesen vegyék. Nem szólunk a szentségek komolyságáról, vételükre való lelkiismeretes
felkészülésről, mert nem akarjuk elriasztani őket, és úgysem értik, 'szavaink értelmét nem fogják föl'. / Vajon hogyan vezetjük be a felkészítés új rendjét pl.  az esztergomi megyében?... /
Nem teszünk szóvá (szóváteszünk??) igazságtalanságokat szűkebb körünkben, mert  az kellemetlen.Nem figyelmeztetjük barátainkat, mert olyan jó emberek.
Adj, Urunk bölcsességet, hogy megtaláljuk a pillanatot, amikor még mindnyájan az ámulat ünnepi pillanatában vannak, és bátorságot, hogy merjünk kiállni az értékek mellett.