Ferenc pápa: A csődöt jelentő bankokat azonnal megmentik, az embereket nem

Ferenc pápa november 5-én, szombaton a Vatikánban fogadta a népmozgalmak ötezer képviselőjét, akik több mint hatvan országból érkeztek Rómába harmadik világkongresszusukra. Beszédében felhívta a figyelmet a pénz uralmából fakadó igazságtalanságokra.

Ferenc pápa méltatta a népmozgalmak tevékenységét: új utakat nyitnak, harcolnak akkor is, amikor nagy hatalmakkal állnak szemben, amelyek akadályozzák, hogy a pénz helyett ismét az ember kerüljön a középpontba. „Földet, házat és munkát mindenkinek” – ez a kiáltás fejezi ki leginkább azt a vágyukat, hogy véget érjen az igazságtalanság.

A pápa beszélt az igazságtalan, kirekesztő rendszerről, amely rabszolgává tesz, elrabolja a szabadságot, irgalmasság nélkül lesújt egyes emberekre, másokat pedig folyamatosan fenyegetésben tart – mindezt az istenített pénz bűvöletében. A pénz a félelem ostorával, az egyenlőtlenség, a gazdasági, társadalmi, kulturális és katonai erőszak ostorával kormányoz, ezzel egyre nagyobb erőszakot szül, és úgy tűnik, mintha ez a folyamat soha nem érne véget.

A terrorizmus alapvetően abból fakad, hogy globális ellenőrzés alatt tartják a pénzt az egész világon – tette hozzá. Ebből az alapból táplálkozik aztán a kábítószer-kereskedelemhez kötődő terrorizmus, az állami terrorizmus és az, amit néhányan hibásan etnikai vagy vallási terrorizmusnak neveznek. Ferenc pápa határozottan kijelentette, hogy egy nép, egy vallás sem terrorista. Mindenütt vannak kis fundamentalista csoportok. A terrorizmus akkor kezdődik, amikor száműzik a teremtett világ, a férfi és a nő léte iránti csodálatot és helyette a pénzt imádják: ez nem más, mint egy terrorista rendszer. Az egyház tiltakozik a pénz bálványozása ellen, amikor a pénz uralkodik ahelyett, hogy szolgálna, és zsarnoki módon terrorizálja az emberiséget.

A migránsok, menekültek, otthonaikat elhagyni kényszerülők drámáját szégyenteljes helyzetnek nevezte Ferenc pápa. Lampedusában, „ahogyan Leszboszon is, közelről hallhattam sok olyan család szenvedését, akiknek gazdagsági okokból vagy az erőszak különféle formái miatt el kellett hagyniuk otthonukat. Száműzött tömegek..., egy igazságtalan társadalmi-gazdasági rendszer száműzöttjei, olyan háborúk száműzöttjei, amelyeket nem azok akartak, nem azok okoztak, akiknek ki kell szakadniuk szülőföldjükről, hanem sokkal inkább sokan azok közül, akik nem akarják befogadni őket.”

Idézte Jeromos, Görögország érseke gondolatát, aki Leszbosz szigetén úgy fogalmazott: „csődöt mondott az emberség”. Hozzátette: „amikor egy bank csődöt jelent, azonnal botrányosan nagy összegeket ajánlanak fel a megmentésére. Amikor az emberség jelent csődöt, miért nem ajánlják fel ennek az ezredrészét sem, hogy megmentsük ezeket a szenvedő testvéreinket? A Földközi-tenger temetővé vált, és nem csak a Földközi-tenger…, sok temető van a falak, az ártatlan emberek vérével szennyezett falak közelében.” A Szentatya hangsúlyozta, hogy a migráció az egész világ problémája.

Hozzátette, hogy a pénz a félelem ostorával kormányoz, és ezzel elgyengít, destabilizál, lerombolja lelki-szellemi védőbástyáinkat, érzéketlenné tesz mások szenvedése iránt, és végül kegyetlenné tesz minket.

Ezt követően Ferenc pápa beszélt a korrupció és a munkanélküliség problémájáról. A munkanélküliséget a társadalmi-gazdasági rendszer elsorvadásának nevezte: a rendszer megfosztja az embereket a munka méltóságától. Méltatta a népmozgalmakat, amiért igyekeznek munkahelyeket teremteni, szövetkezeteket hoznak létre, megmentenek csődbe ment gyárakat, újrahasznosítják a fogyasztói társadalom hulladékát, visszaszereznek művelésre alkalmas földeket, hogy jóllakassák az éhezőket.

Végül a Szentatya felhívta a figyelmet azoknak a felelősségére, akik mások szolgálatára vállalkoznak mint politikusok, társadalmi vezetők, vagy akár mint lelkipásztorok. Ezeknek az embereknek a minden emberre kötelező becsületességen túl még nagyobb erkölcsi szigorral és alázattal kell szolgálniuk – figyelmeztetett.

Az Irgalmasság Szent Éve 341.

Növeld bennünk a hitet – fordultak egykor az apostolok Jézushoz az evangélium beszámolója szerint. Mi, akik sokszor megtapasztaljuk életünkben Szent Pál apostol azon szavainak igazságát, hogy „hitünket törékeny cserépedénybe hordozzuk”, forduljunk bátran Jézushoz, és kérjük, hogy növelje bennünk a hitet! Jézus keresztútja, szenvedése és halála a legnagyobb próbatétel hitünk számára, de ha eljutunk a feltámadás hitére, akkor rátalálunk arra a megrendíthetetlen szilárd alapra, amelyre keresztény életünket építhetjük. A hit elvezet bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb megismerésére, és segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére. Fogadjuk el Istentől a hit ajándékát.

Évközi 32. hét hétfő

Évközi 32. hét hétfő

Mi is az az „igazi istentisztelet ismerete”, melyre a Jézus Krisztus által adott isteni kinyilatkoztatás vezet? Nem más, mint hogy annyira komolyan vesszük Isten irántunk való szeretetét, amely megnyilatkozott Jézus Krisztusban, hogy szép lassan kezdünk az ő képére alakulni. A lelki életben minden újrakezdés azzal indul, hogy az igazság egyre alaposabb megismerése nyomán az emberben elmélyül az istenfélelem, s ez életének megváltoztatására sarkallja. Akin semmit nem alakít az evangéliumi igazság hallgatása, abban nincs istenfélelem, márpedig az istenfélelem a bölcsesség és az életszentség kezdete.

Azon tudjuk lemérni, hogy mennyire fogadtuk be az evangéliumot és a benne feltáruló Igazságot, Krisztust, hogy a szentmise olvasmányainak hallgatása önigazolásra késztetnek‑e, vagy pedig istenfélelemre s belőle fakadó természetfeletti reménységre vezetnek. Akiből ez a reménység hiányzik, az csak saját magába, vagy a külvilágba, a személytelen sorsba, a körülmények szerencsés alakulásába vetheti bizalmát, ezekben azonban hamarosan csalódnia kell. Az igazi és végső reménység viszont nem csal meg, mert alapja Isten igazmondása és önmagához való abszolút hűsége, amely végtelenül meghalad mindenfajta evilági bizonyosságot.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy félvállról vegyük szent kinyilatkoztatásodat, melyet az emberi igehirdetésre bíztál, hogy általa az igazi istentisztelet ismeretére jussunk. Újítsd meg bennünk az istenfélelem ajándékát, hogy se kétségbe ne essünk, se vissza ne éljünk irgalmas szereteteddel, hanem parancsaidat komolyan véve megerősödjünk az örök élet reményében, melynek foglalóját, a Szentlelket a keresztség szentségében már elnyertük.

 

ETNAI SZENT LUKÁCS

Szent Lukács 

atya

A szicíliai Tauroménia városából származott. Fiatal korában szívesen látogatta a templomokat, hallgatta és megvalósította az Isteni írásokat. Amikor szülei feleséget akartak keresni számára, az ifjú éjszaka titokban elhagyta szülei házát, és egy átjárhatatlan pusztába ment. Ezután egy kolostorban szerzetessé lett, és az Etna hegyen élte szigorú életét. Szigorú életéért Isten bölcsességgel ajándékozta meg. Később Bizáncba vándorolt, hogy az ottani szerzetesi életet megismerje. Aztán Korintus felé indult, és a város közelében egy kolostorban fejez te be életét 820 körül.

„Et misericordia motus est” – Az irgalmasság és az igazságosság a keresztény nevelésben

A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola kiemelkedő fontosságú feladatának tekinti, hogy pedagógiai tevékenységével elősegítse a keresztény értékrend és az ezen alapuló kultúra közvetítését. A 2016 tavaszán megrendezett, azonos című konferencia írott anyagát veheti kézbe az olvasó.

Fülöpné Erdő Mária, a főiskola rektora előadásában a nevelés irgalmasságának társadalmi dimenzióit mutatta be, kiemelve, hogy korunk fejlett társadalmaira az összezavarodottság, a jövőkép hiánya, a kényelmesség és a változatosság igénye jellemző, mindenhol jelen van a csüggedtség, „a fogyasztás és élménykeresés mögött megbújó üresség és mélységes lehangoltság.” Ebben a „társadalmi depresszióban” a nevelési célok sincsenek egyértelműen megfogalmazva. Az evangéliumi alapokon és stabil értékrenden nyugvó keresztény nevelésnek abban lehet kiemelt szerepe, hogy értelmes, pozitív célt mutasson fel a jövő generációjának. A keresztény nevelés az irgalmas és igazságos isteni szeretet közvetítője a társadalomban, a világban. „Ennek a szeretetnek a közvetítése, az irgalmas és igazságos Isten emberre vonatkozó üdvözítő tervének megismertetése, továbbadása maga is az irgalmasság cselekedete.”

Gasparics Gyula Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című műve alapján mutatja be, hogyan nyilvánul meg abban az irgalmasság, a szánalom, a könyörületesség, a jótékonyság, az elfogadás, a sajnálat, az együttérzés, a megbocsátás, a szülők, az elesettek, az idősek iránti tisztelet, miként jelenik meg e belátás kegyelme, és vezet el a jóra a bűntudat és a lelkiismeretfurdalás. Móra hősei elképesztő szegénységben élnek, sokuknak nemcsak a ruházkodásra, élelemre is alig telik. „A mindennapok megéléséhez a szeretet, a család és a hit nyújt alapot.”

Fehér Ágota azt vizsgálja, miként jelenik meg az irgalom a társas kapcsolatok formálásában. Kifejti: az irgalom szerepe a mai világban elsősorban az, hogy rámutasson az egymás irányában kifejeződő mély figyelem, a segítőkészség, az együttérzés fontosságára. Az irgalom természetéhez hozzátartozik, hogy észrevesz és azonnal segít, „kimenti az értéket a rossz valamennyi formájából, ami a földön vagy az emberben van.” Akihez irgalommal fordulunk, megtapasztalja, hogy újra megtalálják és értékelik őt, „a pozitív viszonyulás tehát pozitív erőforrásokat nyújt számára.” Az előadó emlékeztet rá, hogy a latin nyelvben az irgalom szó a misericordia, amelyet a szívvel köt össze, „vagyis az a személy irgalmas, akinek szíve van az embertársa baja, nyomorúsága iránt, aki személyiségének legbenső középpontját kitárja a másik fájdalmának és nyomorának.”

Horváth Edit arra figyelmeztet, hogy a pedagógushivatásban az irgalmasság akkor van jelen, ha a tanár minden gyermeket feltétel nélkül elfogad és szüksége szerint segíti. „Lehajolunk minden hozzánk érkező gyermekhez, akkor is, ha ápolatlan, elhanyagolt, nem veszi fel a szemkontaktust. Nem szól hozzánk, elbújik előlünk, esetleg eltaszít mindenkit. Mindannyian szeretetre, segítségre szorulnak, gondoskodásra, törődésre vágynak”, éppen ezért – állapítja meg Horváth Edit – nem véletlen, hogy Isten hozzájuk küldte őket. A tanárnak fel kell ismernie, hogy mit adhat a gyermeknek, ez az irgalmasság megnyilvánulásának alapja. Az előadó meggyőződése, hogy a felelősség, a jó szándék, az irgalmasság nem attól függ, hogy a nevelő milyen korosztállyal foglalkozik, „hanem az emberségtől, attól a viszonyulástól, ahogyan a gyermekek között él.” Kiemelt szerepe van a „folyamatos jelenlétnek, amelynek során a pedagógus keresi a lehetőségét annak, hogy megdicsérhesse, megerősíthesse a gyermeket abban, amit jól csinál. Az irgalmasság és a szeretet tanítása pedig az erkölcsi nevelés során szolgálnak a tanár segítségére, így lesz kézenfogható a tettekre váltott szeretet.

Lukácsi Zoltán felteszi a kérdést, hogyan lehet egy pedagógus egyszerre irgalmas és igazságos? „Úgy, mint Isten.” Az Úr egyidejű igazságossága és irgalmassága misztérium, de olyan titok, amit a keresztény pedagógusnak is naponta gyakorolnia kell, vagy legalábbis állandóan törekednie a megvalósítására. Ám ahogy Istennel kapcsolatban is reméljük, hogy inkább irgalmas, mint igazságos, a gondjainkra bízottak is ezt várják el a keresztény pedagógustól – szögezi le. „Hiszen ha Isten az Ő igazságossága alapján ítélne meg bennünket, emberfia nem juthatna üdvösségre, de hisszük, hogy mégis vannak üdvözültek. A tanár is bárkit meg tud buktatni, de méltán várják el tőle, hogy ne ez legyen a célja.”

A könyv alapján egyértelmű: az irgalmasság mozgató ereje nem más, mint a feltétel nélküli szeretet, amely belülről fakad és cselekvésre indítja az embert. Ahogy Fancsal Kinga-Ibolya írja: „Ha szeretem a felebarátomat, akkor nem nézem a haja, szeme, bőre színét, az alakját, hovatartozását, hanem elfogadom úgy, amilyen, a saját jó és rossz tulajdonságával, hiszen Isten is egyformán tekint le gyermekeire.”

Az Irgalmasság Szent Éve 340.

Törvényeiért élni és halni! Így, aki e világban Isten törvényeiért él, a halála sem lesz mulandóság, hiábavalóság!

Jézus szavai ezek: „Mindenki érte él”! – Ez a szó, Jézus szájából, hogy „mindenki”, igen izgalmas. Úgy értem, hogy az is, aki tudomást sem vesz róla. De még az is, aki tagadja, és gonoszsággal viseltetik Isten ellenére. Vagyis, ezek szerint, képtelenség tenni Isten ellenében az embernek. Csupán önmaga kárára tesz, ki Isten ellenében tesz! „… aki nincs ellenünk, velünk van.” [Mk 9,40] – mondja Jézus. Akkor ez a kijelentése több mint büszkeség. Olyan kinyilatkoztató szó, mely tanulságunk lehet! Éppen ezért békességet hozó, nyugalomra intő. Nem sürget bennünket semmi és senki. Isten hatalma, az idő felett is hatalom, ilyen módon az időtlenség, az örökkévalóság uralja az időt, és bizonyára a teret is.

Ennek ellenére, Pál apostol megszólításának ott van értelme, ahol önmagam teljessége, vagy örökkévalósága nem független attól, hogy mennyiben töltöm be a teremtésben a magam küldetését: „imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié.”

A hitben fogantak társaságának felelőssége ez, amiért dolgom, hogy megismerjem Isten vízióját a teremtéssel, és a teremtésben velem kapcsolatosan! Mindegyikünkkel, kiket a maga képére és hasonlatosságára teremtett Isten, személyes feladattal, szándékkal, vízióval teremtett. Bele, abba a vízióba, mely a teremtés egészét jelenti!

Köszönöm Istenem, hogy személyese gondod van rám, szándékod van velem! Segíts, angyalaid által, hogy szándékodat magamon felismerjem, és megfelelni képessé legyek. Adj számomra képességet rá, hogy stratégiát, tervet legyek képes alkotni a Szentlélek ereje által szándékod megvalósítására! Ne ragaszkodjak jobban semmihez sem, mint ahhoz a vízióhoz, melyet rám szabtál! Ámen

Évközi 32. vasárnap

Évközi  32. vasárnap      
2Mak 7,1-2. 9-14; 2Tessz 2,16-3,5; Lk 20,27-38
„az Úrszava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől”

Szent Pál apostol a második missziós útján érkezett  Tesszalonikébe. Előbb az ottani zsidó imaházban hirdette Jézus örömhírét. Mivel ő nagyon jól ismerte az ószövetségi Szentírást, tudta azt is magától Jézustól, amit az Úr életében már kijelentett más írástudóknak is: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam”. (Jn 5,39) Pál tehát több szombaton is magyarázza vérrokonainak, hogy a Názáreti Jézusban megvalósult Isten ősi ígérete. Ő a Megváltó, benne kell hinni, hogy örök életünk legyen általa. Mivel azonban kevesen hittek neki, átment a pogányokhoz. Azok közül többen elfogadták az üdvös tanítást. Az apostol és társai a megtérteket megkeresztelték, aztán megalapították az ottani egyházközséget. A zsinagóga hívei Pált elüldözték. Később a közösségben is viták támadtak. Pál személyesen kívánt visszamenni hozzájuk, de valami miatt ez a vágya nem teljesült. Ezért levélben írta meg a szükséges tudnivalókat. Ez a második ilyen levele, amiből ma az Egyház idéz, és tanít bennünket is. „Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden  jótettben és beszédben”.(2,16-17) Ezekkel a szavakkal isteni áldást, kegyelemközvetítést ad a hívekre. Előbb a sokak által elutasított Jézus áldását kéri a benne hívőkre, figyelmeztetve őket, hogy a kegyelmeket már csak rajta keresztül kaphatjuk meg, hiszen ő szerezte vissza nekünk a kegyelmeket. Utána említi Istent, akit rögtön a mi Atyánknak is nevez. Ezzel jelzi, hogy nem ószövetségi módon ismerjük Őt, hanem a Szentháromság első személyének tudjuk, Azután ő is imát kér a tesszalonikiektől, hogy tovább tudja szolgálni az Urat, és a kegyelem segítségével „az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié”. (3,1-2) A hit kegyelem. Csak Isten adhatja. Mivel hit nélkül lehetetlen üdvözülni, Isten pedig minden embert üdvözíteni akar, egyszer az élet folyamán mindenkinek felajánlja a hit kegyelmét. Aki elfogadja, megindul az üdvösség útján. Aki visszautasítja, az oka lesz saját elkárhozásának. Aki azonban gonosz, nem akar üdvözülni, és akadályozza más embertársát az üdvözülésben, attól oltalmazzon mindenkit az Úr! Az apostol bízik akkori címzettjeiben, de bennünk, magyar katolikusokban is: „Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!”(3-5) Ebben bízom én is. Ámen.