Évközi 22. hét hétfője

Évközi 22. hét hétfője

Heródes ugyan börtönbe vetette Keresztelő Jánost, a valóságban mégis épp ellenkező utat jártak be: Heródes egyre inkább megkötözötté vált, Keresztelő Szent János viszont fokozatosan egyre szabadabb lett. Heródest megkötözte buja szenvedélye, mely testvérétől elcsábított feleségéhez fűzte; megkötözte az a meghasonlottság, hogy bár tisztelte Keresztelő Jánost, szívesen hallgatta is őt, de azt az igazságot, mely rá vonatkozott, nem bírta tőle elviselni; megkötözte felelőtlen esküje, melyet Heródiás lányának tett, s melyet azután szomorúan bár, de teljesített; sőt megkötözte még az asztaltársaság véleménye is, melyre inkább volt tekintettel, mint jobb meggyőződésére és lelkiismeretének hangjára. A hatalom útja tehát számára nem a szabadság, hanem az egyre nagyobb megkötözöttség útja lett, míg a végén arcát és egyéniségét elveszítve szánalmas bábfigurává vált.

János útja ezzel szemben az egyre nagyobb szabadságra jutás útja volt, mert úgy tudott küldetéséhez hűséges maradni, hogy azt mindig Jézus Krisztushoz igazította, s szükség esetén kész volt az ő világosságánál a maga helyét, feladatát újraértelmezni. Ezért miközben a bilincsek között is megőrizte prófétai méltóságát és tekintélyét, mert nem tartották fogva az emberi szempontok és elvárások, éppen a börtönben, a rá váró vértanúság árnyékában vált szabaddá saját korábbi szerepétől és a végidőkről szóló prófétai víziójától is. Amikor tanítványaival üzent Jézusnak, hogy ő-e a Messiás, az Úr válaszát megértve felismerte, hogy valóban ő az, akinek az útját egyengette, ugyanakkor elfogadta, hogy Jézus nem pontosan olyan Messiás, mint amilyennek ő elképzelte.

Urunk Jézus, akiről Keresztelő János azt mondta: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”, add nekünk kegyelmesen, hogy életünkben mi is egyre nagyobb teret engedjünk Neked, s így fokozatosan a Te képmásodra formálódva eljussunk az igazi szabadságra és a mennyei békességre.

 

KONSTANTINÁPOLYI SZENT SÁNDOR

Szent Sándor

püspök és hitvalló. 

337.

 

Konstantinápolyi püspök volt, küzdött Áriusz eretneksége ellen. †

Akik a szenvedésben is képesek mosolyogni – Interjú Federico Trinchero kármelita misszionáriussal

Federico Trinchero kármelita misszionárius a 37. Rimini Meeting keretében, augusztus 21-én, vasárnap számolt be a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban betöltött missziójáról. A Zenit internetes újság készített vele interjút, amelyet teljes terjedelmében közlünk.

Federico Trinchero előadását a legnagyobb elismeréssel fogadták a 37. Rimini Meeting résztvevői. A 39 éves kármelita szerzetes 2009 óta él a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban, amelyet még mindig polgárháború szaggat szét. Bár szülőföldjére tért vissza a találkozó idejére, Afrikában máris sokak számára hiányzik.

Tanúságtételében a misszionárius beszámolt arról, hogy néhány helyi lakos – tudomást szerezve közeli utazásáról Riminibe – miként ajánlotta fel azt, hogy kitisztítják cipőit gondoskodásuk és szeretetük jeleként. Tény, hogy Közép-Afrikában nagy hálát éreznek az európai misszionáriusok iránt, akik saját kolostorukban alakítottak ki menekülttábort, és a polgárháború legsötétebb időszakában sem menekültek el.

Az is tény azonban, hogy Ferenc pápa látogatása után, aki tavaly november 29-én nyitotta meg az első szentkaput Banguiban, a világ lelki fővárosává téve a Közép-afrikai Köztársaságot, valami jobbá vált. Trinchero atya a remény apró jeleiről beszélt a Zenit magazinnak múlt vasárnapi beszámolóját követően Riminiben.

***

– Federico atya, miért fontos Ferenc pápa múlt novemberi látogatása? Milyen változásokat hozott magával?

– A Gondviselésnek köszönhetően Bangui történelmének két legfontosabb pillanatában lehettem jelen. Mindenekelőtt a mostani háborúról kell szólnom, amely a legvéresebb, amit Közép-Afrika valaha látott. Annak ellenére, hogy a múltban sem hiányoztak a puccsok és a fegyveres konfliktusok, az erőszak soha nem látott mértékben nőtt. A másik fontos esemény Ferenc pápa látogatása volt a háború kellős közepén. A Szentatya látogatása, úgy tűnik, elindította a béke útját. Azt nem mondhatjuk, hogy a háború véget ért, de nincs olyan mértékű lövöldözés, mint a kezdetekkor.

– Véleménye szerint a Szentatya mely szavai érintették meg az afrikai lakosság szívét?

– Bizonyosan azok a szavak, amelyekben Ferenc pápa kifejtette, hogy Bangui a világ lelki fővárosa. Ez a mondat teljesen meglepett, megdöbbentett bennünket, és valójában még mindig nem tudjuk teljesen megérteni ennek a jelentőségét. A közép-afrikaiakat nem annyira a „lelki” szó döbbentette meg, hanem inkább a „főváros”. Egyik oldalról azokhoz az „utolsókhoz” tudtak kapcsolódni, akik az evangélium tanúsága szerint „elsők” lesznek. Hozzászokva az utolsó hely elfoglalásához, a pápa a „tribünre” állított bennünket. Nem azt mondom, hogy másoknak tanítanunk kellene valamit – ez büszkeség lenne –, de most talán van valami, amit el tudunk mondani a világnak és erre nem számítottunk. „Lelki”-nek kell lennünk: ez az a feladat, amelyet a pápa ránk bízott, és amelynek értelmét az elkövetkezendő években fogjuk megérteni mélyebben.

– Mi az, ami a leginkább jellemző a közép-afrikaiakra?

– Ők azok az emberek, akiket évről évre egyre jobban megismerek és egyre jobban szeretek. A napi együttélés képessé tett arra, hogy jobban lássam hiányosságaikat, és erényeiket éppen ezért ennél is jobban értékeljem. Az egyik legjobb tulajdonságuk, hogy a szenvedésben is képesek mosolyogni. Sok olasz ember, akiknek megmutattam a menekülttábor képeit, azt mondta nekem, hogy ezek az emberek bár elveszítették mindenüket, mégis boldognak tűnnek. Sok mindent képesek elviselni, képesek mosolyogni a szenvedés idején, és mindennek a pozitív oldalát látni a kétségbeesés helyett. Passzívnak látszanak és nem tűnnek túl dinamikusnak, a valóságban azonban elkötelezettek és a legjobbat adják önmagukból.

– Mennyire befogadóak a keresztény üzenetre?

– A hit szempontjából tekintve, látjuk a fiatal egyház összes gyengeségét és erényét. Sokkal nagyobb a lelkesedés; a templomok zsúfolásig megtelnek; a lelkiségi mozgalmakban sokan vesznek részt, a fiatalok elkötelezetten jelen vannak az egyház életében. Míg itt, Európában a papok már azt sem tudják, hogy mit találjanak ki, hogy bevonzzák a fiatalokat, Közép-Afrikában néha nem is hirdetünk egy eseményt, mert attól tartunk, hogy túl sokan fognak jönni! Isten nem probléma számukra, Ő nem az a valaki – gyakran mondom ezt –, akiről, hanem Akivel beszélgeünk. Számukra ez olyan, mintha Isten a család baráti köréhez tartozna.

Ezzel ellentétben a problémák a népi vallásosság hitrendszeréből való megtérésből fakadnak, amelyek leginkább a boszorkánysághoz kapcsolódnak. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy hogyan válik az evangélium életté, és miképpen változtatja meg a morális viselkedést. Különösen a családok és a házasságok tekintetében van szükség nagy változásokra. Leginkább a szentségi házasságtól való félelemre gondolok a fiatal párok részéről. Sajnos nagyon kevés egyházi házasság köttetik, és azok is, akik emellett döntenek, idősebb párok, akik már több éve élnek együtt és több gyerekük is van. A másik akadály a hozomány. Ezen kívül nagyon sok szexuális rendezetlenséggel találkozom, általános a partnerek gyakori cserélgetése, az otthontalanság, és az olyan egyedülállók is sokan vannak, akiknek több kapcsolatból születtek gyerekei, illetve ebből kifolyólag azok a gyerekek száma is magas, akik az apa, a családfő jelenléte nélkül nőnek fel. Az egységes család nagyon ritka.

– Mi a helyzet a különböző vallások egymás mellett élésével?

– A háború előtt Közép-Afrikára a keresztény és iszlám közötti jó viszony volt jellemző. Hivatalos adatok szerint, amelyeket meglátásom szerint frissíteni kellene, Közép-Afrika 25%-a katolikus, másik 25 %-a protestáns; így Közép-Afrika fele úgy tűnik, hogy keresztény. Ezen kívül 15 % muszlim, a népesség fennmaradó része pedig animista. A muszlimok aránya csökkent, nagyon sokan elmenekültek, így a katolikusok talán valamennyivel többen lehetnek most. Sajnos a háború, amelyet gazdasági okok váltottak ki, a vallások közötti konfliktust is magával hozta, amely nagyon elfajult. Kezdetben a muszlimok zaklatták a keresztényeket, amelynek következményeként, az Antibalaka mozgalmon keresztül az utóbbiak megbosszulták magukat: a muszlimok templompusztításaira a mecsetek megsemmisítésével válaszoltak. Évekbe fog telni, amíg visszatérhetünk az ezt megelőző állapotokhoz, bár már érzékelhetőek ez előrelépés jelei. Valószínű az is, hogy a keresztények részéről volt egy eredendő frusztráció, mivel kiszolgálói voltak a gazdaság nagyobb részét birtokló muszlimoknak. A többség ellenére azonban ők is a kirekesztettségtől szenvedtek.

– Mi volt a Banguiban töltött eddigi évei alatt a legszebb, amit átélt?

– Ahogy korábban mondtam, a keresztények és muszlimok közötti kapcsolat visszarendeződésének vagyok tanúja mostanában. Nem annyira régen székeket szállítottam autóval egy muszlim férfi segítségével. Ő volt az első muszlim hívő, akivel a háború két éve óta beszéltem. A szállítás során hibát követtem el, és egy behajtani tilos táblán kanyarodtam be. A rendőr meg akart büntetni, de a muszlim barátom megakadályozta, mondván, hogy Isten szolgája vagyok. Én szerettem volna kifizetni a büntetést, de neki sikerült ezt meggátolnia. Ez egy olyan gesztus volt, amit nagyon nagyra értékeltem.

Tavaly karácsonykor pedig egy valóságos csodának lehettünk tanúi. Szerettük volna megajándékozni a menekülttáborban élő mintegy ötszáz gyermeket. Ez december 24-éig nem is látszott megvalósíthatónak, amikor két autó érkezett a Kármelbe. Jól öltözött úriemberek szálltak ki, és lerakodtak 1600 darab ajándékot és játékot a gyerekek számára. Ezután úgy tűntek el, hogy nem is tudtuk, kik voltak, honnan jöttek, és nem is láttuk őket többé. A Gondviselés meghallgatott bennünket: nekünk, akik szerettük volna megajándékozni a gyerekeket, elküldte „szolgáit”, így pár órán belül mindenkinek tudtunk ajándékot adni a táborban.

Az Irgalmasság Szent Éve 270.

Alázatosság

Ne igen gondolj arra, ki fogja pártodat, vagy ki támad ellened, hanem azon fáradj és gondolkodjál, hogy minden dolgodban Isten legyen veled. -- Legyen jó lelkiismereted, és Isten mindenben oltalmad lesz. -- Mert akit Isten segíteni akar, nem árthat annak senki gonoszsága. -- Ha tudsz hallgatni és tűrni, kétségkívül tapasztalod Isten segítségét. -- Ő tudja idejét és módját szabadulásodnak, azért teljesen Őreá kell bíznod magadat. -- Istené a segítés és minden gyalázattól való megszabadítás. -- Sokszor igen hasznos az alázatosság növelésére, hogy fogyatkozásainkat mások is tudják és megdorgálják. -- Mikor az ember hibáiért magát megalázza, akkor másokat is könnyen megengesztel, és kevés fáradsággal lecsillapítja, akik netalán neheztelnek reá. -- Az alázatos embert oltalmazza és megszabadítja Isten; az alázatost szereti és vigasztalja; az alázatoshoz kegyesen leszáll; az alázatosnak bőven nyújtja nagy kegyelmét, és elnyomatása után felemeli dicsőségre. -- Az alázatosnak kijelenti titkait, és édesdeden magához hívogatja és vonzza. -- Az alázatos ember, ha gyalázzák is, csendes békében marad, mert Istenre és nem e világra támaszkodik. -- Ne gondold, hogy valamennyire előrementél, ha magadat mindenkinél alábbvalónak nem tartod. (Kempis: KK, 2:2)

Évközi 22. vasárnap

Évközi  22. vasárnap
Sir 3,19-21. 30-31;Zsid 12,18-19. 22-24a; Lk 14,1.7-14 

A mai vasárnap különböző meghívásokról olvastat Egyházunk bölcs igéket. Az Isten ószövetségi választott népét meghívja Jahveh a Sínai hegyhez. Ott a néhány hete még súlyos rabszolgaságban senyvedő zsidókat az Úr meghívja a hegy köré, vezérüket, Mózest pedig a hegy tetejére közvetlen beszélgetésre. Elmondja a néphez szóló üzenetben, hogy már nem rabok, hanem az ég és föld Urának a választott népe. Isten minden más nép fölé emeli őket, szövetséget köt velük. Negyven napig cikáznak a hegyen a villámok, folyamatosan zeng a mennydörgés. A nép elunja mindezt, elszemtelenedik, ékszereiből aranyborjút öntet és azt imádják. Csak Mózes visszatérése és kemény fellépése józanítja ki őket ideig, óráig. (Zsid 12,18-21) Rossz vendégei voltak Istennek. Az evangéliumban Jézus is vendég egy előkelő farizeus házában sok más meghívottal együtt. Jézus kioktatja őket, hogy ne akarjanak minden áron az első helyekre kerülni. Érdemtelenül a hely nem jelent felemelkedést. Arra rá kell szolgálni. (Lk 14,7-11) Ma nem a vendégfogadás krisztusi szabályaira szeretnék rámutatni. Ott a felnőtteknek ad az Úr továbbképzést, amelyet igen fontosnak tartok, de most egy még fontosabb jézusi tanítást állítok a középpontba. Szeptember az iskolakezdés: engem, ötvenhat éven keresztül tanítottam iskolákban hittant, több mint tízenöt éve csak felnőttekkel foglalkozom, Jézus nevében szeretném világgá kiáltani (Mt 19,13-15; Mk 10,13-16); Lk 18,15-17-ben közölt üzenetét: „Gyerekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor a tanítványok észrevették, elutasították őket. Jézus azonban odahívta őket: Hagyjátok, mondta, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda” Mind a három evangélista így rögzíti ezt a nagyon fontos eseményt. Jézust akarták kímélni az apostolok. Kodály Zoltán kis énekes gyermek-dalaiból ezt úgy hallottuk megfogalmazva: „Pázsit-dombon üldögél, Tarka nép közt hófehér, Láttad-e, most ránk tekintett: Ugyan mit beszél? Zordon férfi közeleg: Hess el innen, kicsinyek! Isten Fiát gyermek fővel meg nem értitek! Értjük bizony, aki jó, El ne kergess, morc apó! Zengünk néki olyan zsoltárt, mint a kis rigó! Szól a Mester: Jöjjetek! Szívem népe: kisdedek: Versenyt égi madárkákkal énekeljetek!” Hála Istennek, hogy az általános iskolákban az „erkölcstan” és a hittan is ott szerepelhet az órarendben. A szülőknek tudniuk kell, hogy az erkölcsnek csak ez a fogalma értelmes: „Az erkölcs az Isten parancsaihoz való alkalmazkodás” Mert, ha az alkalmazkodás célja nem az Isten parancsa, hanem bármilyen emberi forrás, és azt a társadalom elfogadja, akkor abból nem lesz igaz erkölcs, hanem ideológia, ami mellébeszélést jelent, és a legnagyobb gaztettet is törvényesítheti. Jézus örül a kis lépéseknek is, ha azt Isten irányítja. A gyermek a szülőé, nem az iskoláé. Az iskola csak a szülők akaratának engedelmeskedik, nem fordítva. Erre figyelmeztet bennünket szeptemberben a lelkiismeret: a szülő éljen a felelősségével.

Arlesi Szent Cezáriusz

Arlesi Szent Cezáriusz

püspök és hitvalló. 

Már gyermekkorában segítette a szegényeket. Kolostorba vonult, de a kemény önsanyargatásba belebetegedett. Arlesbe küldték gyúgyulni. Pappá szentelték. Prédikált, küzdött a lelki tökéletességért. Irigyei elérték, hogy száműzzék, halálra itéljék, ám igazsága mindég kiderült, ő megmenekült. 73 évesen hunyt el. †542. Ereklyéi Arles-ban a Boldogasszony templomban nyugszanak. 

A 37. Rimini Meeting zárónapja

Augusztus 19. és 25. között rendezték meg idén a „Népek közötti barátságért” mottóval meghirdetett nemzetközi találkozót, a Rimini Meetinget. Az esemény utolsó, hetedik napjáról ismét Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora számolt be szerkesztőségünknek.

Augusztus 25-én, csütörtökön este befejeződött a 37. Rimini Meeting. Kiengesztelődés az Egyesült Államok és Kuba között – Egy sérülés gyógyítása címmel beszélgettek a két ország megújult kapcsolatáról. A pódiumbeszélgetés során, amelyen Kubában és Amerikában élő kubaiak vettek részt, elhangzott: a konfliktus sosem a két nép, hanem a két állam között volt. Kiemelték, hogy a kapcsolatok javulásában milyen nagy szerepet játszottak Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa látogatásai. Utóbbi egy beszédében hangsúlyozta: „Ehhez a folyamathoz nagy realizmus kell, ami a legjobb ellenszere az ideológiának.” Bizakodva hozzátette: „Ebben a szellemben próbáljuk megváltoztatni a gondolkodásmódot mindkét országban. Tudjuk, hogy a jövő a mi kezünkben van, és nem a politikusokéban.”

Ferenc pápa diplomáciája – Az irgalom mint politikai eljárásmód címmel Antonio Spadaro, a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat főszerkesztője beszélt Róma püspökének prófétai hozzáállásáról, amely hatással van a közélet magasabb köreire is. Az irgalom mint politikai kategória azt jelenti, hogy nem tekintünk semmit és senkit elveszettnek, az államok közötti kapcsolatokban sem – mondta a jezsuita szerzetes.

Ferenc pápa mint a béke követe tudja, hogy a béke tisztán nem létezik, de azt is, hogy az irgalom változtatja meg a világot. Az irgalom még lelkipásztori úti céljainak megválasztásában is szerepet játszik: első útja Lampedusa szigetére vezetett, és később is rendre felkeresi a perifériát, ahogyan az egyháznak is javasolja. A perifériáról másképp látszik a valóság, s ő onnan akarja nézni, illetve láttatni – fogalmazott Antonio Spadaro, majd idézett Ferenc pápa Dél-Koreában elmondott beszédéből: az identitás nem a múlttól függ, hanem olyan dinamikában él, aminek fókusza a jövőben van. Ez az igazi kérdés, amit a Szentatya Európának feltesz: nem az, hogy „ki vagy?” hanem, hogy „mit remélsz?” – zárta előadását a La Civiltà Cattolica főszerkesztője.

Az utolsó előadás témája a jövőbe mutatott, hiszen a hamarosan szentté avatandó Teréz anya emlékét idézte meg Egy szent napjaink számára címmel. Brian Kolodiejchuk, a kalkuttai nővér szenttéavatási eljárásának posztulátora még gyermekként találkozott Teréz anyával, később pedig úgymond „hivatalból”. A nővér életének két szempontját emelte ki: a sötétséget és az irgalmasságot. Kifejtette, hogy ez a kettő mennyire összefügg. A Szeretet Misszionáriusai szerzetescsalád férfi ágához tartozó atya elmondta: azért választotta Ferenc pápa a jubileumi szent évben Teréz anyát az irgalmasság példaképéül, mert ő valóban élte az irgalmat, annak szó szerinti értelmében: miseri-cor-dia, miseri-cor-dare: a nyomorultaknak adta a szívét.

Marcilio Haddad Andrino brazil mérnök, aki betegségéből csodás módon gyógyult meg Boldog Teréz anya közbenjárására, életének azt a részét osztotta meg, amikor Teréz anya közelsége és Isten kegyelme olyan egyértelműen mutatkozott meg, amire csak csodálattal lehet tekinteni.

Suor Serena, a Szeretet Missziorániusai rend tagja elmondta, hogy 29 évvel ezelőtt ő is itt volt a Rimini Meetingen. Kevés részletre emlékszik, mert lekötötte minden figyelmét, hogy Teréz anyát kísérte. Felidézte, hogy miközben sok rózsafüzért szétosztottak, a sajátja valahogy elkallódott. A szervezők viszont a talált tárgyak között azóta megőrizték, és most, amikor kiderült, kié, Serena nővér legnagyobb meglepetésére ünnepélyesen visszaadták. A találkozó végén levetítették az 1987-es látogatáskor készült felvételt, a Teréz anya által akkor elmondott Üdvözlégybe bekapcsolódott a több ezer jelenlévő az olaszországi földrengés áldozataiért imádkozva.

* * *

A kisebb kiállítások közül a leglátogatottabb a világban zajló keresztényüldözést bemutató volt, címe Ferenc pápa egy mondata a 2014-ben az iraki testvéreknek küldött videoüzenetéből: „A ti ellenállástok vértanúság, bőven termő harmat”. Az éttermet, iskolát, játszóteret, irodát, kápolnát idéző teremben egy felirat szembesít a ténnyel, hogy a vértanúság „megtörténhet bárhol és bárkivel a hite miatt”.

Ezenkívül számos kiállítás volt megtekinthető:

– A szeretet elől senki sem akar menekülni – egy börtön börtönőrök nélkül. A brazil büntetés-végrehajtási modellt bemutató kiállítás bejárata olyan, mint egy börtön kapuja, fölötte ez a felirat áll: „Itt belép az ember, és kint marad a bűn”.

– A szeretet örök időkre épít. Az 1976-os friuli földrengést és az újjáépítési munkálatokat bemutató tárlat fájdalmasan aktuálissá vált.

– Egy újság, egy mozgalom – a Communione e Liberazione kezdetének milánói évei, 1958–1963.

– Dicséretedet énekelve – Giovanni di Verona szakrális művészete.

– Te soha nem fogsz egyedül járni – a Művek Társasága (CDO) a legnehezebb helyzetben lévők számára meghirdetett munkavállalási segítő programokat mutatja be.

– Igen népszerű volt a Mi az emberi… – a modern technológiák fényében? című kiállítás, mely az agy működését és a digitális információs technika, a virtuális világ hatását mutatta be interaktív módon.

– Gyermekeknek szólt az Antoine de Saint-Exupéryt és a kis herceg repülési naplóját bemutató kiállítás, illetve a „Ma mindannyiótokat a paradicsomba akarom vinni” címmel Szent Ferenc és a Porciunkula-búcsú történetét ismertető tárlat.

* * *

Emilia Guarnieri, a Rimini Meeting Alapítvány elnöke a találkozó végén mondott összegzésében így fogalmazott: „A fájdalom és a tragédia sem tudja eltörölni annak örömét, amit ezen a héten megélhettünk. A béke, az öröm és a fájdalom összetartoznak.”

Idézte Don Giussanit: „A keresztény tapasztalatból egyértelműen következik a tanúságtétel az ember iránti szenvedélyes szeretetről, elfogadva a konkrét helyzetet, amelyben találja magát, és azért kész bármely kockázatra és áldozatra.” Emilia Guarnieri így folytatta: azzal a vággyal megyünk haza, hogy egyre többet megértsünk az életből. Vágyakozunk arra, hogy előrehaladjunk abban, amik vagyunk, ami alkot minket, az életünk története, a hagyományunk, a találkozásaink által. Mindannyian a magunk különbözőségében arra törekszünk, hogy ez a tudatosság elmélyüljön és adhasson valami jót másoknak, mindenkinek, akivel párbeszédben, barátságban együtt haladunk. Ezért a jövő évi találkozó mottója a Goethe Faustjából való idézet: „Szerezd meg azt, amit atyáidtól örököltél, hogy a tiéd legyen.”

A Rimini Meeting alkalmából könyvesbolt és szórakozási lehetőségek is várták az érdeklődőket; játékok és többféle sportolási, testmozgási lehetőség (kerékpározás, pingpong, röplabda, sakk, falmászás); olasz borokat és kézműves söröket lehetett kóstolni; az egyes olasz tartományok specialitásait pedig standoknál mutatták be. Az adománygyűjtő pontoknál olykor szintén sorok álltak. A kicsiket a „gyermekek faluja” várta újságos standdal, könyvesbolttal, templommal és külön programokkal.

A találkozó véget ért, de a találkozások, a történetek nem. A hétköznapokban folytatódik, amit elmélyítettünk, megértettünk, megtapasztaltunk: „Te érték vagy számomra.”