Évközi 25. hét hétfő

Évközi 25. hét hétfő

Már az iskolában is a figyelemmel, a figyelem minőségével van a legtöbb baj, és később a munkánk végzésében, az emberi kapcsolatainkban is: nem úgy figyelünk, ahogy kellene, ahogy az adott helyzet, egy elkészítendő munkadarab, egy irodalmi szöveg vagy éppen egy technikai eszköz szakszerű használata megköveteli. Ahogy szülőnk, nevelőnk megköveteli, ahogy házastársunk és gyermekünk, barátunk és ismerősünk nem követeli, de igényli, várja, szomjazza. Csodálkozunk, hogy Istenre és az ő igéjére nem jól figyelünk? És azután őt hibáztatjuk, ha ahelyett, hogy még kapnánk, azt is elveszítjük, amit elidegeníthetetlen tulajdonunknak hittünk.

Istenhez és az ő igéjéhez csak az a mélységes, egzisztenciális figyelem méltó, amely védtelenül és kiszolgáltatottan áll az Ige előtt, és Sámuellel mondja: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád”, és a zsoltárossal vallja: „Íme, miként a szolgák szeme az ő uruknak kezére, s miként a szolgálók szeme asszonyuk kezére, úgy tekint a mi szemünk Urunkra, Istenünkre.” Ennek a figyelemnek a középpontjában Isten akarata áll, és abból a meggyőződésből fakad, hogy ő jobban szeret engem, mint én magam, és pontosan tudja, mi válik az én igazi javamra. Aki megtanul így figyelni, annak ahhoz is lesz elegendő ereje, hogy ha Isten igéje felszólítja arra, hogy megszakítson egy bűnös kapcsolatot, akkor még aznap megteszi, éspedig végérvényesen. Ha Isten igéje felszólítja arra, hogy vegye fel mindennap a keresztjét, és úgy kövesse Jézust, akkor többé nem panaszkodik fűnek-fának, hanem csendben és békességesen, az Úrral egyesülve hordozza keresztjét. Ha arra szólítja fel, hogy éljen békességben mindenkivel, akivel csak lehet, akkor elmegy bocsánatot kérni haragosától, és igyekszik rendbe hozni megromlott emberi kapcsolatait...

Urunk Jézus, taníts meg minket arra a figyelemre, mely egyre többet ért meg titkaidból, és egyre többet képes tenni Érted és az evangéliumért. Nem kérünk rendkívüli kegyelmeket, csak azt, hogy rendes, mindennapos kegyelmed napról napra hatékonyabban működjék bennünk, s jó szívvel teljesítsük a Te szent akaratodat.

GORTINAI SZENT EUMÉN

Szent Eumén 

gortinai püspök.

A szent főpap ifjúságától kitűnt jámborságával, szerette az alázatosságot, testét böjtökkel sanyargatta. Vagyonát szétosztotta a szegények között, szegénységben járt a Mennyországba vezető keskeny úton. Erényes és szigorú életét mindenki ismerte. Isten előtt is kedves volt, ezért Gortinában, Kréta szigetén püspökké tette. Szellemi nyája előtt, mint a gyertyatartóra helyezett fényességet árasztó világosság volt. Szent életével, tanításaival irányította a reá bízott híveket. Híveinek lelkileg is mindenben támasza volt. Istentől a csodatevés kegyelmét is megkapta. Harcolt a monoteléta tévtanítás ellen, amely Jézus Krisztusban csak egy akaratot ismert el. A tévtanítók mesterkedése miatt Tébába száműzték. Ott halt meg. A VII. században. Szent testét Gortinába szállították, és ott illően eltemették.

Lelkiismeretemre figyelve

Alábbiakban Forrai Tamás, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya vezetőjének jegyzetét adjuk közre.

Mi van a sok igen, nem, talán válasz mögött, amelyekről kikerülhetetlenül beszélünk a népszavazással kapcsolatban? Számomra ez azt is jelenti, hogy egy ilyen komplex kérdésre természetesen nem csak egyetlen „jó” válasz lehetséges. Van, aki azt mondja, hogy a betelepítésről szóló népszavazás jó, mert alkalmunk nyílik eszmét cserélni fontos erkölcsi, gazdasági, társadalmi kérdésekről. Van, aki pedig azt állítja, hogy rossz, mert egy többféle értelmezést lehetővé tevő kérdésre (amely így bármely oldalról félremagyarázható marad) nem lehet jó választ adni.

Ettől függetlenül a kérdés nem megkerülhető: sokféle ésszerű értelmezése mögött olyan, alapvető kérdések húzódnak meg, mint hogy milyen víziónk van hazánkról és megosztott társadalmunk belső „integrálásáról”, az Európai Unióról és keresztényi felelősségünkről mindezekben. Sajnos azonban e kérdések helyett olyan, negatív képek erősödtek fel, amelyek társadalmi polarizáló hatása maradandó lehet. Véleményem szerint a saját kérdéseinket, például a roma integrációt, vagy éppen a határon túli magyarok helyben tartását mint hasonló kihívást, vagy a Kárpát-medencei megbékélést is nehezítheti hosszú távon, ha bármely csoport célkeresztbe kerül, mint most a menekültek.

A magam számára fontos támasznak, jól megfogalmazott megnyilatkozásnak érzem az Amerikai Egyesült Államok püspökeinek körlevelét, amelyet az ottani, ugyancsak nehéz, novemberi választásokra készülve tettek közzé. Ez címében és tartalmában a lelkiismeretünk formálásának kötelességére hívja fel a figyelmet (www.jmsz.hu). A körlevél pragmatikus amerikai világossággal írja le a katolikus egyház társadalmi tanításának ide vonatkozó lényegi elemeit, és egyet kér csupán: ne pártpolitikai, hanem értékalapon szavazzanak majd az ottani választópolgárok.

Mi tehát a keresztény ember feladata? Általánosságban vett erkölcsi kötelezettségünk, hogy éljünk az állampolgári kötelezettségünkkel, ha ezt jogrendszerünk nem is követeli meg. E kötelezettség alapja és eszköze viszont a lelkiismeretünk formálása! Ehhez kell a személyes és a dialógus útján másoktól megszerezhető tapasztalat folyamatos imádságos megfontolása.

A népszavazásra elmegyek, mert keresztény állampolgári felelősségnek érzem a komoly megfontolásból hozott döntés vállalását. Mégis, szinte fontosabbnak tartom, hogy már most készüljünk az október 2. utáni hétköznapokra. Jó lenne, ha mi, keresztények fel tudnánk erősíteni az itt felmerülő valódi kérdésekről szóló mélyebb, nyugodtabb, hosszabb távú dialógust, vitát. Ehhez valódi párbeszédet szükséges folytatni, amelynek ráadásul a keresztényi szolidaritás hétköznapi tapasztalatára kell épülnie.

Mi, a Jezsuita Menekültszolgálat feladatunkat abban látjuk, hogy a magyar állam által befogadott menekültek számára megadjuk azt a segítséget, amelyet az állami rendszernél talán személyesebben, rugalmasabban nyújthatunk. A nálunk befogadott, oltalmazott családok segítésében keressük azt, hogy miként lehet megfogalmazni olyan reflektált tapasztalatokat, amelyek másokat is bátoríthatnak erre. Az iskoláskorú gyerekek oktatásában nyújtott segítség megszervezésével egy máshol is használható, reális mintát szeretnénk kialakítani. A magyar iskolák számára felkínált „érzékenyítő” programokkal az a célunk, hogy segítsük a magyar gyerekek perspektívájának kiszélesítését. Örülünk annak, hogy mindebben sokakkal tudunk együtt gondolkodni és együtt dolgozni.

Az Irgalmasság Szent Éve 291.

Levél a szmirnai egyháznak

„A szmirnai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt: Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy gyaláznak, aki zsidóknak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! Az ördög néhányatokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesen nem vesz erőt a második halál” (Jel 2,8-11) Először a megtérteket, megkeresztelkedetteket erősíti az Úr: nem érdemes aggódni a kellemetlenkedéseik miatt. Ha tudnak is valamit ártani, eljön az idő, hogy belátják: a Názáreti Jézus igazgatja a jövőt számukra, ha kezdik őseik Bibliáját olvasgatni, ha komolyan veszik az imádságokat, a kegyelem forrásait. A szemet is nyitva kell tartani. A pogányok és a bűnös zsidók előbb - utóbb rádöbbennek, hogy az ősök sorsa évezredeken át alakult és alakul tovább. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját"
Levél a pergamoni egyháznak. „A pergamoni egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja, aki a kétélű hegyes kardot tartja: Tudom, hol lakol; ott, ahol a sátán trónja áll. Ragaszkodol a nevemhez, nem tagadtad meg hitemet még azokban a napokban sem, amikor Antipászt, hűséges vértanúmat megölték nálatok, ahol a sátán lakik. De van némi kifogásom ellened. Élnek köztetek olyanok, akik Bileám tanításához ragaszkodnak, aki kioktatta Balakot, hogy áldozati hús evésére, és erkölcstelenségre csábítsa Izrael fiait. Olyanok is élnek köztetek, akik a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. Térj meg tehát!  Mert ha nem, késedelem nélkül odamegyek, és harcba szállok velük, számnak kardjával. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amit senki más nem ért, csak aki megkapja” (Jel 2,13-17) Pergamon a pogányság egyik jelentős központja Kis-Ázsiában. Volt itt temploma Athénnek, Dionűszosznak, Róma istennőnek, Aszklepiosznak és hatalmas oltára Zeusznak. Ezért mondta János: a sátán trónusa van ott. A nikolaiták itt is működtek, s Bileam és Balak (Szám 23) említése ara utal, hogy szabadosságot engedtek meg erkölcsi életükben. Talán nem tartották bűnnek azt sem, hogy részt vettek a lakomákon és a bálványáldozatokból ettek. Ezek ellen szól Jézus éles, elitélő hangon, két élű kard van nála. Itt már volt üldözés, vértanúja is van. Aki ellenáll, jutalmul kapja a rejtett mannát, amit a szövetség ládájában őriztek, azért rejtett. A győztes új nevet kap, amelyet senki sem ismer, csak aki kapta. Minden dolognak van egy benső énje’ amelyet a Jézussal  való egyesülés révén kap meg mindenki.

Évközi 25. vasárnap

Évközi   25. vasárnap       
Ám 8,4-7; Tim 2,1-8; Lk 16,1-13
„Mindenek előtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért” 

Szent Pál apostol rengeteget utazott, tanított, kenyérkereső munkával tartotta fenn magát és munkatársait, hogy biztosítani tudja az evangélium terjedését zsidók és pogányok között. Mégis első feladatnak tekintette az imádságot, az Istennel való rendszeres érintkezést a maga életében és a közösségeknél is. Ezért írja tanítványának, Timóteusnak: „Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben”. (1Tim 2,1-2) A kérés első része: imánk minden emberért szálljon Isten elé. Ne csak azokért könyörögjünk, akik az Egyházhoz, a mi kis közösségünkhöz tartoznak. Ha minket Isten kegyelme már előbb hívővé tett, ezért hálásaknak kell lennünk, de buzgón kell „könyörögnünk, imádkoznunk, esedeznünk” a most még pogányokért is. Az apostol igazi munkatársa Jézusnak, aki minden emberért meghalt, mennybemenetele előtt parancsba adta tanítványainak, hogy menjenek az egész világra és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek. Nagy kegyelem a megtérés, ezt a kegyelmet kérni kell, és meg is kell köszönni. Akik már keresztények, mozdítsák elő mások üdvösségét, akik még imádkozni sem tudnak.   A második kérés: „imádkozzunk a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk”. A királyok és az általuk rendelt más elöljárók is Isten munkatársai kell legyenek. Ők nem a lelkipásztori munkára kaptak hivatást, hanem  arra, hogy az emberek életkörülményeit tegyék nyugodttá. A békés, elfogadható anyagi körülmények között könnyebb Istennek és egymásnak több örömöt szerezni, mint belvillongások, harcok, haragos feszültségek között. A királyok különösen sok jót tehetnek a vallás gyakorlásának előmozdításáért. Viszont rengeteget árthatnak Isten és a lelkek ügyének, ha Isten ellenségei és üldözik a vallást akár nyíltan, akár alattomosan. Hazánk vezetése hatvan év óta bevallottan istenellenes hatalom volt. Ő értük is imádkozunk, hogy térjenek meg, mert Jézus Krisztus „királyok Királya, és az uralkodók Ura” (Jel 19,18) Ne tévesszen meg senkit, hogy hagyta magát keresztre feszíteni kétezer éve. Értünk, a mi megváltásunkért tette. Viszont már háromezer éve megüzente Isten Dáviddal: „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad  zsámolyává teszem.Jobbod felől az Úr áll, királyokat tipor össze haragjának napján”. (Zsolt 110,1.5) Ne zavarjon meg senkit a király elnevezés: a Szentírásban ez mindenféle fő vezetőt jelent. Most imádkozzunk azért, hogy jelenlegi  vezetőink őrizzék isten hitüket, és  ne csak az új alkotmányban, hanem életünk minden pontján az isten adta hit és erkölcs alapján álljunk!

Római Szent Zsófia

Szent Zsófia 

vértanúnő és három lánya Hit, Remény és Szeretet

Hadrián császár uralkodása idején élt Rómában egy keresztény özvegyasszony. A neve Zsófia, ami bölcsességet jelent. Ebben a szellemben élte életét. Volt három lánya, akiknek a legfontosabb keresztény erények neveit adta: Hit, Remény és Szeretet. A leányok, keresztény szellemű nevelést kapva, kitűntek istenfélelemben. Isten ezenkívül testi szépséggel is megáldotta őket. Hírük ismeretes volt egész Rómában. A császár, hallva róluk, látni kívánta őket. Az anyjukkal együtt megjelenő 12, 10 és 9 éves lányok, a keresztény jámborságtól ékeskedtek, anyjuk imái és oktatásai, és Krisztus iránti szeretettől megerősítve készek voltak arra, hogy vértanúságot szenvedjenek. A császár első látásra meglátta rajtuk, hogy keresztények. Mindnyájan bátran megvallották előtte keresztény hitüket. Hitüket megtagadni nem akarták, azért kegyetlen kínzásokat viseltek el. A három leányt anyjuk szemeláttára kínozták meg szörnyű kínokkal. Megtüzesített rostélyra fektették őket, majd forró olajba dobták. Éles vassal metszették, kocsihoz kötötték, vasakkal verték őket, úgy, hogy testük szinte darabokban szakadt szét. Jézus Krisztus a kínzások között bátorította és erősítette őket, hogy élve maradjanak. Végül mindnyájukat lefejezték. Az anya szívének természetesen fájt mindaz, ami gyermekeivel történt. Keresztény hősiességgel nézte őket, és bátorította a kitartásra mindhalálig. Szívesen vállalta volna ő is velük a vértanúi halált. A kínzó azonban még nagyobbra akarta növelni az anya fájdalmát gyermekei elvesztése miatt. Szabadon engedte, de megparancsolta, hogy temesse el gyermekeit. A hős anya, Zsófia ezt is megtette. Három napon át ült imádkozva gyermekei sírjánál, és akkor Isten őt is magához vette. Ez 137-ben történt.

Ferenc pápa apostoli útja elé – A katolikus kisebbség helyzete Grúziában

Ferenc pápa szeptember 30-án Grúziába utazik, ahol a katolikusok nagy várakozással és reménnyel telve készülnek a látogatására.

Grúziában a lakosság túlnyomó többsége az ortodox felekezet tagja. A grúz ortodoxok egy része úgy éli meg felekezeti hovatartozását, hogy azt nemzeti hovatartozása részének tekinti és ez a meggyőződés sokszor arra vezet, hogy más felekezetek híveiben az értékrendjét fenyegető veszélyt lát. Így van ez annak ellenére, hogy a katolikusok jelenléte a régmúltba, az 1054-es egyházszakadás idejére nyúlik vissza – ahogyan a muszlimok, az örmények és a zsidók jelenléte is.

Filippo Aliani kapucinus szerzetes 2013-ban költözött a grúziai Akhatsikhébe több pappal és szerzetesnővérel együtt, hogy újra felépítsék a katolikus közösséget Samtskhe-Javakheti régióban. Ezen a Törökországgal határos területen nagyobb katolikus közösség él. A korábban a Szovjetunióhoz tartozó Grúziában egyre növekszik a feszültség az ortodox többség és a kisebbségek, köztük a katolikus kisebbség között. A grúz katolikusok reménykednek abban, hogy a Szentatya látogatása előrelépést jelent majd az ökumenikus párbeszéd terén.

A kapucinusokat 1854-ben űzték el az országból, 2013-ban visszatérhettek ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy a lakosság 82 százalékát kitevő ortodoxok és az alig 1 százaléknyi katolikus hívő között idilli lenne a kapcsolat. Filippo atya az olasz Agensir hírügynökségnek elmondta, nagyon nehéz a katolikusok helyzete, eretnekeknek, szakadároknak tartják őket, és ez megnehezíti a párbeszédet. A katolikus egyházat a nyugattal, vagyis a liberális gondolatok terjedésével azonosítják.

Az egyik nagy probléma főként a fiatalokat érinti, mert a házassággal van kapcsolatban: mivel a katolikus közösség kicsi, nem ritka a vegyesházasság. „Ha ortodox templomban kötnek házasságot, ami az érintett családok nyomása miatt gyakran előfordul, akkor a katolikusokat újra megkeresztelik. Nem ismerik el a katolikus keresztség érvényességét, mintha egy másik vallás lenne” – magyarázta el a kapucinus testvér. Elmondta, hogy a fiatalok nem szívesen ugyan, de beleegyeznek. Az elszenvedett kényszer és az eltérő vallási hagyományok miatt azonban ezt követően sokan eltávolodnak mind a katolikus, mind az ortodox egyháztól. Sok katolikus szülő meg sem keresztelteti a gyermekét, hogy felnőttként szabadon választhassanak. Nem akarnak bonyodalmat okozni a gyermekeiknek, viszont ez is ahhoz vezet, hogy mivel nem tartoznak egy felekezet közösségéhez sem, eltávolodnak az egyháztól. Mindez egy olyan országban, ahol még érződik, hogy a kommunista évek alatt ellenségesen tekintettek azokra, akik gyakorolták hitüket.

Filippo atya elmondta, hogy sokan mondják magukat ortodoxnak vagy katolikusnak, de csak a családi hagyomány miatt. Vallásgyakorlatuk arra korlátozódik, hogy keresztet vetnek, ha elmennek egy templom előtt, vagy időnként meggyújtanak egy-egy gyertyát.

Nemcsak a katolikus közösség növekedése szempontjából tartja fontosnak az odafigyelést a jövő nemzedékekre, hanem azért is, hogy egy nyitottabb és toleránsabb társadalom épüljön fel Grúziában. „Sokat dolgozunk a plébániai élet fellendítésén, megünnepeljük a szentségeket, látogatjuk a betegeket és oratóriumot tartunk fenn. Olasz önkéntesek segítségével tavaly elkezdtünk nyári programokat szervezni és így kialakult egy fiatalokból álló csoport: katolikus, ortodox és örmény fiatalok járnak ide. Szeretnénk erősíteni az integrációt, a toleranciát, a kölcsönös megismerést és tiszteletet. És szeretnénk felkelteni a hit iránti vágyat azokban, akik nem gyakorolják a lelki életet.”

Sok grúz ember reménykedik abban, hogy Ferenc pápa látogatása elősegíti majd az ökumenikus párbeszédet. A kommunista üldöztetés nehéz évtizedei után – amikor a papok illegalitásban működtek, az asszonyok titokban gyűltek össze rózsafüzért imádkozni –, immár a szabadság légkörében a katolikus közösség tagjai azt kérik, tartsák tiszteletben felekezeti hovatartozásukat.

Filippo testvér így nyilatkozott: „Azt hiszem, hogy a misszió kell, hogy legyen az egyház paradigmája, bárhol legyen is, mert Jézus üzenete ezt jelenti: álljunk az emberek mellé, mozdítsuk elő az igazi testvériességet, amelyet a hétköznapokban élünk meg. Éreztessük, hogy Isten közel áll az emberhez. Azt hiszem, az evangelizáció igazi, mélyen megélt útja a szeretet, mert ez fedi fel Isten atyai arcát.”