Az Irgalmasság Szent Éve 336.

Circumdederunt me gemitus mortis, dolores inferni circumdederunt me: et in tribulatione mea invocavi Dominum, et exaudivit de templo sancto suo vocem meam. (Ps. 17: 2,3 )
Diligam te, Domine, fortitude mea: Dominus firmamentum meum, et refugium meum, et liberator meus. Gloria Patri, et Filio, et Spiritui Sancto. Sicut erat in principio et nunc et semper et in saecula saeculorum. Amen.”

„Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett” (Róm 5,12) A halál lényegében azt jelenti, hogy az élőkből eltávozik az élet elve. Az élet lényegét nem ismerjük. A növények és az állatok életelve, princípiuma, valami anyagi jelenség, az emberé pedig a szellemi lélekkel kapcsolatos: „Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett”. (Ter 2,7) a halál a testből és lélekből összetett ember esetében a léleknek a testből való eltávozását jelenti. Mivel minden összetett törvénye, hogy egy idő elmúltával alkotóelemeire essék szét, az emberre is ez vonatkoznék, de a Teremtő az emberrel kivételt tett: a test természetes öregedését meggátolta volna a paradicsomkert közepén felnőtt életfája gyümölcse és levele. Az ember lényegét pedig megőrizte egy nagyszerű kiváltság: nem kellett volna meghalnia. Ezt a kiváltságot Isten egy próbatételtől tette függővé: „a kert minden fájáról ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod.”(Ter 2,16-17) „Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén” (Bölcs 1,13). Az első ember, miután felesége, Éva a sátán kísértésére megszegte Isten parancsát, szintén evett a tiltott fa gyümölcséből. Ezzel magára vonta az előre meghirdetett büntetést. A halál ugyan nem azonnal következett be, de már kikerülhetetlen tény lett, és ténylegesen be is következett először a másodszülött fiúkon, Ábelen, akit bátyja, Káin gyilkolt meg kegyetlenül. (vö. Ter 4,8) Később Ádám és Éva is meghalt. Ugyanígy halt meg minden ember, kivéve Hénokot: „Hénok összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. Az Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte”.(Ter 5,23-24) Később Illés prófétát vitte el Isten utóda, Elizeus próféta szeme láttára (vö. 2 Kir 2,1-12) Ők azonban a világ vége előtt még visszajönnek az istentagadók előtt Istenről tanúskodni, megölik őket, három napig temetetlenül fekszik holttestük egy nagyváros főterén, aztán feltámadnak, és sokak láttára felviszi őket Isten az égbe. A Boldogságos Szűz Mária földi életének végén testestül-lelkestül felvétetett a mennyei dicsőségbe. Ez 1951. november 1-e óta hittétel. A többi halott ítéletre áll Jézus Krisztus elé. Ő hozza meg döntését, hogy a személy a lélekkel együtt üdvösségre vagy kárhozatra méltó. Az ítélet szempontjait Urunk, Jézus Krisztus az utolsó ítéletről szólva mondja el. Nem sorol fel bűnlistát, csak a felebaráti szeretet gyakorlását sorolja fel: aki ezeket teljesítette, üdvözül. A külön ítéleten üdvösségre méltatottak kerülhetnek azonnal a mennyországba.

Halottak napja

Halottak napja
Csak szenvedni tudnak, irgalmat kérnek”

A tisztítótűz szenvedései igen fájdalmasak. Tekintélyes tudósok állítják, hogy ezek a pokol kínjaihoz hasonlatosak, természetesen kivételt képez a tudat, hogy a szenvedések ideiglenesek, egyszer véget érnek. Eme szenvedéseket nehezíti, hogy mindenki a saját vétkeinek terhét hordja, tehát igazságos ítélet alapján kerültek ide. Ha Isten akaratát keresték volna életükben, ha nem okoskodtak volna vele szemben, nem lettek volna könnyelműek döntéseikben, most már a mennyország csodálatos örömeit élvezhetnék .Nem tudnak segíteni önmagukon, lejárt az érdemszerzés ideje. Sem imájuk nincs, nem hatékony, sem érdemszerző jót tenni nem tudnak. Csak szenvednek kiszolgáltatva. A szenvedést mások jósága tudja enyhíteni és megrövidíteni: mi, a küzdő Egyház. Azt kérik, most megalázottan, amit a földön ők elmulasztottak megtenni: a könyörülő szeretetet. Emlékezzünk Jézus figyelmeztetésére: „Irgalom nélküli ítélet vár arra, aki nem gyakorol irgalmasságot”(Jak 2,13) „Könyörüljetek rajtunk, legalább ti barátaink, mert az Úr keze sújt bennünket”(Jób 19,21) Jézus maga is kéri könyörgő közbenjárásunkat, legfőképpen Egyháza nagy ajándékát, a teljes búcsút. A Getszemáni kertben átélte az elhagyottság borzasztó érzését, amikor apostolai kábultan aludtak, ahelyett, hogy virrasztottak volna vele együtt. Irgalmazzatok legalább ti, barátaim! A katolikus Egyház szívén viseli a megholtak és még égbe nem jutottak sorsát. Minden nap imádkozunk értük. November 2.-át pedig egészen az értük való könyörgésnek szenteli.  Tehát azokra emlékezünk ma, akik a megszentelő kegyelem állapotában haltak meg, ítéletük az üdvösségre szólt, de még vannak meg nem bánt kis bűneik, adósságaik, büntetésük. Ezektől meg kell tisztulniuk. Erre való a tisztítótűz, a szenvedő Egyház állapota. Ők önmagukon segíteni nem tudnak. Csak szenvedésük van, mint a földi börtön: le kell tölteni. Lehet rajtuk segíteni: a Jézustól kapott kegyelmek számukra is elnyerhetők, de csak a jóakaratú közvetítők által, ők az Egyház élő tagjai. Ezért felénk fordulnak irgalmat kérve: segítsetek rajtunk! Kiáltják! pótoljátok, amit mi elhagytunk,: ima, mise, jócselekedet, adósainknak elengedni, mások felé való tartozásainkat törleszteni. Süket fülek között legalább mi halljuk meg ezt a belső kérést. „Könyörüljetek legalább ti, barátaim, mert az Úr keze érintett engem!” (Jób 19,21) Most, ha segítőkészen javukra imádkozunk, lesz, aki a mi hangunkat is meghallja majd.

AREZZOI BOLDOG RAJNÉR

AREZZOI BOLDOG RAJNÉR

 (kb. 1230-1304)

Arezzoban a nemes Mariani családból származott. Ifjúkorában nagy hatással volt rá Szent Ferenc és első társainak példája, ezért jelentkezett a rendbe. Habár a klerikusok közé könnyen felvették volna, ő alázatból laikus testvér maradt. Példaképül a szent életre az Üdvözítő Jézust választotta. Kereste Szent Ferenc első társai közül a még élőket, velük szoros kapcsolatba került, különösen Masseo testvérrel. Nagynevű honfitársának, Arezzoi Benedek atyának pedig kísérője és munkatársa lett szíriai, palesztinai apostoli útjain. Benedek atya 1221-ig az anconai tartománynak volt provinciálisa, utána pedig a szentföldi tartomány élére került hosszú ideig. Rajnér testvér az 1250-es években csatlakozhatott hozzá. Ilyen példaképek láttán o is kiváló szerzetes lett, különösen kitűnt alázatával, engedelmességével, a szegénység és türelem gyakorlásával. Éjszakákat virrasztott át könyörögve az emberek üdvösségéért. Isten megáldotta a betegek gyógyításának karizmájával és hatalmat adott neki a gonosz lélek fölött. Hogy a Szűzanyát igen tisztelte, annak bizonysága, hogy nagy ügybuzgósággal járt utána a porciunkulai búcsú eredetének: följegyezte, amit Masseo testvér erről mondott, aki ott volt 1216-ban Szent Ferenccel Perugiában III. Honoriusz pápánál, aki a búcsút engedélyezte. 1304. nov. 1-én hunyt el az Arezzo melletti Borgo San Sepolcro rendházban. A breviárium arról ad hírt, hogy halálakor a kolostor templomának harangjai maguktól megszólaltak, mire sok nép özönlött oda, Rajnért szentként tisztelve, kinek sírjánál csodák történtek. 59 csodás eseményről hivatalos írást is készítettek, egy másolatot a testvér koporsója mellett helyezték el a templomban. Tisztelete századokon keresztül élő volt, azért VII. Piusz ezt a tiszteletet megerősítette.

„Aki engem követ, nem jár sötétségben - mondja az Úr, Krisztus szava ez: arra int, hogy az o életét és erkölcsét kövessük, ha igazán világosságban akarunk járni. Legyen azért legkedvesebb foglalkozásunk a Jézus Krisztus életéről való elmélkedés.” (Kempis: Krisztus követése 1,1.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Rajnért a betegek gyógyításának, a gonosz lelkek kiűzésének hatalmával és különféle erényekkel ruháztad fel. Közbenjárására gyarapítsd bennünk üdvözítő kegyelmedet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Az élet igéje – 2016. november

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” (Fil 4,13)

Van, amikor elégedettek vagyunk, erőt érzünk magunkban, úgy tűnik, minden egyszerű és könnyű. Máskor teherként nehezednek ránk a problémák és megkeserítik a napjainkat. Lehetnek ezek kisebb kudarcok a mellettünk élők iránti szeretetben, vagy képtelenek vagyunk megosztani másokkal nagy életcéljainkat. Lehet ez egy betegség, aggasztó anyagi gond, csalódás a családtagjainkban, belső kétség vagy megingás, munkanélküliség vagy háborús helyzet, amely nyomaszt, és nem találunk kiutat. Ezekben a helyzetekben az a legnehezebb, hogy látszólag egyedül vagyunk kénytelenek szembenézni a próbatételekkel, nem kapunk támogatást senkitől, aki határozottan segíteni tudna.

Kevesen éltek át annyi örömet és fájdalmat, annyi sikert és meg nem értést, mint Pál apostol, ő mégis bátran teljesítette küldetését, és nem engedte, hogy erőt vegyen rajta az elbizonytalanodás. Vajon „szuperhős” volt? Nem. Gyenge, törékeny és a feladatra alkalmatlan embernek érezte magát, de volt egy titka, amelyet feltárt a Filippiben élő barátai előtt: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” Felfedezte Jézus állandó jelenlétét az életében. Pál akkor sem érezte magát egyedül, amikor mindenki elhagyta: Jézus akkor is mellette állt. Ő volt a támasza, Ő vezette tovább és segítette, minden viszontagságon át. Teljesen átjárta az életét, és Ő lett számára az erő.

Pál titkát mi is magunkévá tehetjük. Mindent elviselek, amikor egy-egy fájdalomban felismerem és elfogadom Jézus misztikus közelségét, mert magára veszi ezt a fájdalmat, szinte azonosul vele. Mindent elviselek, amikor szeretetközösségben élek a körülöttem lévő emberekkel, mert ilyenkor Ő jön közénk, ahogy megígérte (vö. Mt 18,20), és az egység ereje lesz a támaszom. Mindent elviselek, amikor gyakorlattá váltom az evangélium igéit: ezekből nap mint nap útmutatást kapok, mire is vagyok meghívva, megtanítanak, hogyan kell élnem, és bizalommal töltenek el.

Erőt kapunk nemcsak saját személyes vagy családi próbatételeink elviseléséhez, hanem ahhoz is, ami a világban történik körülöttünk. Ártatlan naivitásnak tűnhet mindez, hiszen annyi problémája van a társadalomnak és a nemzeteknek. Mégis „mindent” el tudunk viselni, ha velünk van a Mindenható; „mindent” és ez az a jó, amit Ő irgalmas szeretetében elgondolt számomra és általam mások számára is. S ha ez a jó nem is valósul meg azonnal, hinnünk és remélnünk kell továbbra is Isten örökkévalóságot átölelő szeretettervében, mely mindenképpen megvalósul.

Dolgozzunk „kettesben” vele, ahogy Chiara Lubich tanította: „Semmit sem tudok tenni bizonyos pillanatokban azért, akit szeretek és veszélyben van, vagy beteg, más alkalommal pedig egy bonyolult helyzetért… Egyetlen dolog, amit tehetek, hogy jól csinálom, amit Isten tőlem kíván ebben a pillanatban: jól tanulok, takarítok, imádkozom, odafigyelek a gyerekeimre… Isten majd gondoskodik róluk: megoldja a bonyodalmat, megerősíti, aki szenved, elébe siet a váratlan helyzeteknek. Ezt a munkát »kettesben« végezzük, teljes egységben vele. Részünkről nagy hitre van szükség Isten szeretetében gyermekei iránt, Isten pedig e tetteink miatt megbízhat bennünk. Ez a kölcsönös bizalom pedig csodákat művel. Látszik majd, hogy ahová mi nem jutottunk el, oda valóban elérkezett valaki Más, és Ő sokkal, de sokkal többet tett.”

 

Ferenc pápa Malmőben: Dolgozzunk egyre nagyobb összefogással!

Október 31-én este a malmői sportcsarnokban tartottak evangélikus–katolikus megemlékezést a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából. A gazdag programból kiemelkedett az a rész, amikor négy tanúságtételt hallgattak meg a jelenlévők, azt követően pedig Ferenc pápa szólt az egybegyűltekhez.

Kedves testvéreim!

Hálát adok Istennek ezért a reformáció ötszáz évéről való közös megemlékezésért, amelyen megújult lélekkel és annak tudatában veszünk részt, hogy a keresztények közötti egység elsődleges fontosságú, mert elismerjük, hogy köztünk sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket. Az egység eléréséhez vezető, megkezdett út már nagy ajándék Istentől, az ő segítségének köszönhetően vagyunk itt együtt, evangélikusok és katolikusok, a közösség szellemében, hogy tekintetünket az egyetlen Úr, Jézus Krisztus felé fordítsuk.

A köztünk folyó párbeszéd lehetővé tette, hogy mélyebben megértsük egymást, hogy bizalmat tápláljunk egymás iránt, és megerősítsük vágyunkat a teljes közösség felé való haladásra. E párbeszéd egyik gyümölcse a Lutheránus Világszövetség és a Katolikus Egyház egyes szervezetei közötti együttműködés. A megértésnek ebben az új légkörében a Nemzetközi Karitász és a Lutheránus Világszövetség Világszolgálata közös megállapodási nyilatkozatot ír alá az együttműködés kultúrájának előmozdításért és megszilárdításáért, az emberi méltóság és a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében. Szeretettel köszöntöm mindkét szervezet tagjait, akik ebben a háborúktól és összetűzésektől szabdalt világban az odaadásnak és a felebarát szolgálatának tündöklő példái voltak a múltban, s azok a jelenben is. Buzdítom őket, hogy haladjanak tovább az együttműködés útján.

Figyelmesen hallgattam a tanúságtételeket arról, hogyan adják oda életüket – sok kihívás közepette – nap mint nap, hogy egy olyan világot építsenek, amely egyre jobban megfelel Isten, a mi Atyánk terveinek.

Pranita a teremtett világra utalt. Biztos, hogy az egész teremtett világ Isten irántunk érzett végtelen szeretetének megnyilvánulása; ezért a természet ajándékain keresztül is szemlélhetjük Istent. Osztom Pranita döbbenetét a visszaéléseken, amelyek károsítják bolygónkat, közös otthonunkat, és amelyeknek súlyos következményekkel járnak az éghajlatra is. Amint helyesen emlékeztettél: ezek gyakran a legsérülékenyebb és kevés erőforrással rendelkező embereket sújtják, akik kénytelenek elvándorolni, hogy megmeneküljenek az éghajlatváltozás hatásaitól. Ahogy a mi földünkön, az én földemen mondjuk: „A nagy ünnepet végül a szegényekkel fizettetik meg.” Mindnyájan felelősséggel tartozunk a teremtés megvédéséért, de főképpen mi, keresztények. Életmódunknak, viselkedésformáinknak összhangban kell állniuk hitünkkel. Ápolnunk kell a harmóniát önmagunkkal és a többiekkel, de Istennel és kezének művével is. Pranita, bátorítalak, hogy haladj tovább a közös otthonunk érdekében végzett munkádban! Köszönöm!

Héctor Fabio atya beszámolt nekünk a katolikusok és evangélikusok közös munkájáról, amelyet Kolumbiában végeznek. Jó hír, hogy a keresztények összefognak, hogy közös érdekeket szolgáló közösségi és társadalmi folyamatokat indítanak el. Kérem, külön imádkozzatok azért a csodálatos földért, hogy mindenki közreműködésével végre eljussanak az annyira vágyott békéhez, amelyre nagy szükség van az emberhez méltó együttéléshez. És mivel a keresztény ember szíve, ha Jézusra tekint, nem ismer határokat, legyen ez olyan ima, amely nagyobb ívű és átölel minden országot, ahol régóta tartanak súlyos konfliktusok.

Marguerite a sokféle kegyetlenség áldozatává vált gyermekek érdekében végzett munkára és a béke melletti elköteleződésre hívta fel figyelmünket. Ez amellett, hogy csodálatra méltó, egyben felhívás arra, hogy vegyük komolyan, milyen sokféle helyzetben sérülékenyek a védtelen emberek, akik nem hallathatják hangjukat. Amit te küldetésednek tartasz, az mag volt, olyan mag, amely bőséges gyümölcsöt hozott, ma pedig e magnak köszönhetően gyermekek ezrei tanulhatnak, növekedhetnek és nyerhetik vissza egészségüket. A jövőbe fektettél be! Köszönöm! Köszönetet mondok neked azért, hogy most, a száműzetésben is hirdeted a béke üzenetét! Azt mondtad, hogy mindazok, akik ismernek téged, azt gondolják, őrültség az, amit csinálsz. Ez nyilvánvaló, az Isten és a felebarát iránti szeretet őrültsége! Bárcsak lehetne népszerűsíteni ezt az őrültséget, amelyet a hit és a Gondviselésbe vetett bizalom világít meg! Haladj tovább, és kívánom, hogy az a reményt adó hang, melyet kalandod és befektetésed kezdetén hallottál, továbbra is lelkesítse szívedet és sok fiatal szívét!

Rose-tól, a legfiatalabbtól egy igazán megható tanúságtételt hallhattunk. Kamatoztatni tudta tehetségét, amelyet Isten adott neki a sporton keresztül. Ahelyett, hogy elpazarolta volna erőit mostoha körülmények között, felhasználta egy termékeny életben. Miközben hallgattam tanúságtételedet, eszembe jutott sok fiatalnak az élete, akiknek olyan tanúságtételekre lenne szükségük, mint a tied. Szívesen emlékeztetnék arra, hogy mindenki felfedezheti: csodálatos létállapot Isten gyermekének lenni és kiváltság az, hogy Isten szeret minket! Rose, szívből köszönöm annak érdekében kifejtett erőfeszítéseidet és áldozataidat, hogy rávedd a többi lányt az iskolába való visszatérésre, és azt is köszönöm, hogy mindennap imádkozol Dél-Szudán fiatal államának békéjéért, melyre nagyon rá is szorul!

Miután meghallgattuk ezeket a remek tanúságtételeket, amelyek elgondolkodtatnak saját életünkön és azon, ahogyan a közelünkben tapasztalható szükséghelyzetekre válaszolunk, szeretnék köszönetet mondani minden kormánynak, amely segíti a menekülteket, minden kormánynak, amely segíti az elűzötteket és a menedékkérőket, mert minden ezeknek a védelemre szoruló embereknek az érdekében végrehajtott tett a szolidaritás nagy gesztusa és méltóságuk elismerése. Számunkra, keresztények számára elsődleges feladatot jelent, hogy a kidobott emberek – mert kidobták őket hazájukból! –, a világunk által kirekesztett emberek segítségére siessünk, és kézzelfoghatóvá tegyük számukra Isten gyengédségét és irgalmas szeretetét, aki senkit sem utasít el, hanem mindenkit befogad! Nekünk, keresztényeknek ma az a feladatunk, hogy a gyengédség forradalmának főszereplői legyünk!

Nemsokára meghallgatjuk majd Antoine püspök tanúságtételét, aki Aleppóban él, a háború által minden erejétől megfosztott városban, ahol a legelemibb jogokat is semmibe veszik és lábbal tiporják. A hírek mindennap a szíriai konfliktus okozta kimondhatatlan szenvedésről szólnak, a szeretett Szíria konfliktusáról van szó, amely már több mint öt éve tart. Ekkora pusztítás közepette igazán hősies dolog, hogy vannak férfiak és nők, akik ott maradnak, hogy testi-lelki segítséget nyújtsanak a szükséget szenvedőknek. Csodálatos az is, hogy te, kedves Antoine testvérem, tovább folytatod munkádat annyi veszély között, hogy beszámolj nekünk a szíriaiak drámai helyzetéről. Mindnyájan ott vannak a szívünkben és imáinkban! Könyörögjünk a kegyelemért, hogy megtérjen mindazok szíve, akik felelősséggel tartoznak a világ sorsáért, annak a térségnek a sorsáért, és mindazok szíve, akik ama térség eseményeibe beavatkoznak.

Kedves testvéreim! Ne törjenek le bennünket az ellenséges körülmények! Ezek a történetek és ezek a tanúságtételek bátorítsanak minket és adjanak új lendületet ahhoz, hogy egyre nagyobb összefogással dolgozzunk! Amikor hazamegyünk, vigyük magunkkal az elhatározást, hogy mindennap végrehajtunk egy-egy tettet a béke és a kiengesztelődés érdekében, hogy így a keresztény remény bátor és hűséges tanútevői legyünk! Azt pedig tudjuk, hogy a remény nem csal meg! Köszönöm!

Az Irgalmasság Szent Éve 335.

Urunk, Jézus Krisztus megígérte, hogy: "Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt, mennyei Atyám előtt" Az apostolok korától kezdve, oly nagy számban vallották meg vérükkel az Urat, hogy a sok névtelen szenteknek nem tudtak külön-külön napot szentelni. Ezért a IV. századtól kezdve egy napot szentel Egyházunk, amikor minden szentjéről megemlékezik. 609-ben szentelte fel IV. Bonifác pápa keresztény templommá Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére a római Panteont, mely valaha az összes pogány isten tiszteletére épült. A IX. században IX. Gergely pápa november 1-jére tette az ünnepet.

Mindenszentek

Mindenszentek

Mindenszentek ünnepén azokat az elhunyt testvéreket ünnepeljük, akiknek a lelke a személyükkel együtt megérkezett az örök nyugalomba, a mennyországba. Az ősegyházban a keresztények a vértanúk halála napjának évfordulóin sírjukhoz zarándokoltak, de nem gyászolni vonultak oda, hanem ünnepelni. A versenyek győzteseit is ünnepelni szokás, ha célba értek. Elnyerték a győzelmi koszorút odafönn, itt is meg szokták koszorúzni a sírjukat. Pál apostol ír erről: „Te vigyázz, viseld el a szenvedéseket mindenben, végezd az evangélista dolgát, töltsd be szolgálatodat. Engem ugyanis már kiöntenek, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét”. (2Tim 4,5-8) Azok, akik a megszentelő kegyelem díszruhájába öltözve érkeznek a túlvilágra. Mi abban bízunk, hogy elhunytjainkat irgalmasan fogadta Jézus, az örök bíró. Ha netán volt ideiglenes adósságuk elkövetett bűneik miatt, és a földi életükben nem tudták időben letörleszteni a gyónásban kapott elégtétel elvégzésével, teljes vagy ideiglenes búcsúkkal, a betegek kenetének buzgó felvételével, akkor a tisztítótűzben pótolhatták, elszenvedhették. A tisztítótűzből pedig csak egy kijárat nyílik: a mennyország felé. Nem csak a kanonizált, tehát a katolikus Egyház által boldoggá vagy szentté avatott szenteket ünnepeljük a mai napon. Rengetegen vannak, de mi bízunk abban, hogy édesapánk, édesanyánk, rokonaink, jó barátaink, ismerőseink, munkatársaink, nemzetünk tagjai, hősi halottaink, jótevőink is ott élnek Isten közelében, és élvezik hitük és szeretetük jutalmát. Az utolsó ítéletről Jézus maga ad beszámolót: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám”. (Mt 25,34-36) János apostol pedig kétezer éve így látta már a mennyország lakóit: „Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámolni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan ezt kiáltották: Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!”(Jel 7,9-10) Körülvették őket az angyalok, hálásan megköszönték Istennek az üdvözülteket. „Ekkor a vének közül megszólalt az egyik, és ezt kérdezte tőlem: Kik ezek, akik fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek? Azt mondtam neki: Uram, te tudod! Erre ő azt mondta nekem: Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül, fölöttük lakik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság, mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vízének forrásához vezeti őket és Isten letöröl a szemükről minden könnyet”. (Jel 7,13-17) János apostol mintha a most éhező, didergő, kisemmizett, becsapott tömegeket idézné, mint a mennyország boldog seregét! Jézus a boldogságok hegyéről üzeni: „Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak” (Mt 5,11-12)