Ferenc pápa Malmőben: Dolgozzunk egyre nagyobb összefogással!

Október 31-én este a malmői sportcsarnokban tartottak evangélikus–katolikus megemlékezést a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából. A gazdag programból kiemelkedett az a rész, amikor négy tanúságtételt hallgattak meg a jelenlévők, azt követően pedig Ferenc pápa szólt az egybegyűltekhez.

Kedves testvéreim!

Hálát adok Istennek ezért a reformáció ötszáz évéről való közös megemlékezésért, amelyen megújult lélekkel és annak tudatában veszünk részt, hogy a keresztények közötti egység elsődleges fontosságú, mert elismerjük, hogy köztünk sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket. Az egység eléréséhez vezető, megkezdett út már nagy ajándék Istentől, az ő segítségének köszönhetően vagyunk itt együtt, evangélikusok és katolikusok, a közösség szellemében, hogy tekintetünket az egyetlen Úr, Jézus Krisztus felé fordítsuk.

A köztünk folyó párbeszéd lehetővé tette, hogy mélyebben megértsük egymást, hogy bizalmat tápláljunk egymás iránt, és megerősítsük vágyunkat a teljes közösség felé való haladásra. E párbeszéd egyik gyümölcse a Lutheránus Világszövetség és a Katolikus Egyház egyes szervezetei közötti együttműködés. A megértésnek ebben az új légkörében a Nemzetközi Karitász és a Lutheránus Világszövetség Világszolgálata közös megállapodási nyilatkozatot ír alá az együttműködés kultúrájának előmozdításért és megszilárdításáért, az emberi méltóság és a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében. Szeretettel köszöntöm mindkét szervezet tagjait, akik ebben a háborúktól és összetűzésektől szabdalt világban az odaadásnak és a felebarát szolgálatának tündöklő példái voltak a múltban, s azok a jelenben is. Buzdítom őket, hogy haladjanak tovább az együttműködés útján.

Figyelmesen hallgattam a tanúságtételeket arról, hogyan adják oda életüket – sok kihívás közepette – nap mint nap, hogy egy olyan világot építsenek, amely egyre jobban megfelel Isten, a mi Atyánk terveinek.

Pranita a teremtett világra utalt. Biztos, hogy az egész teremtett világ Isten irántunk érzett végtelen szeretetének megnyilvánulása; ezért a természet ajándékain keresztül is szemlélhetjük Istent. Osztom Pranita döbbenetét a visszaéléseken, amelyek károsítják bolygónkat, közös otthonunkat, és amelyeknek súlyos következményekkel járnak az éghajlatra is. Amint helyesen emlékeztettél: ezek gyakran a legsérülékenyebb és kevés erőforrással rendelkező embereket sújtják, akik kénytelenek elvándorolni, hogy megmeneküljenek az éghajlatváltozás hatásaitól. Ahogy a mi földünkön, az én földemen mondjuk: „A nagy ünnepet végül a szegényekkel fizettetik meg.” Mindnyájan felelősséggel tartozunk a teremtés megvédéséért, de főképpen mi, keresztények. Életmódunknak, viselkedésformáinknak összhangban kell állniuk hitünkkel. Ápolnunk kell a harmóniát önmagunkkal és a többiekkel, de Istennel és kezének művével is. Pranita, bátorítalak, hogy haladj tovább a közös otthonunk érdekében végzett munkádban! Köszönöm!

Héctor Fabio atya beszámolt nekünk a katolikusok és evangélikusok közös munkájáról, amelyet Kolumbiában végeznek. Jó hír, hogy a keresztények összefognak, hogy közös érdekeket szolgáló közösségi és társadalmi folyamatokat indítanak el. Kérem, külön imádkozzatok azért a csodálatos földért, hogy mindenki közreműködésével végre eljussanak az annyira vágyott békéhez, amelyre nagy szükség van az emberhez méltó együttéléshez. És mivel a keresztény ember szíve, ha Jézusra tekint, nem ismer határokat, legyen ez olyan ima, amely nagyobb ívű és átölel minden országot, ahol régóta tartanak súlyos konfliktusok.

Marguerite a sokféle kegyetlenség áldozatává vált gyermekek érdekében végzett munkára és a béke melletti elköteleződésre hívta fel figyelmünket. Ez amellett, hogy csodálatra méltó, egyben felhívás arra, hogy vegyük komolyan, milyen sokféle helyzetben sérülékenyek a védtelen emberek, akik nem hallathatják hangjukat. Amit te küldetésednek tartasz, az mag volt, olyan mag, amely bőséges gyümölcsöt hozott, ma pedig e magnak köszönhetően gyermekek ezrei tanulhatnak, növekedhetnek és nyerhetik vissza egészségüket. A jövőbe fektettél be! Köszönöm! Köszönetet mondok neked azért, hogy most, a száműzetésben is hirdeted a béke üzenetét! Azt mondtad, hogy mindazok, akik ismernek téged, azt gondolják, őrültség az, amit csinálsz. Ez nyilvánvaló, az Isten és a felebarát iránti szeretet őrültsége! Bárcsak lehetne népszerűsíteni ezt az őrültséget, amelyet a hit és a Gondviselésbe vetett bizalom világít meg! Haladj tovább, és kívánom, hogy az a reményt adó hang, melyet kalandod és befektetésed kezdetén hallottál, továbbra is lelkesítse szívedet és sok fiatal szívét!

Rose-tól, a legfiatalabbtól egy igazán megható tanúságtételt hallhattunk. Kamatoztatni tudta tehetségét, amelyet Isten adott neki a sporton keresztül. Ahelyett, hogy elpazarolta volna erőit mostoha körülmények között, felhasználta egy termékeny életben. Miközben hallgattam tanúságtételedet, eszembe jutott sok fiatalnak az élete, akiknek olyan tanúságtételekre lenne szükségük, mint a tied. Szívesen emlékeztetnék arra, hogy mindenki felfedezheti: csodálatos létállapot Isten gyermekének lenni és kiváltság az, hogy Isten szeret minket! Rose, szívből köszönöm annak érdekében kifejtett erőfeszítéseidet és áldozataidat, hogy rávedd a többi lányt az iskolába való visszatérésre, és azt is köszönöm, hogy mindennap imádkozol Dél-Szudán fiatal államának békéjéért, melyre nagyon rá is szorul!

Miután meghallgattuk ezeket a remek tanúságtételeket, amelyek elgondolkodtatnak saját életünkön és azon, ahogyan a közelünkben tapasztalható szükséghelyzetekre válaszolunk, szeretnék köszönetet mondani minden kormánynak, amely segíti a menekülteket, minden kormánynak, amely segíti az elűzötteket és a menedékkérőket, mert minden ezeknek a védelemre szoruló embereknek az érdekében végrehajtott tett a szolidaritás nagy gesztusa és méltóságuk elismerése. Számunkra, keresztények számára elsődleges feladatot jelent, hogy a kidobott emberek – mert kidobták őket hazájukból! –, a világunk által kirekesztett emberek segítségére siessünk, és kézzelfoghatóvá tegyük számukra Isten gyengédségét és irgalmas szeretetét, aki senkit sem utasít el, hanem mindenkit befogad! Nekünk, keresztényeknek ma az a feladatunk, hogy a gyengédség forradalmának főszereplői legyünk!

Nemsokára meghallgatjuk majd Antoine püspök tanúságtételét, aki Aleppóban él, a háború által minden erejétől megfosztott városban, ahol a legelemibb jogokat is semmibe veszik és lábbal tiporják. A hírek mindennap a szíriai konfliktus okozta kimondhatatlan szenvedésről szólnak, a szeretett Szíria konfliktusáról van szó, amely már több mint öt éve tart. Ekkora pusztítás közepette igazán hősies dolog, hogy vannak férfiak és nők, akik ott maradnak, hogy testi-lelki segítséget nyújtsanak a szükséget szenvedőknek. Csodálatos az is, hogy te, kedves Antoine testvérem, tovább folytatod munkádat annyi veszély között, hogy beszámolj nekünk a szíriaiak drámai helyzetéről. Mindnyájan ott vannak a szívünkben és imáinkban! Könyörögjünk a kegyelemért, hogy megtérjen mindazok szíve, akik felelősséggel tartoznak a világ sorsáért, annak a térségnek a sorsáért, és mindazok szíve, akik ama térség eseményeibe beavatkoznak.

Kedves testvéreim! Ne törjenek le bennünket az ellenséges körülmények! Ezek a történetek és ezek a tanúságtételek bátorítsanak minket és adjanak új lendületet ahhoz, hogy egyre nagyobb összefogással dolgozzunk! Amikor hazamegyünk, vigyük magunkkal az elhatározást, hogy mindennap végrehajtunk egy-egy tettet a béke és a kiengesztelődés érdekében, hogy így a keresztény remény bátor és hűséges tanútevői legyünk! Azt pedig tudjuk, hogy a remény nem csal meg! Köszönöm!