Évközi 31. vasárnap

Évközi 31. vasárnap      
Bölcs 11,22-12,2; 2Tessz 1,11- 2,2; Lk 19,1-10
„Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia”

Jézus korában is szakadozott volt az emberiség társadalma. A világ nagyobbik része vallás tekintetében bálványimádó volt, sok istenhívő. Európa-Afrika tekintélyes része a Római Birodalomhoz tartozott, de Kis-Ázsia és a közel-kelet is része volt már. Ismereteink szerint a zsidó vallás követői az Ószövetség keretében egy istenhívők voltak, és a magyarok ősei a legősibb vallási hagyományok szerint. Ebben a vallási és gazdasági, társadalmi káoszban üzent Isten minden embernek a Bölcsesség könyvének soraival: „Uram, az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, s mint a földre hulló hajnali harmatcsepp. De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak” (Bölcs 11,23-24) Isten elnéző nagyvonalúságát: meg is indokolja „Mert szeretsz mindent, ami van, és nem utálsz semmit abból, amit alkottál. Hiszen ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogyan is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te létre nem hívtad volna?  De te mindent kímélsz, mert a tiéd minden, ó, életnek barátja. Milyen jó és kegyes mindenben a te szellemed, Uram!” (25-12,1) Akár a kinyilatkoztatás, akár a vallásos ember fennkölt értelme fogalmazta így, mindenképpen csodálatos megfogalmazása Isten jóságának. Így nézi az Úr a sátántól megrontott világot. Még mindig a Bölcsesség könyvét idézhetjük, ha tovább gondoljuk Isten megbocsátó jóságát: „Alig bünteted azokat, akik eltévednek; inted azokat, akik vétkeznek, és a szívükre beszélsz, hogy gonoszságukat elhagyva, higgyenek benned, Uram!” (2,2) Ha meggondoljuk, hogy ez még az Ószövetségben íródott részlet, bizony van min csodálkoznunk, mert az evangéliumokból még a farizeusi szigor árad, ha a zsidók felfogásáról van szó. A foglalkozások alapján egész embercsoportokat bélyegeztek meg irgalmatlanul. Ilyenek voltak a római hatóságokkal együtt dolgozó vámosok. A magukat szentnek tartó farizeusok szóba sem álltak velük. Jézus az Atya irgalmával kezelte őket. Amikor az Úr Jerikóba érkezett, rengetegen várták. Zsúfolt volt az utca, amerre elhaladt. Zakeus, a vámosok feje is szerette volna látni Jézust. Ezért felmászott egy vadfügefára, nem törődve a gúnyos tekintetekkel, hogy gyerekként fára mászni láthatták a város leggazdagabb emberét. Jézus viszont megállt a fa irányában. Nem akart hinni a fülének, hogy Jézus megszólítja őt: „Zakeus!” Honnan ismer engem? „Gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5) Ez az öröm, a megtiszteltetés arra ösztönözte őt, hogy a szeretet akkori világbajnoka lehetett volna: „ Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette. Jézus ezt felelte neki: Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett” (8-10) Szánalmas modern bűnösök. Az irgalmas és önmagát feláldozó Istennek kegyét keressétek.