SZENT MARCELL
vértanú
+Tanger, 298. október 30.
Marcellus Szent Maximilián (lásd: 142. o.) kortársa
volt. Századosként szolgált a Tingisben (a mai Tanger Marokkóban)
állomásozó császári hadseregben. Mivel Diocletianus császár alatt egyes
csoportok számára kötelező volt a katonai szolgálat, valószínű, hogy Marcell
nem a saját akaratából, hanem a körülmények kényszere folytán lett katona és
tiszt. Mint keresztényt már a felesketés pogány vallási formája nehéz helyzetbe
sodorta. Továbbá kötelezték a katonát a pogány kultuszrendezvényeken, a
nyilvános játékokon és ünnepélyeken való részvételre, amelyek mindig vallási jellegűek,
végső soron bálványimádások voltak.
Amíg az illetékes fölöttes szemet hunyt, az olyan
keresztény tiszt, mint Marcell, úgy segített magán, hogy hivatalos
kötelezettségei ellenére csendben távol maradt a pogány áldozati
cselekményektől. Egyes keresztény tisztek más kiutat találtak: fizetett
helyettest állítottak, aki ellátta a helyükön a szolgálatot az áldozati
ünnepségek alkalmával. Ez azonban nem sikerült mindig. Feltehetően Marcell
számára sem volt meg ez a lehetőség. Az uralkodó császárok megtiltották az
ilyen türelmességet, és Diocletianus 297. március 31-én a manicheusok elleni
ediktumában világosan és határozottan kifejezte, amit az idegen vallásokról
gondolt: a római állam hagyományával való szakítást látott bennük, és
követésüket bűntettnek minősítette. A császár ennyire határozott állásfoglalása
mellett alig merészelte már megtenni bármely katonai elöljáró, hogy a
keresztényeknek könnyítéseket nyújtson.
298. július 21-én a Tingisben állomásozó római
tiszteknek -- mint a római birodalomban mindenütt -- részt kellett venniök a
Diocletianus, Maximianus, Constantius és Galerius császár tiszteletére
rendezett ,,születésnapi'' ünnepségen. Ez az ünnepség kultuszrendezvény volt az
istenné nyilvánított császárok tiszteletére, akik felvették a ,,Iovius'',
vagyis ,,Jupiter fia'' és ,,Herculeus'', vagyis ,,Herkules fia'' címet, és
ennek megfelelően isteni tisztelet illette meg őket. A császárok istenné
nyilvánítása alapjában véve hatalmuk megerősítését szolgálta.
Marcellnek ezen a napon kikerülhetetlenül szembe
kellett néznie azzal a lelkiismereti kérdéssel, hogy neki mint kereszténynek
hogyan kell viselkednie ilyen helyzetben. Nem akart részt venni a császárok
istenítésén, nyíltan megmagyarázta hát prefektusának, hogy nem lehet jelen
ilyenféle pogány ünnepi cselekményeken. Úgy látszott, hogy elöljárója eleinte
szemet hunyt eme felségsértő magatartás fölött. Egy héttel később azonban,
bizonyára az ünnepélyes zárórendezvény alkalmával, Marcell újból követte
lelkiismerete szavát, és nyíltan szakított addigi uraival. A római katonai
hatóságnak erről az esetről és következményeiről felvett szűkszavú jegyzőkönyve
-- keresztény megformálásban áthagyományozva -- ezeket mondja:
,,Tingisben történt, Fortunatus prefektus kormányzása
idején. A császárok születésnapját ünnepelték. Az ünnepi lakoma során
Marcellus, a századosok egyike hirtelen kijelentette, hogy nem kíván részt
venni ezeken a szentségtelen ünnepi lakomákon. A légió ott felállított lobogói
elé dobta derékszíját, s röviden és érthetően megvallotta a hitét: ,,Jézus
Krisztusnak, az örök Királynak katonája vagyok. Mostantól fogva nem teljesítek
többé hadi szolgálatot a császárotoknak. Megtagadom, hogy fa- és kőisteneiteket
imádjam. Süket és néma bálványok csupán. ,, A jelenlevő tiszteknek és
katonáknak elállt a szava az ilyen magatartás láttán. Őrizetbe vették
Marcellust, és tüstént jelentették a dolgot fölöttesüknek. Ő azután fogságba
vettette. Az ünnepi lakoma végeztével Fortunatus megparancsolta, hogy vezessék
Marcellust az ülésterembe.''
Most következik a tulajdonképpeni jegyzőkönyv:
,,Marcellus századost elővezették. Astasius Fortunatus főtiszt így szólt hozzá:
,,Semmibe véve a katonai fegyelmet övedet, kardszíjadat és a rangjelzésedet
miért dobtad el?'' Marcellus: ,,Már július 21-én, amikor megkezdtétek
császárotok ünneplését, légióitok zászlói előtt nyíltan és félreérthetetlenül
kijelentettem, hogy keresztény vagyok, és nem vehetek részt ilyen ünnepségen.
Csak Jézus Krisztusnak, az Isten, a mindenható Atya Fiának teljesítek hadi
szolgálatot.'' Fortunatus: ,,Vakmerő fellépésedet nem hallgathatom el.
Értesítenem kell róla a császárokat és a trónörököst, téged pedig át kell hogy
adjalak elöljárómnak, Aurelius Agricolanusnak. Caecilius vezeti le a pert.''
Október 30-án elővezették Marcellus századost. A vád
képviselője azt mondta: ,,Fortunatus prefektus a te joghatóságod elé utalta
Marcellus századost. Íme az akta közlése. Felolvassam?'' Agricolanus:
,,Olvasd!'' Az államügyész: ,,Fortunatus Agricolanusnak''... és így tovább.
Felolvasása után így szólt Agricolanus: ,,Azt
mondtad-e, amit a prefektus közöl?'' Marcellus: ,,Igen.'' Agricolanus:
,,Reguláris századosként szolgáltál?'' Marcellus: ,,Igenis.'' Agricolanus:
,,Micsoda őrültség kerített a hatalmába, hogy a katonai rangjeleket eldobtad
magadtól, és ilyesmiket voltál képes beszélni?'' Marcellus: ,,Nem őrültség! Aki
Istent féli, az nem őrült.'' Agricolanus: ,,Mondtad- e mindazt, amit a
jegyzőkönyv közöl?'' Marcellus: ,,Mondtam.'' Agricolanus: ,,Eldobtad a
jelvényeidet és a fegyvereidet?'' Marcellus: ,,Eldobtam őket. Keresztényhez nem
illő, hogy világi katonaságnak szolgáljon. Ő Urának, Krisztusnak a katonája.''
Agricolanus: ,,Marcellus esete a fegyelmi joghatóság körébe tartozik. Lezárva
és kihirdetve: Marcellus reguláris századosi szolgálatában nyilvánosan eldobta
magától katonai jelvényeit, és azt állítja, hogy ezek bemocskolják és
megalázzák. A bírósági eljárás során lázító beszédeket is tartott. Halálra
ítélem.''
Amikor Marsellust elvezették a kivégzésre, így szólt:
,,Agricolanus, Isten áldjon meg!''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése