Húsvét 3. hete csütörtök
ApCsel 8,26-40 Jn 6,44-52
„Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza”
Jézus azt mondta, hogy „Én vagyok az élet kenyere" (6,35) Az Isten második Személye az örök élet erőforrása.Együtt gondolták ki, határozták el az Atyával, hogy a megtestesülés hatalmas kegyelmi adományait a kettejük kimondhatatlan szeretetéből forrásoztatják a híveknek.Így mindjárt könnyebben értjük a mai evangélium kezdő sorát: „Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza" A Fiú az Atyától születik. Ő ajándékozza meg a csorbítatlanul neki adott végtelen tökéletes isteni természettel. Ezért mondta Jézus: „Az Atya nagyobb nálam"(Jn 14,28), mert mindent tőle kapott. Visszahívja, visszavárja maga mellé, mihelyt befejezte küldetését a földön. A megváltást jelentő szenvedése, kereszthalála és feltámadása után fel kell mennIE az égbe hozzá, hogy elfoglalja jól végzett küldetése jutalmaként helyét az Atya jobbján. Ezer évvel korábban így írta Dávid király: „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem"(Zsolt 110,1) nemcsak Jézust várja maga mellé, hanem azokat is, akik Jézust szeretok, és hisznek benne: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek" (Jn 14,1-3) A prófétáknál írva van: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek (Iz 54,13) Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való" (45-46) Ezután Jézus az élet kenyerének fontos hatásáról beszél: „Bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért" (47-51) Jézus teste a hívők tápláléka. Aki ebben nem hisz, annak nem válik javára a szentáldozás. Azt nem mondja az Úr, hogy aki szentáldozáshoz járul, az többé nem vétkezik, ezért üdvözül, de aki hittel veszi magához a Szent Testet, az bűnéből meg fog tisztulni, mert benne él a különös kegyelem, Jézus könyörül rajta.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése