HILDESHEIMI SZENT GOTTHÁRD

HILDESHEIMI SZENT GOTTHÁRD

 püspök
*Reichersdorf, 960. +Sankt Moritz kolostor, Hildesheim mellett, 1038. május 5. 

A késő középkor két nagy szerzetesi reformmozgalmat ismer, melyek együttesen azt a célt szolgálták, hogy a kolostori életet az egyházi fegyelem általános hanyatlása után a késői karoling időkben megújítsák, és a bencés szerzetesség szigorú hagyománya alapján megreformálják. Franciaországra, Itáliára, Spanyolországra és Angliára vonatkozóan a szerzetesmozgalom a burgundiai Cluny kolostorából indult ki, a német területen viszont a lotharingiai Gorze reformja vált uralkodóvá. A gorzei mozgalom elsősorban a püspökség és a lotharingiai nemesség támogatásával a 10. század utolsó negyedében gyorsan elterjedt, számos kolostori közösség csatlakozott hozzá német területen, közöttük a trieri Szent Emmeram, továbbá Reichenau, Sankt Gallen, Niederaltaich és Fulda híres apátsága. Elnyerte a szász házból való német uralkodók támogatását, akik a német egyház átfogó reformjára törekedtek.

Gotthárd (Godehard) 960-ban született a Niederaltaich melletti Reichersdorfban. Apja, Ratmund az egykor jómódú kolostor szolgái közé tartozott; a kolostor a magyarokkal való hadakozás következtében szegényedett el, és ekkor már csak néhány kanonok lakott benne. Gotthárd korán kapott tudományos és teológiai képzést a kolostori iskolában. Tanítójának, Udalgiusnak feltűnt kiemelkedő tehetsége, s az ő közbenjárására a salzburgi Frigyes érsek magához vette a fiút, és biztosította számára a továbbtanulás lehetőségét. Salzburgból való visszatérése után Gotthárd 990-ben belépett a niederaltaichi kolostorba. 993-ban pappá szentelték, majd 996-ban a kolostor apátja lett.

A passaui Szent Pilgrim (lásd: A szentek élete, 879. o.) püspök és regensburgi Szent Wolfgang (lásd: 567. o.) ösztönzésére Niederaltaich elfogadta a gorzei reformot, és Erkanbert apát vezetésével ismét kötelezte magát Szent Benedek regulájának szigorú megtartására. Gotthárd következetesen folytatta elődjének művét. Rövid idő alatt elérte, hogy Niederaltaich a salzburgi érsekség egyik legjelentősebb kolostorává lett, ezenfelül olyan helyzetbe került, hogy nagy konventjéből szerzeteseket küldhetett más kolostorokba, hogy a lotharingiai reformot bevezessék. Niederaltaich gazdasági jóléte is emelkedett Gotthárd gondoskodása következtében. Vezetése alatt a kolostorépületeket alapjuktól kezdve átépítették. Az emberek okos és határozott vezetésének képessége Gotthárdban a gazdasági kérdések iránti nagy körültekintéssel és tapasztalattal, továbbá alapos tanultsággal és klasszikus műveltséggel kapcsolódott egybe, amely nem korlátozódott csupán teológiai írások olvasására. Gotthárd alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a reformokat más kolostorokban is bevezesse. 1005-ben Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) császár és mainzi Szent Willigis (+1011) érsek kívánságára átvette a thüringiai Hersfeld apátságának vezetését. A bajor Tegernsee, amelyet hasonlóképpen rábíztak, az ő vezetése alatt élte át első nagy virágkora kezdetét.

Az, hogy nagy egyházi méltóságokra törekedjék, távol állt Gotthárdtól. Az aszketikus szerzetesi életmódot saját ösztönzésére és mély belső hajlamából választotta, és csak engedelmességből állt a reform szolgálatába. Amikor 1013-ban úgy látta, hogy Hersfeldben és Tegernseeben megbízatásának eleget tett, visszatért Niederaltaichba. Kilenc éven át kizárólag kolostora vezetésének szentelte magát. Amikor a hildesheimi káptalan 1022-ben II. Henrik császár javaslatára egyhangúan megválasztotta Szent Bernward (960 körül--1022) püspök utódául, Gotthárd -- bármennyire szerette is a magányosságot és a szerzetességet -- a püspökségben olyan hivatást látott, amely alól nem vonhatta ki magát. 1022. december 2-án a mainzi Aribo (990 körül--1031) érsek szentelte püspökké.

Életmódjában alig változott valami, jóllehet Gotthárd Hildesheim püspökeként egyben birodalmi fejedelem is volt, és eleget kellett tennie világi kötelezettségeinek is. A fejedelmi gyűlésektől lehetőleg távol tartotta magát, politikai tevékenységéről is alig lehet hallani. A gandersheimi kolostor régi vitás ügyében okosan és ügyesen járt el; Aribónak 1030-ban le kellett mondania jogigényéről, s Gandersheim csorbítatlanul Hildesheim püspökségéé maradt. Amint itt, úgy valamennyi más dologban is Gotthárd minden gondja a rábízott püspökség vezetésére, lelki, szellemi és gazdasági jólétének emelésére irányult.

Elődjétől, a szász nemes Bernwardtól eltérően Gotthárd a népből jött, és rendelkezett azzal az adománnyal, hogy teljes közvetlenséggel tudjon szólni a néphez. Rendszeresen prédikált; elment a szegények és betegek házaiba, hogy ápolja és támogassa őket, s minden elképzelhető módon a segítségükre sietett. Rezidenciájában személyesen fogadott minden kérelmezőt, meggyóntatta a töredelmes bűnbánókat, gyakorlati érzékétől vezetve azonban sohasem felejtette el, hogy földi szükségleteikről is gondoskodjék, hogy megőrizze őket a bűnbe való visszaeséstől. A város falain kívül kórházat és zarándokházat emelt Szent Bertalan tiszteletére, amely sok betegnek nyújtott menedéket és ellátást, az átutazó zarándokoknak pedig ruhát és ételt adott. Hildesheim püspökségének számos temploma köszönheti létrejöttét Gotthárd püspöknek. Számukat nem becsüljük túl sokra a harminccal. A Hildesheimtől délre levő Wrisbergholzenben bencés kolostort építtetett hogy új működési körzetében is bevezesse Szent Benedek reguláját. Életének utolsó éveiben gyakran vonult vissza, hogy teljesen a szemlélődésnek és az imádságnak éljen, amely ifjúságától fogva eszményként lebegett előtte, amelytől azonban olyan messzire eltávolította Isten hívása. Wrisbergholzenben tartózkodott 1038 húsvétján is, amikor érezte, hogy elhagyja az ereje. A hildesheimi Móric-kolostorba vitette magát. Itt halt meg 1038. május 5-én. Egyházmegyéje, amely igazi atyját vesztette el benne, mélyen meggyászolta. A dóm püspöki sírboltjában temették el.

Szentté avatását II. Ince pápa hirdette ki 1131-ben, I. Bernhard hildesheimi püspök ösztönzésére. Gotthárd tisztelete rövidesen átlépte püspöksége határait; eljutott egészen Svéd- és Finnországig, a déli szláv területekre és Svájcba is. Róla kapta nevét a Szent Gotthárd- hágó. III. Béla király 1183-ban az ő oltalma alá helyezte a mai Szentgotthárdon alapított ciszterci kolostort.