Húsvét 3. vasárnap
Lk 24, 13-35
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból”
A mai evangélium újra visszaidézi az emmauszi tanítványok történetének záróakkordját. A két fiatal tanítvány szárnyaszegett hittel, a nagypénteki szenvedéstörténet sokkoló hatása alatt indul húsvétvasárnap délután Jeruzsálemből, messiási reményeik nagy temetőhelyéről vissza a szülőföldjükre. Útközben Jézus hozzájuk csatlakozott, megmagyarázta nekik az isteni kinyilatkoztatásból a messiási szenvedések értelmét. Amint okfejtését hallgatták, feléledt az elveszett lelkesedés. Otthon, a vacsoraasztal mellett felismerték Urukat a kenyértörésben, vagyis a második szentmisében. Jézus eltűnt, de az Eukarisztiában szívükbe költözött. Gyors léptekkel rohantak vissza Jeruzsálembe megvinni a jó hírt. Beszélgetésük közben megjelent Jézus az apostoli közösségnek, és igazolta feltámadását sebhelyeivel, aztán testi épségét megmutatta azzal is, hogy evett a vacsora maradékából. Ez után hozzálátott, hogy az apostoloknak is kifejtse a messiási szenvedésekről sokkal korábban adott isteni előrejelzéseket, szentírási jövendöléseket. Ezzel útmutatást adott nekünk, későbbi tanítóknak, hogy ezt a fontos kérdést sokoldalúan tudjuk és merjük tárgyalni szentbeszédeinkben. Merjünk rámutatni, hogy a feltámadásba vetett hit a mi életünk alap bizonyságai közé tartozik, vigasztalást ad a magunk szenvedéseinek okos elviseléséhez.„Majd így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapra fel kell támadnia a halálból”. (46) Jézus rámutat, hogy a bűnöket csak úgy lehetett eltörölni, ha minden előírt szenvedést önfeláldozóan és engedelmesen vállal. Mivel a benne hívők nemcsak boldog élvezői a megváltás érdemeinek, hanem a keresztségben Krisztust öltik magukra, nem a ruháját, emlékét, hanem (Gal 3, 27) sorsát, szenvedését és feltámadását, ezért boldogan kell ebben a tudatban élnünk. Most szenvedünk, átéljük Jézus messiási sorsát, részünk lesz halála gyötrelmeiben, de vár ránk a feltámadás öröme. Ezt kimondottan vigasztalásunkra hangsúlyozza, hiszen minden Krisztus-hívő is átéli öregedésének, sokszor súlyos, betegségeinek kínzó gyötrelmeit. Ha a halál csak ezeknek a testi szenvedéseknek a végét jelentené, egyszeri mentességet az elviselhetetlen bajoktól, mint azt bizonyos keleti vallások ígérik, jelenthetne valamiféle megnyugvást. Jézus azonban a felszabadult léleknek nem a nirvána apatikus nyugalmát ígéri, hanem teljes szellemi boldogságot és komoly bizonyosságot, hogy a világ végén a testet maradványaiból tökéletesen újjáteremti, egyesíti a lélekkel, feltámasztja és a feltámadás után testünk is megdicsőül. A jézusi magyarázat jelentheti még a családunk vagy egész nemzetünk szenvedéseit is. Kérjük, hogy ez a húsvéti üzenet eredményezze nemzetünk szenvedéseinek biztos és hamaros és a feltámadás kimondhatatlan szépségét, boldogságát.
Lk 24, 13-35
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból”
A mai evangélium újra visszaidézi az emmauszi tanítványok történetének záróakkordját. A két fiatal tanítvány szárnyaszegett hittel, a nagypénteki szenvedéstörténet sokkoló hatása alatt indul húsvétvasárnap délután Jeruzsálemből, messiási reményeik nagy temetőhelyéről vissza a szülőföldjükre. Útközben Jézus hozzájuk csatlakozott, megmagyarázta nekik az isteni kinyilatkoztatásból a messiási szenvedések értelmét. Amint okfejtését hallgatták, feléledt az elveszett lelkesedés. Otthon, a vacsoraasztal mellett felismerték Urukat a kenyértörésben, vagyis a második szentmisében. Jézus eltűnt, de az Eukarisztiában szívükbe költözött. Gyors léptekkel rohantak vissza Jeruzsálembe megvinni a jó hírt. Beszélgetésük közben megjelent Jézus az apostoli közösségnek, és igazolta feltámadását sebhelyeivel, aztán testi épségét megmutatta azzal is, hogy evett a vacsora maradékából. Ez után hozzálátott, hogy az apostoloknak is kifejtse a messiási szenvedésekről sokkal korábban adott isteni előrejelzéseket, szentírási jövendöléseket. Ezzel útmutatást adott nekünk, későbbi tanítóknak, hogy ezt a fontos kérdést sokoldalúan tudjuk és merjük tárgyalni szentbeszédeinkben. Merjünk rámutatni, hogy a feltámadásba vetett hit a mi életünk alap bizonyságai közé tartozik, vigasztalást ad a magunk szenvedéseinek okos elviseléséhez.„Majd így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapra fel kell támadnia a halálból”. (46) Jézus rámutat, hogy a bűnöket csak úgy lehetett eltörölni, ha minden előírt szenvedést önfeláldozóan és engedelmesen vállal. Mivel a benne hívők nemcsak boldog élvezői a megváltás érdemeinek, hanem a keresztségben Krisztust öltik magukra, nem a ruháját, emlékét, hanem (Gal 3, 27) sorsát, szenvedését és feltámadását, ezért boldogan kell ebben a tudatban élnünk. Most szenvedünk, átéljük Jézus messiási sorsát, részünk lesz halála gyötrelmeiben, de vár ránk a feltámadás öröme. Ezt kimondottan vigasztalásunkra hangsúlyozza, hiszen minden Krisztus-hívő is átéli öregedésének, sokszor súlyos, betegségeinek kínzó gyötrelmeit. Ha a halál csak ezeknek a testi szenvedéseknek a végét jelentené, egyszeri mentességet az elviselhetetlen bajoktól, mint azt bizonyos keleti vallások ígérik, jelenthetne valamiféle megnyugvást. Jézus azonban a felszabadult léleknek nem a nirvána apatikus nyugalmát ígéri, hanem teljes szellemi boldogságot és komoly bizonyosságot, hogy a világ végén a testet maradványaiból tökéletesen újjáteremti, egyesíti a lélekkel, feltámasztja és a feltámadás után testünk is megdicsőül. A jézusi magyarázat jelentheti még a családunk vagy egész nemzetünk szenvedéseit is. Kérjük, hogy ez a húsvéti üzenet eredményezze nemzetünk szenvedéseinek biztos és hamaros és a feltámadás kimondhatatlan szépségét, boldogságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése