„Bátorság, remény és szolidaritás”

„Bátorság, remény és szolidaritás” – Ferenc pápa beszéde a fiatalokhoz

Kedves Fiatalok! - kezdte beszédét Ferenc pápa, megköszönve, hogy olyan nagy számban és örömmel jelentek meg a találkozóra. Az ünnepi lelkesedés és hangulat, amelyet ti tudtok teremteni, ragályos. A lelkesedés ragályos: de tudjátok, hogy honnan jön ez a szó, lelkesedés? Görög eredetű szó és azt jelenti: bennünk van valami Istenből, vagy mi vagyunk Istenben. Az egészséges lelkesedés ezt jelenti: van bennünk valami Istenből, és ezt örömmel fejezzük ki. Nyitottak vagytok ezzel a lelkesedéssel a reményre és kívánjátok a teljességet, értelmet akartok adni jövőtöknek, egész életeteknek.

De megfelelő életút, kiválasztani az utat, mit jelent mindez? Nem egy helyben állni – egy fiatal nem tud egy helyben maradni – és haladni. Ez azt jelenti, hogy valami felé kell menni, mert valaki mozoghat, de ez nem jelenti, hogy előre halad: lehet egy tévelygő, aki körbe-körbe jár az életben. Az élet pedig nem arra való, hogy körbe járjunk. Arra szolgál, hogy egyenesen haladjunk előre és ez a ti kihívásotok!

Egyrészt keresitek azt, ami valóban számít, ami szilárd és végleges marad az időben, olyan válaszokat kerestek, amelyek megvilágosítják értelmeteket és melegítik szíveteket nem csak egy rövid időre, hanem örökre. Fény a szívnek, fény az értelemnek, örökre. Másrészt attól féltek, hogy tévedtek. Ez igaz: aki mozgásban van, aki előre halad, tévedhet. Féltek attól, hogy túlságosan elkötelezitek magatokat. Fennáll annak a kísértése, hogy mindig nyitva hagyjatok egy kis rést a menekülésre új lehetőségek felé. Én ezt az irányt választom, de nyitva hagyom az ajtót: ha nem tetszik, visszajövök, és másfelé megyek. Ez az ideiglenesség nem tesz jót: nem tesz jót, mert elsötétül az agyad és a szíved hideg lesz.

A mai társadalom és uralkodó kulturális modelljei - „az ideiglenes kultúrája” – nem nyújtanak kedvező légkört szilárd kapcsolatokkal rendelkező stabil életformák választásához, amelyek a szeretet és a felelősség sziklájára, nem pedig a pillanatnyi érzelmek futóhomokjára épülnek.

Az egyéni önállóságra való vágy olyan méreteket ölt, hogy mindig mindent megkérdőjelez, és viszonylagos könnyedséggel megszakít fontos és régóta fontolgatott választásokat, olyan életutakat, amelyekre a személyek elkötelezettséggel és odaadással léptek. Ez táplálja a felületességet a felelősség vállalásában, mivel fennáll annak a veszélye, hogy az emberek lelkük mélyén úgy érzik, hogy a felelősségektől végül is meg lehet szabadulni. Ma ezt választom, holnap azt, ahogy a szél fúj, arra hajlok én is; és amikor véget ér a lelkesedésem, másik útra lépek…

Ez az, amikor körbe járunk az életben, olyan, mint egy labirintus. Az előrehaladás nem labirintus. Amikor egy labirintusban találjátok magatokat, álljatok meg. Keressétek meg a labirintusból kivezető fonalat. Keressétek a kivezető utat: nem pazarolhatjátok el életeteket pusztán körbe-körbe járva.

Kedves fiatalok! Az ember szíve nagy dolgokra vágyik, fontos értékekre, mély barátságokra, olyan kapcsolatokra, amelyek az élet megpróbáltatásai során inkább megerősödnek, semmint megszakadnak. Az ember arra vágyik, hogy szeressen és szeressék, végérvényesen. Ez a leghőbb vágyunk. Az ideiglenes kultúrája nem fokozza szabadságunkat, hanem megfoszt bennünket valódi elrendeltetésünktől, a legigazabb és leghitelesebb végcéloktól. Darabokra tört élet. Szomorú, ha elérkezünk egy bizonyos életkorhoz és visszatekintve életünkre, látjuk, hogy különböző darabokból áll, egység nélkül, véglegesség nélkül: minden ideiglenes…

Ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek azt a vágyat, hogy életetekben nagy és szilárd dolgokat építsetek fel! Ne elégedjetek meg kicsiny célkitűzésekkel! Vágyódjatok a boldogság iránt, legyen hozzá bátorságotok, hogy kilépjetek önmagatokból, és teljes mértékben megvalósítsátok jövőtöket Jézussal együtt.

Egyedül erre nem vagyunk képesek. Az események és a divatok nyomásával szemben egyedül nem találjuk meg a helyes utat és még ha meg is találnák, nem lenne elegendő erőnk ahhoz, hogy kitartsunk, hogy szembenézzünk a meredek utakkal, az előre nem látható akadályokkal. És itt lép közbe Jézus Urunk meghívása: „Ha akarsz, … kövess engem”. Meghív, hogy elkísérjen bennünket az úton, nem azért, hogy kizsákmányoljon bennünket, nem azért, hogy rabszolgává tegyen bennünket: hanem azért, hogy szabadok legyünk. Ebben a szabadságban meghív bennünket, hogy elkísérjen bennünket az úton. Csak Jézussal együtt, imádkozva és őt követve találjuk meg a tiszta világnézetet és az erőt, hogy kitartsunk mellette. Jézus végérvényesen szeret bennünket, véglegesen választott ki bennünket, véglegesen mindnyájunknak odaajándékozta magát. Ő ami védelmezőnk, idősebb testvérünk és ő lesz egyedüli bíránk. Milyen szép, hogy a lét váltakozó eseményeivel Jézus társaságában nézhetünk szembe, hogy velünk van Személye és üzenete! Ő nem veszi el önállóságunkat vagy szabadságunkat; éppen ellenkezőleg, megerősíti törékenységünket, megengedi, hogy valóban szabadok legyünk, szabadok, hogy jót tegyünk, erősek, hogy folytassuk a jó cselekedeteket, hogy képesek legyünk megbocsátani és bocsánatot kérni. De ilyen Jézus, aki elkísér bennünket: ilyen az Úr. Szeretem megismételni ezt a szót, mert gyakran elfelejtjük: Isten nem fárad bele, hogy megbocsásson. Ez igaz, nemde? Olyan nagyon szeret bennünket, mindig mellettünk áll. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk, hogy bocsánatot kérjünk, de Ő mindig megbocsát, mindig, amikor bocsánatot kérünk Tőle. Ő véglegesen megbocsát, eltörli és elfelejti bűneinket, ha alázattal és bizalommal fordulunk Hozzá. Segít nekünk, hogy ne bátortalanodjunk el a nehézségekben, ne tekintsük azokat leküzdhetetlennek; ha bíztok Benne, ismét kivetitek a hálókat egy meglepő és bőséges halászatra, lesz bátorságotok és reményetek arra, hogy szembenézzetek a gazdasági válság eredményeiből származó nehézségekkel is.

A bátorság és a reménység mindenkinek megadatott, de különösen jellemző a fiatalokra. A jövő Isten kezében van és Ő egy gondviselő Atya. Ez nem azt jelenti, hogy tagadjuk a nehézségeket és a problémákat, hanem úgy tekintünk azokra, mint amelyek ideiglenesek és leküzdhetők. A nehézségek, a válságok Isten segítségével és mindenki jóakaratával leküzdhetők, legyőzhetők, átalakíthatók – fejtette ki Ferenc pápa.

Nem akarom befejezni anélkül, hogy ne szólnék jelenlegi problémátokról, ami a munkanélküliség. Szomorú ha „sem-sem” fiatalokkal találkozunk. Mit jelent ez a „sem-sem”? Se nem tanulnak, mert nincs rá lehetőségük, se nem dolgoznak. Ez az a kihívás, amelyet közösségileg le kell győznünk. Nem törődhetünk bele abba, hogy elveszítsük fiataloknak egy egész nemzedékét, akik nem rendelkeznek a munka erőteljes méltóságával. A munka méltóságot ad és mindnyájunknak mindent meg kell tennünk, hogy ne veszítsük el fiatalok egy nemzedékét. Vegyük elő kreativitásunkat, hogy a fiatalok érezzék annak a méltóságnak az örömét, amely a munkából fakad. Egy munkanélküli nemzedék a jövő kudarca a haza és az emberiség számára. Küzdenünk kell ez ellen. Segíteni kell egymásnak, hogy megtaláljuk a segítség és a szolidaritás megoldását. A fiataloknak van bátorságuk, reményük és képesek a szolidaritásra. Ez a szó, szolidaritás nem tetszik a mai világnak. Egyesek azt gondolják, hogy egy illetlen szó: nem illetlen, hanem egy keresztény szó: azt jelenti, hogy előre haladunk testvérünkkel, segítve a problémák leküzdésében. Bátorság, remény és szolidaritás.

A Fájdalmas Szűzanya kegyhelye előtt gyűltünk össze, amely azon a helyen épült, ahol ennek a földnek két lánya, Fabiana és Serafina, 1888-ban Isten Anyja látomásában részesült, miközben a földeken dolgoztak. Mária mindig segítségünkre siet: amikor dolgozunk, amikor munkát keresünk, legyenek bár világosak vagy zavarosak gondolataink, amikor imánk spontán fakad szívünkből, de akkor is, amikor szívünk sivár. Mária, Isten és a mi Anyánk, az egyház Anyja. Sok-sok férfi és nő, fiatalok és idősek fordultak hozzá, hogy köszönetet mondjanak neki vagy kegyelemért könyörögjenek. Mária Jézushoz vezet el bennünket, és Jézus adja meg nekünk a békét. Forduljunk Máriához bizalommal, kérjük segítségét bátran és reménnyel. Az Úr áldjon meg mindnyájatokat – fejezte be a fiatalokhoz intézett beszédét Ferenc pápa, majd közösen elimádkozta velük az Üdvözlégy Mária imát.

Végül ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlük:
„Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem: kérem, tegyétek meg! Ne feledjétek el: az életben mindig haladjatok előre, soha ne járjatok körbe-körbe! Köszönöm szépen!”