Évközi 17 hét csütörtök
Jer 18, 1-6; Mt 13, 47-53
„Kelj fel, menj le a fazekas házába! Ott majd tudtul adom neked igéimet”
Magas hegy tetejére épült város Jeruzsálem. Nem a legmagasabb hegy a környékén, mert keleti oldalán mély völggyel elválasztva valamivel magasabban húzódik az Olajfák hegye, de az ünneplésre érkező hívő zsidók mindig boldog büszkeséggel énekelték: felmegyünk Jeruzsálembe! Valóban, az egész ország minden tájáról indulhatott az ünnepi menet, nemcsak a síkságokhoz viszonyítva állt magasan a hegy tetején Jeruzsálem. Aki nyugatról, a Földközi tenger felől közelítette meg, annak nyolcszáz méter magasságra kellett emelkednie Jeruzsálemig, aki viszont keletről érkezett a Holt tenger partjáról, a Jordán folyó völgyéből, annak ezerkétszáz méteres szintkülönbséget kellett felkapaszkodnia rövidtávon. A zsidó nép kiváltságos ősapjának, Ábrahámnak idejében már királyi város állt Sion hegyén. Kr.e. kétezer évvel költözött erre, tájra Ábrahám unokaöccsével, Lóttal. Lót később Szodoma városába telepedett. Királya és négy szövetségese háborúba keveredett négy király hadseregével. Ez utóbbiak győztek. Ábrahám viszont felfegyverezte háromszáztizennyolc szolgáját, megverte a négy király seregét, és kiszabadította Lótot. A győzelem hírére eléje ment Sálem, a későbbi Jeruzsálem királya, Melkizedek, aki a Magasságbeli Istennek főpapja volt. Istennek kenyeret és bort áldozott fel. (Ter 14) Innen kezdve tudjuk, hogy a bálványimádók világában az egy igaz Istennek örökre kiválasztott városa lett Jeruzsálem, hiszen ide jött templomba Jézus is, itt adta értünk áldozatul önmagát a keresztfán, és előző este itt alapította az Eukarisztiát, amikor az utolsóvacsorán a kenyeret és a bort átváltoztatta saját szent Testévé és Vérévé. Boldogan tartjuk számon ezt a szent várost mi keresztények is, mert ettől a perctől kezdve nemcsak a zsidók fővárosa, a mi Szent Városunk is Jézus Krisztus miatt, aki az addigi áronita főpapoktól örökre átvette Isten főpapságát, mint a Melkizedek rendje szerinti igazi főpap. Amikor tehát olvassuk, hogy Jeremiásnak azt parancsolja az Úr Kr. e. hatszáz évvel, hogy keljen fel, és menjen le Jeruzsálem hegyéről a falakon kívüli völgybe, ahol az agyag kéznél volt a fazekasok munkájához, és ott majd meghallja az Úr szavát Jeruzsálem sorsáról, talán eszébe jutott, hogy itt találkozott az ő testi ősapja, Ábrahám ezernégyszáz éve azzal, akiről Dávid király zsoltárt írt, hogy Isten Fia, Dávid Fia és Melkizedek rendje szerinti örök főpap lesz. (Zsolt 110, 1-4) Az emberiség történelmében, a zsidóság történetében ez a lényeg. Nézi a fazekas kezében összerogyott agyagot. Nem lett belőle az, aminek a mester szánta. Lett másfajta edény. És szólt az Úr: „íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza”(6) Uram, mi Jézus népe vagyunk. Építsd újra népünket Fiad örömére.
Jer 18, 1-6; Mt 13, 47-53
„Kelj fel, menj le a fazekas házába! Ott majd tudtul adom neked igéimet”
Magas hegy tetejére épült város Jeruzsálem. Nem a legmagasabb hegy a környékén, mert keleti oldalán mély völggyel elválasztva valamivel magasabban húzódik az Olajfák hegye, de az ünneplésre érkező hívő zsidók mindig boldog büszkeséggel énekelték: felmegyünk Jeruzsálembe! Valóban, az egész ország minden tájáról indulhatott az ünnepi menet, nemcsak a síkságokhoz viszonyítva állt magasan a hegy tetején Jeruzsálem. Aki nyugatról, a Földközi tenger felől közelítette meg, annak nyolcszáz méter magasságra kellett emelkednie Jeruzsálemig, aki viszont keletről érkezett a Holt tenger partjáról, a Jordán folyó völgyéből, annak ezerkétszáz méteres szintkülönbséget kellett felkapaszkodnia rövidtávon. A zsidó nép kiváltságos ősapjának, Ábrahámnak idejében már királyi város állt Sion hegyén. Kr.e. kétezer évvel költözött erre, tájra Ábrahám unokaöccsével, Lóttal. Lót később Szodoma városába telepedett. Királya és négy szövetségese háborúba keveredett négy király hadseregével. Ez utóbbiak győztek. Ábrahám viszont felfegyverezte háromszáztizennyolc szolgáját, megverte a négy király seregét, és kiszabadította Lótot. A győzelem hírére eléje ment Sálem, a későbbi Jeruzsálem királya, Melkizedek, aki a Magasságbeli Istennek főpapja volt. Istennek kenyeret és bort áldozott fel. (Ter 14) Innen kezdve tudjuk, hogy a bálványimádók világában az egy igaz Istennek örökre kiválasztott városa lett Jeruzsálem, hiszen ide jött templomba Jézus is, itt adta értünk áldozatul önmagát a keresztfán, és előző este itt alapította az Eukarisztiát, amikor az utolsóvacsorán a kenyeret és a bort átváltoztatta saját szent Testévé és Vérévé. Boldogan tartjuk számon ezt a szent várost mi keresztények is, mert ettől a perctől kezdve nemcsak a zsidók fővárosa, a mi Szent Városunk is Jézus Krisztus miatt, aki az addigi áronita főpapoktól örökre átvette Isten főpapságát, mint a Melkizedek rendje szerinti igazi főpap. Amikor tehát olvassuk, hogy Jeremiásnak azt parancsolja az Úr Kr. e. hatszáz évvel, hogy keljen fel, és menjen le Jeruzsálem hegyéről a falakon kívüli völgybe, ahol az agyag kéznél volt a fazekasok munkájához, és ott majd meghallja az Úr szavát Jeruzsálem sorsáról, talán eszébe jutott, hogy itt találkozott az ő testi ősapja, Ábrahám ezernégyszáz éve azzal, akiről Dávid király zsoltárt írt, hogy Isten Fia, Dávid Fia és Melkizedek rendje szerinti örök főpap lesz. (Zsolt 110, 1-4) Az emberiség történelmében, a zsidóság történetében ez a lényeg. Nézi a fazekas kezében összerogyott agyagot. Nem lett belőle az, aminek a mester szánta. Lett másfajta edény. És szólt az Úr: „íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza”(6) Uram, mi Jézus népe vagyunk. Építsd újra népünket Fiad örömére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése