Évközi 28. hét csütörtök

Évközi  28.  hét  csütörtök

Ef 1,3-10; Lk 11, 47-54

„hogy Krisztusban, mint Főben, újra összefogjon mindent”

Pál apostol ebben a levelében is azokhoz a kisázsiai hívekhez szól, akik pogányságból tértek meg az egy igaz Istenhez. Ezt a nagy kegyelmet említi mindjárt a megszólítás után: „Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket”- (Ef 1,3) Nem szól az ószövetségi előkészítő időről, a törvényről és az ábrahámi kiválasztottság jeléről, a körülmetélésről, ami olyan sok gondot okozott az előző napokban olvasott Galata-levélben. Szinte az idők elejére röpíti vissza olvasóit, amikor még erősen élt a tudat az emberekben, hogy Isten ősszüleinket és velük együtt minden utódjukat gyermekévé fogadott. Igaz, a sátán mesterkedése miatt elszakadtunk a Mennyei Atyától, de már elküldte Fiát, a Második Isteni Személyt, aki emberként a földre született, megváltott minket, és össze akar ölelni az Atya magával és egymással minden embert. „Mert ki választott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában”(4-5) Hangsúlyt kap az, hogy közben iszonyú katasztrófa áldozata lett az emberiség, és Istentől elszakította a bűn. Ez a most kapott kegyelem, amely az Ószövetséget kiiktatva közvetlenül lett az efezusiak nagy ajándéka. Egy kicsit magunkra is gondolhatunk, amikor ezt olvassuk, hiszen minket is a Megváltó kegyelme emelt Isten gyermekeinek méltóságára. Mintegy zenemű nagy nyitányában a kibontandó téma felbukkan, úgy látjuk megjelenni az általános igazság után a megváltás közvetlen árát és eredményét is: „Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen  bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel” (7-8) Mindezt hosszú történelem elteltével vitte végbe az Atya, de jóakarata mindig megmaradt töretlenül: „Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról, hogy Krisztusban Mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben, és ami a földön van” (9-10) Erről a nagy ajándékról, Istenünk, Atyánk örök terveiről hallunk, amiket Jézusunk valósított meg mindnyájunk örömére.