Évközi 28. vasárnap

Évközi 28. vasárnap

Iz-25,6-10a Fil 4,12-14 Mt 22,1-14

„A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek ezen a hegyen"

Urunk Jézus Krisztus a mennyei boldogságot menyegzőhöz hasonlítja. Izajás próféta nem említ semmit ennek a lakomának idejéről. Lehet az utolsó ítélet záróakkordja, de lehetséges az is, hogy a Jelenések könyvéből ismert esemény: az új Jeruzsálem földre szállásának idején rendezi Isten a nagy büntetés után megmaradt igazak számára. Lehetséges az is, hogy már a mennyország boldog életét jeleníti meg a próféta. Mivel mindenképpen egy befejező jellegű vendéglátásról esik szó, ez a lakoma viselhetné akár az ősi magyar megjelölést: áldomás, győzelmi tor. A zsíros, legjava falat nem a modern kor ízlését fejezi ki, mint a kívánatos ételek legfinomabb fogását, hanem a keleti, pásztorkodó népek bográcsban főtt kedves ételét, a zsíros bárányhúst, amire a legfinomabb bor volt a csúsztató. Az áldomásban mindig a győztesek vettek részt. Az áldomást a szent hegyen rendezik. A finom ételek mellett másik nagy öröm is vár az ünneplőkre: Az Úr „leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított"(7) Mit jelenthet ez a lepel és a fátyol? Miért olyan nagy öröm eltüntetésük? A Bibliában a kinyilatkoztatás, titkos ajtón rés-nyitás helyett reveláció, azaz a lepellel eltakart titok takarójának a visszagöngyöléseként szerepel. Isten titokzatos belső világáról kicsit fellebbenti a fátylat, hogy a kiváltságos emberek bepillanthassanak. Itt is erről lehet szó: Isten kinyilatkoztatta, hogy az embert gyermekévé fogadta, a maga világába, az igazság és szeretet szellemiségébe beavatta. A sátán megirigyelte ezt a felemelő jóságot, eltakarta, elkendőzte az emberek elől, kinyitotta helyette a maga hazugság és gyűlölet bugyrait, megmételyezte az emberi gondolkodást, összeugrasztotta az egyes embereket, majd háborút szított a nemzetek között. A szerencsétlen becsapottak pedig pokollá tették a földi életet, titkosítva az igazi okot: ezek mögött a sátán keveri a kártyát. Ennek is vége a hegyen! Az élet fájdalmas emlékeit is eltünteti: „Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr, letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön" (8) Az igazak fellélegeznek: „íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket" Az Isten gyermekei nem nyúlhattak a sátán fiainak gonosz fegyvereihez. Csak imádkoztak és az igazságos, törvényes eszközökkel védekeztek. A hit és a szeretet viszont nem jelentett azonnali győzelmet. De az Úr megtartotta bennünk a reményt, és ez csodás örömben ránk is virradt végre. „Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!" (9)Több évszázada szenved egészében és tagjaiban népünk. Az utóbbi hatvan év kemény volt számunkra. Nemcsak birtokunkat, de öntudatunkat is elrabolták. Az egyes emberek esetében sem az az igazán szörnyű, hogy testünkben szenvedni kell, hanem amikor szellemünk kezd elhomályosulni, és öntudatunk hanyatlik. Ezt most egy nemzet éli át egyre fásultabban, mindinkább magába roskadva. Emeljük föl szívünket. Minden miséző pap ezt mondja vagy énekli úrfelmutatás előtt: „Emeljük fel szívünket!" Bár nemzettársaink nyolcvan százaléka minden vasárnap kitartóan bedugja a fülét, Izajással együtt bizalommal kiáltsuk: „ A Seregek Ura ezen a hegyen bőséges lakomát rendez minden nemzetnek"