Mindenszentek

Mindenszentek

„Adj Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik”

Együtt érző szívvel imádkozunk megholtjainkért, akik bűneik, vagy büntetéseik miatt a tisztítótűzben szenvedve várnak a boldog percre, amikor büntetésük lejár, és beléphetnek az örök boldogság birodalmába. Az egész világ minden üdvözült emberét átkarolja a tisztelet és a közbenjáró szeretet. Megköszöntjük a világ Királynőjét, a Magyarok Nagyasszonyát. A békétlen, elközömbösödött világ rászorul közbenjárására. A magyar szentekhez imádsággal fordulunk: Szent Istvánhoz, Lászlóhoz, Erzsébethez, Margithoz, Kingához s más szent és boldog testvéreinkhez: segítsenek rajtunk! Családunk védelmét kérjük Boldog Batthyány-Strattmann Lászlótól, aki tizenhárom gyermeket nevelt. Kérjük a veszélynek kitett magyar nőket, védelmét boldog Apor Vilmostól. A tisztítótűzben szenvedők között látogassuk segítő szeretetünkkel hazánk fiait. A katolikus Egyház ünnepi pompával veszi körül a mennyország örök fényében, véget nem érő boldogságban élő dicsőült tagjait. Nemcsak a templomban, de a temetőben is az első gondolatunk a Pál apostol által említett mennyei, győzelmi koszorú, azt visszük szeretteik sírjára, a gyertyalángok a mennyei fényt kívánják a sírban nyugvónak biztosítani „Adj Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik”Mi hitünk gazdag tanításából merítünk. A tanítás azt is elmondja, hogy a földi élet sok viszontagságában könnyen és többször könnyelműen vétkezik az ember. Isten végtelen jósága és irgalma minket is üdvözíteni akar: a gyónás, a szentáldozás, az ima, a jócselekedet segít tisztulni. Sokszor az életünk végéig sem sikerül elnyerni a teljes megtisztulást: sokan büntetésekkel terhelten kerülünk az örök Bíró elé. Azonban az isteni irgalom mentőövet nyújt nekünk: a meg nem bánt bocsánatos bűnök, le nem vezekelt büntetések megoldására teremtette Isten a tisztítóhelyet. Itt már nincs érdemszerzés, csak szenvedés. A tisztítótűzben elviselt szenvedések igen fájdalmasak. Tekintélyes tudósok állítják, hogy ezek a pokol kínjaihoz hasonlatosak. Enyhülést csak az a tudat ad, hogy a szenvedések ideiglenesek, egyszer véget érnek. Szenvedéseinket nehezíti, hogy mindenki a saját vétkének terhét hordja, igazságos ítélet alapján kerülünk ide. A szenvedést a küzdő Egyház jósága enyhíti, megrövidíti. A szenvedők azt kérik, amit a földön elmulasztottak megtenni: a könyörülő szeretetet. Akik a megszentelő kegyelem állapotában haltak meg, ítéletük az üdvösségre szólt, de még vannak meg nem bánt bűneik, adósságaik, büntetésük. Ezektől meg kell tisztulniuk. Erre való a tisztítótűz, a szenvedő Egyház állapota. Önmagukon segíteni nem tudnak, csak szenvedésük van, amit le kell tölteniük. Lehet rajtuk segíteni: a Jézustól kapott kegyelmek számukra is elnyerhetők, de csak a jóakaratú közvetítők által, ők az Egyházélő tagjai. Emlékezzünk Jézus figyelmeztetésére: „Irgalom nélküli ítélet vár arra, aki nem gyakorol irgalmasságot.”(Jak 2, 13) Jézus maga is kéri könyörgő közbenjárásunkat, legfőképpen Egyháza nagy ajándékát, a teljes búcsút. Ő a Getszemáni kertben átélte az elhagyottság borzasztó érzését, amikor apostolai kábultan aludtak és nem virrasztottak vele. A katolikus Egyház szívén viseli a megholtak és még égbe nem jutottak sorsát. Minden nap imádkozunk értük, a mai napot, pedig egészen az értük való könyörgésnek szenteljük „Könyörüljetek… legalább ti, barátaim, mert az Úr keze érintett engem!” (Jób 19, 21) a megelőző napokban minden család kivitte az emlékezés és szeretet virágait, meggyújtotta a sírban nyugvó hozzátartozók felett az örök világosság jelét, a gyertyát. Gondolom, lélekben felidéztétek emléküket és megköszöntétek nekik, hogy gyökerei voltak a ti életeteknek, hogy munkájuk, küzdelmeik, szenvedéseik lettek az alapja a ti boldogságotoknak, hiszen értetek éltek a maguk idején. Azért küzdöttek, hogy családjuknak legyen öröksége, legyen az egyre műveltebb értelmük a jövő nemzedék támasza, becsületük a természetes és természetfölötti jólét erős alapja. Ma egész Magyarország együtt imádkozik ősei hamvai felett, hogy együtt engeszteljen régi és új vétkekért, együtt tegyen fogadalmat, hogy helyrehozza mulasztásait, és együtt építi a jövőt. Hogy nem adjuk el őseink földjét, önállóságunkat, hitünket, kultúránkat, hanem átörökítjük utódainknak 1100 éves örökségünket. Őseink vére, verejtéke őrizte e kort. Áldás poraikra, és áldott legyen, aki méltó ősei jussára. Álljunk oda imáinkkal a szenvedő lelkek mellé. A földi életet sokszor hasonlítják a tengeri hajózáshoz. Az Egyházat úgyis emlegetik, mint Péter hányatott hajóját. A hajó utasai tevékenyen befolyásolhatják a hajó sorsát. A halottak világa nem ilyen. Ők egyedül merülnek el a szenvedés tengerében. Nem tudnak sem magukon, sem szenvedő társaikon segíteni. Mi nem látjuk őket, de Egyházunk tanításából tudjuk, hogy szenvedéseik komolyak, nehezen viselhetők, ezért segítségünket kérik, számítanak rá. Elsősorban családunk halottain kell segítenünk, hiszen ők tartoznak legszorosabban hozzánk. Megadtuk-e nekik itt a földön mindent? Nem miattunk szenvednek-e? Katolikus szeretettel gondoljunk ismeretlen halottakra is, akik ellenünk vagy hazánk, vagy az emberiség ellen vétettek, jóvátehetetlen nagy dolgokban. Ha mi nem adunk nekik bocsánatot, Isten hogyan adjon? „Szeresd ellenségeidet.” Amíg imádkozunk értük, segíteni tudunk. A figyelmes szemlélő sokszor lát régi sírhalom előtt könnyezve imádkozó hozzátartozót. Azért vésünk, festünk keresztjelet, vagy feszületet a katolikus sírokra, mert biztosan hisszük, hogy Krisztus halála óta a mi halálunk sem reménytelen elmúlás. A lélek a halál után, a test, pedig a feltámadás után a lélekkel újra egyesülve részese lehet a mennyországban a boldog életnek. Jézus meghalt a kereszten a sírban nyugvókért. Kereszteléskor a †alakban csorduló víz Isten gyermekévé avatta őket; a †alakban homlokukra kent krizma pedig a Szentlélek templomává avatta őket; a kereszten lecsorduló isteni vér, a fán függő krisztusi test a lelkük táplálékává lett, „az örök élet kenyere”, homlokukra, tenyerükbe †alakban kente a pap a betegek olaját, és a temetési szertartáson sokszor rajzolta föléjük a megváltás szent jelét. „Aki hisz, annak örök élete van.”(Jn 6,47) Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog. (Jn 11,25) Álljunk a sírhalom mellé, emlékezzünk egész szívvel, a kidőlt fakereszt helyett állítsunk újat, a síremlékről ne hagyjuk el a †jelét. Ez a jel értelmessé teszi a gyászunkat, és arról biztosít, hogy Jézussal együtt feltámadunk a halottal.