Karácsonyi idő szombat
Keresztelő
János tanúságtétele folytatódik a mai evangéliumi részletben. A Keresztelő itt
már nem csak egy kisebb csoport vagy néhány személy, hanem nagyobb számú nép
előtt jelenti ki Jézusra mutatva: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ
bűneit!” (Jn 1,29). Ezt követően arról beszél, hogy megkeresztelkedése
alkalmával látta Jézusra szállni a Szentlelket, majd kijelenti: „Én tanúskodom
arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,34). Míg a küldöttek előtt titokzatosan
beszélt, most a nép előtt egészen nyíltan szól, tanúskodásának tartalmát bárki
könnyen megértheti.
Mivel igazolja Keresztelő János, hogy igaz a tanúskodása? Először egy látható jelre, a keresztelésekor Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekre hivatkozik, ő látta ezt a jelet. Majd pedig egy természetfeletti dologról tesz említést: isteni kinyilatkoztatásból tudja, hogy az az ember fog Szentlélekkel keresztelni, akire leereszkedik, s akin rajta marad a Lélek. Amikor az evangélista ebben a formában leírja Keresztelő János tanúságtételét, ő már tudja, hogy a hit természetfeletti kinyilatkoztatásra és az ezt igazoló látható jelre, jelekre épül. A Keresztelő a jelet látva meggyőződhetett arról, hogy a neki adott kinyilatkoztatás valóban igaz, azaz beteljesedett.
Ha felismerem a jeleket, melyeket Isten mutat, eljutok a hitre.
© Horváth István Sándor
Imádság: Mivel igazolja Keresztelő János, hogy igaz a tanúskodása? Először egy látható jelre, a keresztelésekor Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekre hivatkozik, ő látta ezt a jelet. Majd pedig egy természetfeletti dologról tesz említést: isteni kinyilatkoztatásból tudja, hogy az az ember fog Szentlélekkel keresztelni, akire leereszkedik, s akin rajta marad a Lélek. Amikor az evangélista ebben a formában leírja Keresztelő János tanúságtételét, ő már tudja, hogy a hit természetfeletti kinyilatkoztatásra és az ezt igazoló látható jelre, jelekre épül. A Keresztelő a jelet látva meggyőződhetett arról, hogy a neki adott kinyilatkoztatás valóban igaz, azaz beteljesedett.
Ha felismerem a jeleket, melyeket Isten mutat, eljutok a hitre.
© Horváth István Sándor
Uram, vigyél el oda, ahova akaratod szerint mennem kell! Hadd találkozzam azokkal, akikkel akaratod szerint találkoznom kell!. Add tudtomra azt, amit akaratod szerint mondanom kell! És add, hogy ne legyek akaratod akadálya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése