Mindennapi kenyerem 2.

Mindennapi kenyerem

 
Mózes kiesdette Istentől népe számára a mannát. Ő szólt az eljövendő nagy prófétáról is, akire mindenben hallgatni kell. Felmerül a kérdés: nem Jézus az? Jézus király ugyan, de nem ezt a kikiáltást akarta elérni. Elküldi a tanítványokat a csónakkal a túlsó partra. Felballag egyedül a hegyre. Nyilvánvaló csodájával megmutatta, hogy hatalma van az anyag felett, szaporítja, ahogy akarja, ahogy szükséges. Másnap hajnalban a tavon a csónakban széllel, hullámmal bajlódó tanítványok után gyalog indul. Ők egész éjjel nem jutottak túl a tó közepén. Nem birkóznak meg az elemek erejével. Egy újabb jelzés ez Jézustól: „Nálam  nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) Jézus a vízen jár Most nem mindenhatóságát, mutatja, hanem felkelti a figyelmet a jelen és a jövő gondolkodóinak: lám, teljesen elvette a testének súlyát, állva megtartja a víz. Jézus jelzi: testének tömegét is el tudja venni anélkül, hogy maga a teste károsodnék. Péternek is megadja a vízen járás lehetőségét, amíg el nem vész a derűs, vállalkozó kedvű hite. Hite abban, hogy Jézus mindenkinek mindent megtehet, amit akar. Aztán beszáll a csónakba, és az rögtön kifut a partra. Az előkészítés első szakasza véget ér. Jézus bemegy a kafarnaumi zsinagógába. Imádkozik, hallgatja a felolvasást és vár. Várja az előző napi tömeget, hogy bejelentse nekik élete nagy örömhírét: Az Atya nemcsak értünk adja egyszülött Fiát, hanem nekünk is adja, mint az örök élet kenyerét és a velünk lakó testvért, jó barátot. Most talán érzi egy kicsit annak a boldogító kijelentésnek ízét, amit, a böjtölést firtatóknak mondott: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” (Mt 9, 15) A természet síkján a vőlegénység lényege oda ajándékozni önmagát egy életre, a menyasszony boldogítására. Jézusnál: Oda ajándékozni önmagát az egész történelemre az Egyház, az emberiség boldogítására. Amikor megérkeznek  az előző napi vendégek lelkesen keresik a kenyeres jótevőt, és folytatást remélnek. Jézus pedig igyekszik a figyelmet a gyomor tájékáról a szív és lélek síkjára terelni. A földi kenyér körül forog az eszük, nem értik az ígért adomány végtelen többletét. A gyomor és a negyven évig ingyen kapott manna, ez az ideájuk. „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondom nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6, 32-40) A válasz: visszautasítás. „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.” (Jn 6, 48-59).„Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (60) Sokan otthagyják. Jézust nem helyettesítheti senki és semmi, ha elutasítják, a boldogságot vetik el maguktól. A kenyér kell, az élet Kenyere nem. Nekünk, sok évtizedes szentáldozás után forrón szeretett, mindig várva-várt Vendégünk, Testvérünk, Barátunk? Amikor konszekrálunk, elsőmisés áhítattal tartjuk Őt kezünkben? Átérzett igazságot cseng a hangom, amikor mondom: „Ő általa, őbenne és ővele Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”Összeolvad bennünk a két kenyér szükségessége: nincs élet sem az egyik, sem a másik nélkül.