Ferenc pápa üzenete a Taizéi Találkozóra: Nyissátok meg a szabadság útjait!
Ferenc pápa üzenetet küldött annak a több ezer fiatalnak, akik december 29. és január 2. között Prágában gyűlnek össze a Taizéi Közösség hagyományos év végi találkozójára.
Legyetek
a föld sója egy olyan világban, amelynek újra rá kell találnia Isten „ízére” –
ezt kívánja Ferenc pápa a mintegy 30 000 fiatalnak, akik december 29-én Prágába
érkeztek a találkozóra.
A vértanúk emlékezete, képzelőerő, az evangélium hirdetése: ezt kéri a pápa a harmincezer fiataltól, akik a cseh fővárosban tartózkodnak a Bizalom Zarándokútjának 37. állomásán. A hagyományos év végi találkozón a földrész ifjúsága ad egymásnak találkozót, hogy együtt imádkozzanak és meghallgassák egymást. Szentlelkén keresztül, Krisztus adománya révén a föld sója lehettek, mert így akarja visszaadni a világnak valódi ízét, fölfedezve az Istennel és a testvérekkel való szeretetközösség szépségét – írja üzenetében a pápa.
A szabadság útja
1990-ben, mikor a berlini fal romjai még a földet borították, a Taizéi Közösség az akkori Csehszlovákiában tartotta összejövetelét. 25 évvel később, amikor a Cseh Köztársaság a demokrácia visszaállításának negyedszázados évfordulóját ünnepli, emlékezzetek meg imáitokban a vértanúkról, akik megmutatták hitüket. Emlékezzetek meg azokról a jóakaratú férfiakról és nőkről, akik önzetlenül felajánlva magukat, olykor nagy szenvedések árán lehetővé tették, hogy országuk visszatérjen a szabadság útjára – kéri üzenetében a pápa.
Találékony vándorok
Jézus életét magunkba fogadni mindig együtt jár azzal, hogy tanúskodunk róla másoknak. A pápa bízik a taizéi fiatalok képzelőerejében és találékonyságában, amellyel az evangélium örömét hirdethetik és befogadhatják a különböző országokban. Az Evangelii Gaudium kezdetű buzdítását idézve Ferenc pápa a fiatalokat a hit vándorainak nevezi, akik boldogan viszik el Jézust minden utcába, minden térre, a föld minden sarkába. Utalva novemberi törökországi látogatására, a Szentatya kitér a taizéi találkozó ökumenikus jellegére: éppen azok az ortodoxok, katolikusok és protestánsok, akikkel találkoztok a nemzetközi taizéi összejöveteleken kérik tőlünk, hogy lépjünk előre a teljes szeretetközösség útján.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése