Jeremiás siralmai XI.

Jeremiás siralmai XI.

 
5,18: „Szomorú a szívünk.Sion hegye miatt, melypuszta lett, rókák járkálnak rajta”

Sion hegye emberlakta gyönyörű város volt már évezredek óta. Ábrahám győzelmét köszönteni innen jött ki Melchizedek, Sálem királya és a Magasságbeli Isten főpapja (Ter 14,18-20), akinek papsága Jézus Krisztusban teljesült be és lett örökkévaló. Most rommező az egész hegyoldal. Az emberlakta helyeket csak éjszakai sötétben keresi fel a tolvaj róka, ami közutálatot eredményez. Ravaszságát is elítéli az ember, emberi vonalra átültetve pejoratív jelzőként alkalmazza: „Ravasz, mint a róka”. Ilyen értelemben alkalmazza Jézus is Heródesre a róka-jelzőt: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának ”(Lk 13,32) Jeremiás lelkében is élhet ez az undor: az éjszakai tolvaj állat, amely birtokba vette a zsidó főváros romjait, és nappali fénynél hencegve mutogatja magát, jelentheti Jeremiás számára a ravasz gazemberség győzelmi hencegését is.
5,19: „De te, Uram, örökké megmaradsz, trónod nemzedékről nemzedékre”
A zsidók királyának hatalma csúfosan véget ért. A királyi palota is romokban hever, a magas trónszék vagy zsákmány lett, vagy elenyészett a lángokban. A király megvakítva raboskodik Babilonban. De nehogy azt vélje a győztes babiloni király, Nebukadnezár, hogy méltatlan földi képviselője bukásával az egy, igaz Isten mindenekre kiterjedő hatalmát is megrendítette ez a győzelem, ezért fűzi bele siralmas énekébe a próféta: „De te, Uram, örökké megmaradsz, trónod nemzedékről nemzedékre”. Ez a mondat már biztatás az elhurcoltaknak: bízzatok, az Úr él és uralkodik. A rátok szabott büntetés hetven év múlva lejár, és visszahoz ide titeket, elnyomóitokat pedig egy másik nagyhatalom igázza le.Hosszú szenvedésünk, emberi rókák méltatlan uralma mirólunk is lehámlik, ha belátva bűneinket, mi is Hozzá térünk.
5,20: „Miért feledkezel meg rólunk örökre, miért hagysz el minket hosszú napokra?”
Az üdvösség dolgában magyar szövegben mi is alkalmazzuk az örökre vagy mindörökre kifejezést. A zsidóknál ez „le-ólamnak” hangzik. Nem föltétlenül jelentörökkévalót, hanemgyakran csak évszázadot. Jeremiás tudta Istentől, hogy a babiloni fogság hetven évre szól vagyis egy kurta évszázadra, de ez a szenvedők számára igen hosszú napokból áll. Ezeket csak keserves sóhajokkal lehet átvészelni.Amikor 1945-ben először hallottam, hogy a nyugati hatalmak ötven évre eladtak bennünket az istentelen kommunizmusnak, megrémültem az öt évtizedtől. Örökkévalóságnak tűnt. Ma már hosszabb elnyomatás miatt kesergünk. Isten trónjához kell visszatérnünk
5,21: „Téríts magadhoz, Uram, és megtérünk, újítsd meg napjainkat, mint hajdan!”
Istenhez visszatérni csak az Ő kegyelmével lehetséges. Ezt ki kell imádkozni. Ezt tették a fogsága került zsidó próféták és más szent emberek: Ezekiel, Dániel, Tóbiás, a három ifjú és mások. Ezek bűnbánatot tartottak saját vétkeikért, de őseik bűneiért is. Isten meghallgatta őket.Minket is meghallgat. Gyermekei vagyunk és Nagyasszonyunk öröksége. Imánk szóljon így: Add vissza, Atyánk, minden magyarnak őseink hősi hitét éNagyasszonyunk buzgó tiszteletét. Tudjuk, hogy ez tengernyi kegyelmet kíván, de a Te irgalmad nagyobb, mint a tenger. Add meg a sosem birtokolt együtt-gondolkodás kegyelmét is, és hogy a jó ügyeket közösen végiggondolva együtt is tudjunk dönteni. A gyűlölet árokásóit pedig tudjuk hasznos munkára szorítani: ássanak jó mély árkokat öntözni a száraz földeket.
5,22: „Vagy talán végképp elvetettél minket, oly nagyon megharagudtál ránk?”
A Jeruzsálem omladékain ülő Jeremiás imáját ezzel az ijesztő, rémült kérdéssel fejezi be. Lelkében bizonnyal ott élt ennek ellenére a csendes bizakodás, hogy nem hagyod el sem őt, sem boldogtalan népét. Sanyarú sorsunk, sokak apatikus magába roskadása ellenére az én, de minden hűséges, hívő magyar testvérem bizalma is könyörögve száll öröktrónusodhoz, Urunk: „Irgalmazz meg én lelkemnek, ki vagy Ura mennynek, földnek!” (Ho 145,6)