Nagyböjt ötödik hetének szombatja

Nagyböjt ötödik hetének szombatja

„Sokan  a  zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne”

Jézus egyik legfontosabb tanítani valója volt a Szentháromság titkának megismertetése. Ez a nekünk is szóló csodálatos üzenet, mint láttuk az előző napi szentbeszédben, sőt a legutóbbi szentmisék evangéliumaiban is, az Úr beszédeiben, szombatnapi és ünnepi tanításaiban állandó beszédtéma volt. Mivel ezek a csodás események és kinyilatkoztatások az első három evangélistánál nem olvashatók, jó, hogy az évtizedekkel később megírt jánosi evangéliumban ilyen részletesen és szívet is, de főként az emberi értelmet gyönyörködtetően mind-mind részletesen írva vannak nekünk. A mai evangéliumban Betániába vezet el bennünket Szent János. Ő igen elevenen megfigyelte Jézus egyik barátjának betegségéről, nővérei aggodalmas üzeneteiről, Jézus titokzatos reagálásáról, pár nap múlva homályos, majd nyílt közléséről kapott élményeket. Mintha tudta volna már akkor, hogy majd fél évszázad múlva neki kell megírnia minden keresztény nép és évszázad részére, hogy Jézus mennyire figyelt arra, hogy kizárólag akkor és úgy kell cselekednie, ahogyan az Atya akarja. A feltámasztás nagy örömét akkor adta meg barátjának és testvéreinek, amikor már mindenki beletörődött a halálába, hiszen már negyedik napja a sírban nyugodott. Így még nagyobb volt az öröm és még jelentősebb maga a krisztusi csodatétel. Örült is minden jóakaratú ember. Viszont akadtak besúgók is: „Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. De néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, hogy Jézus mi mindent cselekedett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot és azt mondták: Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket. Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti nem  tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik! Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Ezért Jézus már nem járt nyilvánosan a zsidók közt.  Elment onnan a puszta melletti vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közel volt a zsidók Pászkája, és vidékről sokan mentek föl Jeruzsálembe Húsvét előtt, hogy megszenteljék magukat. Keresték Jézus, és a templomban azt mondogatták egymásnak: Mit gondoltok, vajon eljön-e az ünnepre? A főpapok és farizeusok pedig parancsot adtak, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentsék és elfogják őt” (45-57) Íme, az emberi gonoszság, mint Jézus halálának oka!