Évközi 1. hét szombat

Évközi 1. hét szombat   
1Sám 9,1-4. 17-19.; 10,1a; Mk 2,13-17
„Íme, ez az az ember, akiről beszéltem neked; ez uralkodjon népemen”

Sámuel közölte Izrael véneivel, hogy Isten hozzájárult kérésük teljesüléséhez: a nép kap királyt. Akkor még Sámuel sem tudta, hogy kicsoda az, akit királlyá kell majd kennie. Isten természetesen tudta, hiszen Istennél minden öröktől fogva el van határozva, de nem adta tudtul Sámuelnek sem. A Gondviselés szálainak precíz bogozásával akarta mind Sámuelnek, mind a kiválasztottnak tudomására hozni választását. „Ekkor éppen elvesztek Kísnek, Saul apjának szamarai. Azt mondta azért Kís Saulnak, a fiának: Vedd magad mellé az egyik legényt, indulj el, menj, és keresd meg a szamarakat! Erre ők bejárták Efraim hegységét és Sálisa földjét, de nem találták meg, majd bejárták Sálim földjét is, de ott sem kerültek elő, sőt Jemini földjét is, mégsem bukkantak rájuk” (3-4):Ezek után Saul letett a szamarak megkerüléséről, és azt mondta kísérőjének, hogy abbahagyják a keresést, mert apja már biztosan aggódik a fiáért. A szolga azonban jól ismerte ezt a vidéket, rámutatott az egyik városra: „Íme, ebben a városban van Isten egyik embere; igen híres ember: mindaz, amit mond, kétségtelenül bekövetkezik. Nos tehát menjünk oda, talán mond nekünk valamit utunkra vonatkozóan, ami miatt eljöttünk”.(6-7) Saul beleegyezett, de közölte legényével aggályát, hogy üres a tarisznyája, semmit nem tud ajándékozni az Isten emberének. Üres kézzel menjenek oda? A legény megnyugtatta, hogy nála van egy negyed sékel ezüst, az elég lesz. Az Isten embere, akit abban a korban még nem hívtak görög szóval prófétának (más nevében beszélő), hanem zsidóul „roéh-nak” (látó), éppen otthon volt, mert áldozati lakomára készült fel a magaslatra. Ezt arra járó lányok mondták Saulnak. A városba érve éppen szeme kerültek az áldozatra induló Sámuellel. Őt Isten előző nap értesítette Saul jöveteléről, és akkor parancsolta meg neki, hogy fogadja és kenje királlyá. Most hogy már menni készült, éppen összetalálkoztak. „Amikor pedig Sámuel meglátta Sault, azt mondta neki az Úr: Íme, ez az az ember, akiről beszéltem neked, ez uralkodjon népemen. Ugyanekkor Saul odalépett a kapuban Sámuelhez, és ezt mondta: Mondd meg, kérlek, nekem, hol van a látó háza? Sámuel ezt felelte Saulnak: Én vagyok a látó. Menj fel előttem a magaslatra, s egyetek ma velem. Reggel aztán elbocsátalak titeket, s tudtotokra adok mindent, ami szívedben van. A szamarak miatt pedig, amelyeket harmadnapja elvesztettél, ne aggódj, mert megkerültek. Különben is, kié lesz Izraelnek minden java? Nemde tiéd, s apád egész házáé?” (17-20) Ennyi esemény idegenek között precízen megrendezve nem egy színpadon, hanem negyed megyényi tájon, próbák sora nélkül is a legkisebb zavar is kizárva, a mondanivalók helyben kitalálva: a modern ember azt mondaná: Ilyen nincs! Vagy legfeljebb a mesében létezik. Pedig ez nem mese, hanem isteni gondviselés. Hiszen királyra vár a nép, a történelmében igen fontos változás ez. Ilyet valóban csak Isten tud rendezni. De ne legyen kétségünk, a mi emberi sorsunk –mindenkié-. ugyanígy van öröktől fogva megrendezve. Másnap reggel pedig olajos korsójából Saul fejére öntve olaját, Izrael királyává kente őt Sámuel. (10,1)