Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – az éhezőknek ételt adni

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben elindította „Az irgalmasság iskolája” című beszédsorozatát. 2016. január 3-án a dévai templomban tartott elmélkedésben az irgalmasság testi cselekedeteinek első állomásáról beszélt: az éhezőknek ételt adni.

Csaba testvér az éhezőknek adott étel kapcsán bibliai történeteket, szentek életének eseményeit, hétköznapi, személyes történeteket elevenített fel a tőle megszokott magával ragadó módon, a mély gondolatokat tréfával átszőve, hogy kézzel foghatóvá tegye az irgalmasságnak ezt a fontos cselekedetét, amelyre oly nagy szükség van napjainkban is.

Jézus cselekedeteiből indult ki a dévai templomban elmondott homíliájában: Oszd meg kenyeredet az éhezőkkel – áll a Szentírásban. Jézus maga ezt tette: Péter hálóját megtöltötte hallal; az első tanítványokat meghívta magához, vele vacsoráztak; kenyeret szaporított. Úgy tűnik, nem hagyja éhezni a körülötte élő embereket, a Galileai-tenger partján saját kezével készített ételt. Nem tudjuk, milyen volt az étel, majd a mennyországban elkérjük tőle a receptjét – tréfálkozott Csaba testvér.

Felidézte Árpád-házi Szent Erzsébet alakját, aki olyan nagylelkű volt a szegényekkel, hogy saját rokonai határt akartak szabni felebaráti szeretetének. Böjte Csaba hozzátette: sok szent cselekedett hasonlóan. A Szentírásban azt olvassuk, a diakónusokat is azért választották, hogy ők osszák az ételt a szegényeknek.

Ezt követően a saját életéből elevenített fel jeleneteket, amelyek azt bizonyítják, milyen jó dolog az éhezőknek enni adni; az ember szívében benne él a vágy, hogy megsegítse a többieket. Az első történet fiatalkorából való, amikor még nem volt szerzetes, a gondolattal is talán csak kacérkodott, egy bányában dolgozott. Csíksomlyón volt egy állami árvaház, ahol négyszáz gyermek élt, akikkel gyakran találkozott a városban, nagy szeretettel vették körül. Egyszer engedélyt kért az igazgatótól, hogy elvihesse őket moziba. Hat-hét gyerekkel elindult, vett nekik egy nagy csomag édes-ropogós cukorkát. Amikor a kicsik megkapták, a főtéren minden arra sétáló gyereknek adtak belőle. Olyan jó volt látni, hogy az emberben, a kicsi gyermekben is milyen mélyen benne él a vágy, hogy megossza a kapott finomságot társaival. Ez az erény alapfokon mindannyiunkban benne van, Isten belénk ültette – állapította meg. Hozzátette, ki lehet ölni ezt a vágyat az emberből, a szegényekben azonban megmarad.

Isten az ember lelkébe beleültette a jóságot, benned is megvan! Jó dolog jónak lenni! Jó dolog ételt készíteni másoknak! – buzdította hallgatóit Böjte Csaba. Megosztotta velük egy kisgyermek történetét, aki úgy került hozzájuk, hogy az első napon nem bírta megemészteni a finom ételt, de abba sem tudta hagyni az evést, annyira éhes volt, bár összeszorult kis gyomrába nem fért több. Egy másik kisgyermek pedig Csaba testvér ujját szopogatta, annyira éhes volt.

Böjte Csaba elmondott egy másik történetet is annak igazolására, hogy nem csak a szegények tudnak jók lenni. A dévai gyermekotthonban egyszer ellenőrzés volt, az állategészségügyi szakember lezáratta a félig amúgy is üres hűtőszekrényt. Már-már azon gondolkoztak, zsíros kenyeret kennek ebédre, amikor jött valaki egyházadót fizetni, akiről hamar kiderült, hogy az állategészségügyi hatóság vezetője. Megnézte a hűtőt, azt mondta, a legnagyobb baj vele az, hogy üres: hazament, és elhozta a mélyhűtője tartalmát, telerakta Csaba testvérék hűtőszekrényét finomságokkal.

Később az alapítvány megvette Déván az önkiszolgáló éttermet, hogy a konyha megfelelő legyen. Hány tonna élelmet adott ki Isten nevében a szakács néni azon a kis ablakon gyerekeknek, bajban lévő embereknek! Jó dolog az irgalmasság útján járni. Jó dolog a kenyerünket megosztani – buzdított Csaba testvér, aki ezt követően gyermekkora legszemélyesebb élményét osztotta meg a hívekkel.

Csíkszeredában közel laktak az állomáshoz, nagymamája és édesanyja szinte mindennap megvendégelt egy tányér étellel valakit, sokszor egy-egy koldus a tornácukon aludt. „Fiam, Isten kirendeli” – szokta mondani a nagymama.

„Adja az Isten, hogy tényleg merjünk rálépni az irgalmasság útjára. Nem elég tudni a jót – jónak lenni jó –, hanem hazafelé, ha meglátunk egy koldust, talán hívjuk meg egy kávéra. Menjünk ki az állomásra, ha marad valami az ebédből, próbáljuk odaadni a hajléktalan csavargóknak. Legyünk jók, és hívjunk meg olyanokat, akik nem tudják viszonozni a mi jóságunkat. Mert ha azoknak adunk, akik viszonozni tudják…, akkor nem lesz számlánk a Jóistennél. Adja az Isten, hogy a mennyek országában, ott a mennyei nagy könyvelőségen, ahol minden pohár vizet számon tartanak, sok munkát adjunk jóságunkkal. Írják fel mindazt, amit szeretetből tettünk. Ámen” – zárta Az irgalmasság iskolája sorozat első homíliáját a dévai templomban Böjte Csaba ferences testvér.

Január első hetében kezdődött a dévai ferences szerzetes beszédsorozata, amely húsvét ünnepével ér véget. Hétről hétre az irgalmasság tizennégy cselekedete közül egyet-egyet elmélkedik át Csaba testvér. Minden héten legalább két elmélkedést szeretne megosztani az iskolába beiratkozott tanulókkal.