Évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

Az igazi vőlegény: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 2. vasárnapra

A kánai menyegzőről csak János evangéliumában olvasunk, ahol ez Jézus első csodajele, voltaképpen bemutatkozása, igaz, elsősorban anyja és tanítványai előtt. Az első jel Jézus egész működésének értelmező kulcsa, egyfajta nyitánya.

Mi történt? Mire emlékeztek az emberek? Könnyen elképzelhető, hogy az evangélista egyfajta családi emléket rögzített: megkezdődött a menyegző, de egyszerre kis híján kudarcba fulladt. Elfogyott a bor! Oda az ünnep! Jézus azonban jelen volt, és váratlanul megmentette az egybegyűltek örömét. De vajon miért illesztette be evangéliumába János, méghozzá ilyen előkelő helyre, a történet első oldalainak egyikére? Csak a hatalom érdekelte, hogy a víz borrá vált?

Nagyon valószínű, hogy a családi élmény mélyebb igazságokat akart megfogalmazni. A menyegzőnek valószínűleg szimbolikus értelme van. A menyegző az Ószövetségből eredően a szövetség fogalmával társítható. Isten szövetséget kínált a választott népnek, amelyhez ajándékokat ígért. A kánai menyegző főszereplője az evangélista számára nem a kánai ifjú pár, hanem Jézus, Isten Fia, aki a végsőkig hűséges lesz népéhez. A szövetségi ígéretek beteljesedéseként minden képzeletet felülmúló mértékben ajándékozza a szövetség borát. A 6 kőedénybe egyenként mintegy 100 liter víz férhetett, így tehát Jézus mintegy 600 liter bort adott ajándékba az ünnephez. Ez a hatalmas mennyiség a szövetség bőségét érzékelteti. A bor eredetét azonban csak a tanítványok ismerik. Ők azok, akik előtt Jézus hatalma megnyilvánul, akik rádöbbennek az esemény valódi távlatára: A Fiú jelenlétével Isten mintegy felülmúlja még saját ígéretét is. Isten saját magát ígéri az embernek, és elhozza bőséges ajándékát, az élet gazdagságának előízét. Az evangéliumban később is szó lesz még vízről és borról: az élet vizének forrásáról (vö. Jn 7,38), illetve az életet adó szőlőtőről (vö. Jn 15,1-11).

A kánai menyegző tehát Jézus személyét és hatalmát, egyszersmind küldetését is kinyilatkoztatja. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ha ő a megígért, a végleges Vőlegény, akkor ki lesz a menyasszony. Az elbeszélésben kiemelt szerep jut Máriának, Jézus anyjának. Elsősorban őt hívták meg a menyegzőre (1-2. vers). Ő hívja fel Jézus figyelmét a kialakulóban lévő nehéz helyzetre is, és ő inti a szolgákat, hogy tegyék, amit Jézus mond. A Jézus és Mária között zajló különös párbeszéd (3-4. vers) lényege, hogy a köztük lévő kapcsolat mostantól megváltozik. Elsősorban ezt fejezi ki a fordulat, amellyel Jézus anyjához szól. Szó szerint: „Mi neked és nekem, Asszony?” (Jn 2,4; vö. 2Sám 16,10; 1Kir 17,18). Ez nem Jézus rosszallását, nem is Mária kérésének visszautasítását jelzi, hanem azt, hogy az anya-fiú kapcsolat mostantól átalakul. Mária mostantól az Asszony, a jegyesére váró Izrael jelképe, Sion leánya, másrészt a tanítványok, tehát az Egyház anyja, aki az Úr egyetemes küldetésében is részt kap. Az „Asszony”, Jézus anyja, a kereszt alatt is ott áll majd (Jn 19,25-27), amikor már „eljött az óra” (Jn 12,23), és minden „beteljesedett” (19,30).

Jézus kinyilatkoztatja dicsőségét, vagyis az Atyához fűződő örök szeretetkapcsolatát. A János-evangélium prológusában, előszavában megígért teljesség (vö. Jn 1,14.16) részesei lesznek a tanítványok, más módon pedig a menyegző vendégei.

Mi a tanulság? „Tegyétek, amit ő mond!” – biztat minket ma is Isten Anyja, és biztat az egyház is, az ünnep otthona. Jelképesen pedig: nyissuk meg szívünket a Vőlegény gazdagságára, hűséges szeretetére! Az ünnep Isten ajándéka.