Az Irgalmasság Szent Éve 139.
A
templomszentelés ünnepét....
A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben.Tél volt. Jézus éppen a
templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték
tőle:Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd
meg nekünk nyiltan. Mondtam már nektek – felelte Jézus --, de nem hiszitek. A
tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem.
Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak
szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem
vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s
ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az
Atya egy vagyunk” (Jn 10,22-30) Jézus válaszában két érvre is hivatkozik.
Vannak már tanítványai, akit a pásztorok nyelvén juhainak nevez. Ez azt jelenti,
hogy Ő és tanítványai csodálatos szeretetben élnek egymással. Nem állítja, hogy
egyenlőknek tartják egymást, hanem azt érzékelteti, hogy a pásztor a maga éles
eszével és szellemi és testi képességeivel messze felülmúlja a rábízott nyájat:
mindig azt teszi, ami azoknak kedvező.A legtáplálóbb rétre irányítja őket, védi
a leselkedő ragadozóktól, viszont a juhok ismerik és követik a hangjában
feléjük röpülő parancsot. Jézus nem dorgálja a támadóit,amit már nem egyszer
nekik is felajánlott, de visszautasították. Arra akarja felhívni támadói
figyelmét, hgy az egyik fél, aki öröktől fogva saját erejéből birtokolta a
végtelen isteni lényeget (természetet, állagot) át akarta adni maradéktalanul
annak, „akit isteni szüléssel szült meg az idő kezdete előtt” (Nicea-Konstantinápolyi
hitvallást, amit minden vasárnap és nagy ünnepen imádkozunk) Dávid Krisztus
előtt már ezer évvel elénekelte: „Azt mpondta az Úr az én Uramnak: Ülj
jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja
hatalmas jogarod Sionból uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a
királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta.
Az Úr megesködött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje
szerint” (Zsolt 110,1-5) „S én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) „Ezután
akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből,
törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába
öltöve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: Üdv Istenünknek,
aki a trónon ül, és a Báránynak. Az angyalok mind a trón, a vének és a négy
élőlény körül álltak, arcra bofrultak a trón előtt és imádták az Istent,
mondván: Ámen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a
mi Istenünknek örökkön örökké! Ámen. Akkor a vének közül az egyik megszólított:
Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Így válaszoltam: Te
tudod, uram. Ezek a nagy szorongatásból jöttek, magyarázta meg, ruhájukat
fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s
éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő közöttük lakozik. Nem
éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, mert a Bárány , aki a
trón közepén áll, legelteti és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig
letöröl a szemükről minden könnyet” (Jel 7, 9-17) A sok próbatételt átvészelt
mennylakók láthatják igazán, hogy mennyire szükséges a földi próbatételek
jutalmazása odafönt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése