Ferenc pápa 11 papot szentelt: legyetek irgalmasok, mutassatok példát életetekkel
A
földreborult szentelendők -
Április
17-én, Húsvét negyedik vasárnapján, a hivatások 53. Világnapján délelőtt Ferenc
pápa 11 papot szentelt a Szent Péter bazilikában. Homíliájában a papi
szolgálatról elmélkedett. „A szóval és a példamutatással, legyetek nagyon
irgalmasok” – mondta többek között a Szentatya. Twitter üzenetében pedig ezt
írta: „Az egyházban minden hivatás kezdete Jézus együttérző tekintetében van,
aki megbocsát nekünk és arra hív, hogy kövessük őt”.
Működjetek
együtt Krisztussal Testének, az egyháznak építésében
Kedves
testvéreim! Ezek a fiaink és fivéreink a papi rendre kaptak meghívást. Amint
azt jól tudjátok, az Úr Jézus az Újszövetség egyetlen Főpapja, de Őbenne Isten
egész szent népe részesül a papi hivatásban. Mindazonáltal az Úr Jézus
tanítványai közül néhányat kiválaszt arra, hogy az egyházban nyilvánosan,
nevében gyakorolva a papi szolgálatot minden ember javára, folytassák személyes
küldetését, mint tanító, mint pap, és mint pásztor. Érett megfontolás
után, most a papi rend szentségére emeljük ezeket a fivéreinket, hogy Krisztus,
a Mester, a Főpap és a Legfőbb Pásztor szolgálatában együttműködjenek Krisztus
Testének építésében, amely az Isten népének az egyháza és a Szentlélek temploma
– mondta homíliájában Ferenc pápa. Ők Krisztushoz, az Örök Főpaphoz
lesznek hasonlóvá, vagyis elnyerik az Újszövetség igazi papi rendjét és ezen a
jogcímen, amely a papságban püspökükhöz kapcsolja őket, az evangélium hirdetői,
Isten népének pásztorai lesznek, vezetik az istentiszteleti szertartásokat,
különös tekintettel az Úr áldozatának bemutatására.
Éljétek
meg amit megtanultatok a hitben
Ferenc
pápa ezután a szentelendőkhöz fordult: Ti pedig, akik a papság szentségében
részesültök, fontoljátok meg, hogy a szent tanítás szolgálatát gyakorolva részt
vesztek Krisztus, az egyetlen Tanítómester küldetésében. Hirdessétek
mindenkinek Isten Szavát, amelyet ti magatok is örömmel fogadtatok.
Emlékezzetek vissza saját történetetekre, annak a Szónak az ajándékára, amelyet
az Úr adott nektek anyukátok, nagymamátok, és, mint ahogy Szent Pál mondja, a
katekéták és az egész egyház által. Állhatatosan olvassátok az Úr Szavát
és elmélkedjetek róla, hogy higgyétek azt, amit olvastatok, tanítsátok azt,
amit megtanultatok a hitben és éljétek meg, amit tanítottatok.
A
szó és a példa mindig együtt járnak
Tanításotok
tehát legyen táplálék Isten népe számára, életetek illata legyen öröm és támasz
Krisztus híveinek, mert a szó és a példa mindig együtt járnak: szó és példa –
hangsúlyozta Ferenc pápa. Építsétek Isten házát, amely az egyház. Folytassátok
Krisztus megszentelő művét. Szolgálatok révén a hívek lelki áldozata
tökéletessé válik, mivel kapcsolódik Krisztus áldozatához, amelyet kezetek az
egész egyház nevében, vértelen áldozatként mutat be a szent titkok ünneplésének
oltárán.
Kereszt
nélkül nincs Jézus, Krisztus nélkül nincs értelme a keresztnek
Ismerjétek
fel tehát, amit tesztek. Tegyétek valósággá azt, amit ünnepeltek, részesülve az
Úr halálának és feltámadásának misztériumában, hordozzátok Krisztus halálát
tagjaitokban és haladjatok Ővele együtt az új élet útjain! Hordozzátok
magatokban Krisztus halálát és haladjatok Krisztussal az új életben: a kereszt
nélkül soha nem találjátok meg a valódi Jézust; és egy keresztnek nincs értelme
Krisztus nélkül.
Legyetek
nagyon irgalmasok
A
keresztséggel új híveket vesztek fel Isten népébe. A bűnbánat szentségével
Krisztus és az egyház nevében megbocsátjátok a bűnöket. És arra kérlek
benneteket az Úr Jézus Krisztus és az egyház nevében – tette hozzá nyomatékkal
Ferenc pápa, – hogy legyetek nagyon irgalmasok. A szent olajjal enyhítitek a
betegek szenvedését. A szent szertartásokat végezve, a nap különböző óráiban
Istent dicsőítő és kérő imákat mondva Isten népe és az egész emberiség hangjává
váltok.
Az
Úr választott ki titeket az emberek közül
Legyetek
tudatában annak, hogy kiválasztottak vagytok az emberek közül. „Kiválasztottak”
– ne feledjétek ezt. Kiválasztottak! Az Úr hívott meg benneteket,
mindnyájatokat, egytől egyig. Az emberek közül lettetek kiválasztva az ő
javukra, és nem az én javamra!
A
Jó Pásztor azért jött el, hogy szolgáljon
Fiúi
közösségben püspökeitekkel, kötelezzétek el magatokat arra, hogy a híveket
egyetlen családban egyesítitek, hogy elvezessétek őket az Atya Istenhez,
Krisztus által a Szentlélekben. Legyen mindig szemetek előtt a Jó Pásztor
példája, aki nem azért jött el, hogy szolgálják, hanem, hogy szolgáljon, hogy
megkeresse és üdvözítse azt, ami elveszett – fejezte be homíliáját Ferenc pápa
a hivatások világnapján mondott papszentelő szentmiséjén.
A
tizenegy újonnan szentelt pap mély lelki átéléssel vett részt a szertartáson,
határozott hangon válaszolva a meghívásra: „Itt vagyok”. Kilencen közülük a
római egyházmegye szeminaristái voltak, egy a Jézus Szíve rogacionista
kongregáció, egy másik pedig Néri Szent Fülöp Oratóriumának tagja.
Ferenc pápa a következő szavakkal áldotta meg mindegyiküket: „Isten
gyermekkorodban kezdte el benned művét, vidd azt véghez”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése