Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. április 20., szerda

Az Irgalmasság Szent Éve 141.



Erre vita támadt

„Erre vita támadt a zsidók közt:Hogy adhatja ez a testét eledelül? Jézus ezt mondta rá: Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyböl alászállott kenyér nem olyan, mint az, amit atyáitok ettek, és mégis meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él’. Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.”(Jn 6,52-59) Tanítványai kzül, akik ezeket hallották, többen azt mondták:Kemény beszéd. Ki hallgatja? Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet. de vannak köztetek, akik nem hisznek Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így folytatta: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki” (60-65) Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: Ti is el akartok menni? Simon Péter felelt neki: Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus így válaszolt:Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög. Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül”(66-71)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése