Ferenc pápa Leszbosz szigetéről hazafelé tartva: Ma tényleg sírni tudtam volna!

Április 16-án Ferenc pápa sajtótájékoztatót tartott az újságíróknak a repülő fedélzetén, hazatérőben Leszbosz szigetéről, Görögországból, ahol menekültekkel és bevándorlókkal találkozott.

Federico Lombardi: Szeretettel köszöntjük körünkben a Szentatyát, hogy beszélgessen velünk ezután a rövid, de rendkívül intenzív utazás után. Most felolvasom a közleményt, melyet megkaptatok, hogy, ha valaki nem hallotta volna, vagy nem kapta volna meg a telefonjára, akkor is ismerje a teljes szöveget. A pápa azt akarja, hogy világosan lássátok annak teljes tartalmát.

„A pápa egy befogadási gesztust kívánt tenni a menekültek irányában azzal, hogy elkísér Rómába saját repülőjén három, Szíriából menekült családot, összesen tizenkét főt, köztük hat kiskorút. Olyan személyekről van szó, akik már ott voltak a leszboszi táborokban az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás előtt. A pápa kezdeményezése az Államtitkárságnak a görög és az olasz illetékes hatóságokkal való tárgyalása révén valósult meg. A családok tagjai mind muszlimok. Két család Damaszkuszból, egy pedig az Iszlám Állam által elfoglalt térségben található Deir Azzorból származik. Otthonaikat lebombázták. A családok befogadásának és eltartásának költségeit a Vatikán állja majd. Kezdeti elszállásolásukról a Szent Egyed közösség gondoskodik.”

Most pedig azonnal megadjuk a szót kollégáinknak, és azt kérjük, hogy főleg az útjával kapcsolatos kérdéseket tegyenek fel, még ha, miként tudjuk, a pápa mindig készségesen válaszol is nekünk. Az első Ines San Martin, a Cruxtól.

Ferenc pápa: Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani nektek ezért a munkával töltött napért, amely nagyon erős hatással volt rám, nagyon erőssel… bizonyára rátok is. Parancsoljon, asszonyom…

Ines San Martin (Crux): Szentatya, remélem, nem okozok kellemetlenséget, de két eltérő témáról szeretném kérdezni. Az első kimondottan az utazással kapcsolatos. Erre az utazásra az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást követően került sor, ez a megállapodás pedig a Görögországban lévő menekültek kérdését kívánja megoldani. Ön szerint olyan terv ez, amely működhet, vagy csak egy politikai kérdés, melynek az a célja, hogy időt nyerjenek, és lássák, mi történik?

A másik kérdés pedig, ha megengedi: ma reggel ön találkozott Bernie Sandersszel, az Egyesült Államok elnökjelöltjével a Szent Márta-házban. Szeretném megkérdezni, miként vélekedik erről a találkozóról, és hogy ily módon kíván-e beavatkozni az észak-amerikai politikába. Legyen kedves olaszul válaszolni. Köszönöm!

Ferenc pápa: Nem, először is: nincs semmi politikai spekuláció az Európai Unió és Törökország közötti megállapodással kapcsolatban, azt nem is ismertem eléggé. Az újságban láttam… hanem ez [a kezdeményezés a menekültek befogadására] tisztán emberi dolog. Humanitárius tett. Egy héttel ezelőtt sugallatként jött egyik munkatársamtól, én pedig azonnal elfogadtam, azonnal, azonnal, mert azt láttam, hogy a Szentlélek szólt. Minden a jogszabályok betartásával történt: ők [a menekültek] dokumentumokkal jönnek, a három kormány – a Vatikán, az olasz kormány és a görög kormány – megvizsgálta azokat, megnéztek mindent, és megadták a vízumot. A Vatikán fogadja be őket: a Vatikán fog – a Szent Egyed közösség közreműködésével – munkahelyet keresni számukra, ha van, vagy ellátásukról gondoskodni… A Vatikán vendégei lesznek, ahhoz a két szíriai családhoz csatlakoznak, akiket két vatikáni plébánián már befogadtak.

Második: Ma reggel, amikor jöttem ki a házból, ott volt Sanders szenátor, aki a Centesimus Annus Alapítvány konferenciájára érkezett. Tudta, hogy akkor indulok majd el, és olyan kedves volt, hogy köszöntött engem. Én köszöntöttem, kezet fogtam vele, feleségével is, és egy másik házaspárral, akik vele voltak, ők ugyanis a Szent Márta-házban laktak, mert – úgy tudom – a konferencia résztvevői mind a Szent Márta-házban voltak elszállásolva, a két elnök kivételével, akik nagykövetségükön szálltak meg. És amikor lejöttem, ő bemutatkozott, köszöntött, kezet fogtunk, és semmi több. Ez jólneveltség kérdése; jólneveltségnek hívják, nem pedig politikába való beavatkozásnak. Ha pedig valaki azt gondolja, hogy egy üdvözlés politikába való beavatkozást jelent, annak azt javaslom [mondja nevetve a pápa], keressen magának pszichiátert!

Federico Lombardi: A második kérdést Franca Giansoldati teszi fel, aki jól ismeri a pápát, és a pápa is jól ismeri őt, tehát… már jön is…

Ferenc pápa: Készülnie kell Örményországba, önnek… [nevet].

Franca Giansoldati (Il Messaggero): Köszönöm, Szentatya! Ön sokat beszél a „befogadásról”, de talán túl keveset az „integrációról”. Ha megnézzük, mi történik Európában, főképp a migránsok e tömeges méretű beáramlása következtében, azt látjuk, hogy jó néhány város szenved gettónegyedektől. Mindebből világosan látszik, hogy a muszlim bevándorlók azok, akiknek nehezére esik integrálódni a „mi értékeinkbe, a nyugati értékekbe”. Azt szeretném kérdezni, vajon az integráció szempontjából nem lenne-e hasznosabb muszlim bevándorlók helyett keresztények érkezését, bevándorlását előnyben részesíteni? Aztán pedig: ezzel a nagyon szép, nemes gesztussal ön ma miért három teljesen muszlim családot részesített előnyben?

Ferenc pápa: Nem választottam keresztények és muszlimok közül. Ennek a három családnak rendben voltak a papírjai, a dokumentumai, és velük meg lehetett tenni. De volt például két keresztény család az első listán, ám nekik nem voltak rendben a papírjaik. Ez nem kiváltság! Ők mind a tizenketten Isten gyermekei. A „kiváltság” az, hogy Isten gyermekei: ez igaz. Ami a migrációt illeti: nagyon okosan beszélt. Megköszönöm önnek. Mondott egy szót, amelyet a mostani kultúra, úgy látszik, már elfejtett, a háború után… Ma vannak gettók. A terroristák közül néhányan, akik terrortámadást követtek el, néhányan tehát, olyan emberek gyermekei és unokái, akik már itteni országban, Európában születtek. És mi történt? Nem valósult meg az integráció politikája, pedig ez alapvető jelentőségű számomra. Ezen a ponton (hadd említsem meg), ha ön megnézi a családról szóló, szinódus utáni buzdításban – persze ez egy másik probléma –, a nehézségben lévő családok három lelkipásztori problémájának egyike az egyház életébe történő integrálás. Ma Európának vissza kell szereznie az integrálásnak ezt a mindig meglévő képességét. Mert érkeztek Európába nomádok, normannok és sok más nép, és integrálta őket, és (ezzel) gazdagította saját kultúráját. Azt hiszem, szükségünk van az integrációra való tanításra és nevelésre. Köszönöm!

Federico Lombardi: Szólítjuk Elena Pinardit, az EBU-tól.

Elena Pinardi (European Broadcasting Union): Szentatya, manapság egyes európai országok határainak megerősítéséről, ellenőrzésekről beszélnek, sőt katonai egységek alkalmazásáról. Ez vajon Schengen vége, az európai álom vége?

Ferenc pápa: Nem tudom. Én megértem a kormányokat, a népeket is, akiket eltölt bizonyos fokú félelem. Ezt megértem, és nagy felelőséggel kell eljárnunk a befogadás tekintetében. E felelősség egyik szempontja ez: hogyan integráljuk ezeket az embereket közénk. Mindig azt mondtam, hogy a falak emelése nem megoldás; láttuk az egyik ledőlését a múlt században. Nem old meg semmit. Hidakat kell építenünk. De hidakat okosan kell építeni, párbeszéden keresztül, integrációval. Épp ezért megértem azt a bizonyos félelmet. A határok lezárása azonban nem old meg semmit, mert az a lezárás hosszú távon árt az ott élő népnek. Európának sürgősen ki kell dolgoznia a befogadás és az integráció, a fejlődés, a munka, a gazdasági reform stratégiáját. Ezek a dolgok együttesen azok a hidak, amelyek arra vezetnek, hogy ne emeljünk falakat. A félelmet teljesen megértem; de azután, amit láttam – témát váltok, de szeretném ezt ma elmondani –; és amit ti magatok is láttatok abban a menekülttáborban… sírhatnékom volt! A gyerekek… Elhoztam magammal, hogy megmutassam nektek: a gyerekek nagyon sok rajzot ajándékoztak nekem. Íme, az egyik: mit akarnak a gyerekek? Békét, mert szenvednek. Ott, a táborban vannak foglalkozások… Mit láttak azok gyerekek? Nézzétek ezt a képet: látták azt is, amint egy gyermek a tengerbe fullad. Ezeket hordozzák a gyerekek a szívükben! Ma tényleg sírni tudtam volna! Sírhatnékom volt! Ugyanezt a témát rajzolta meg ez az afganisztáni kisgyerek: az Afganisztánból érkező bárka kiköt Görögországban. Ezek a gyerekek megőrzik ezt emlékezetükben. És hosszú idő kell ahhoz, hogy feldolgozzák! Itt van ez: a nap néz és sír. De ha a nap képes sírni, akkor nekünk is sírnunk kell: jót tesz nekünk, ha végigcsorog egy könnycsepp az arcunkon.

Federico Lombardi: Fanny Carrier a France Presse-től.

Fanny Carrier (Agence France-Presse): Jó napot! Miért nem tesz különbséget azok között, akik a háború elől, és akik az éhség elől menekülnek? Európa be tudja fogadni a világ összes nyomorát?

Ferenc pápa: Ez igaz. Ma azt mondtam beszédemben: vannak, akik a háborúk elől, és vannak, akik az éhség elől menekülnek. Mindkét jelenség a kizsákmányolás következménye, a földé is… Egy hónapja, körülbelül, azt mondta nekem egy afrikai kormányfő, hogy kormánya első döntése az újraerdősítés volt, mert kiszikkadt a föld a kizsákmányolás, az erdőirtás miatt. Jó tetteket kell végbevinni mindkét embercsoporttal. De van, aki az éhség, és van, aki a háború elől menekül. Én arra hívnám a fegyverkereskedőket – a fegyverek gyártásáról, bizonyos pontig, vannak megállapodások, de ott vannak a kereskedők, akik azért adnak el fegyvereket, hogy háborút robbantsanak ki bizonyos helyeken, mint például Szíriában, tehát akik fegyvereket adnak a különböző csoportoknak –, tehát arra hívnám ezeket a fegyverkereskedőket, hogy töltsenek el egy napot abban a menekülttáborban. Hiszem, hogy üdvös lenne számukra!

Federico Lombardi: Most pedig Néstor Pongutának adjuk meg a szót, a Colombia Rádiótól, aki a spanyol nyelvcsoportot képviseli.

Néstor Pongutá (W Radio Colombia): Szentatya, jó estét kívánok! Spanyolul kérdezek, de válaszolhat olaszul. Ma reggel mondott egy igen különös dolgot, ami nagyon felkeltette a figyelmemet, még pedig azt, hogy ez egy szomorú út, és szavai is azt tanúsították, hogy nagyon meg van hatódva. De valaminek meg kellett változnia a szívében is, hiszen tudja, hogy már itt van tizenkét személy, és ezzel a kicsiny gesztussal leckét adott azoknak, akik inkább elfordítják tekintetüket a sok szenvedés elől, ez elől a részletekben zajló harmadik világháború elől, mely ellen ön felemelte hangját.

Ferenc pápa: Most plágiummal fogok élni! Olyan mondattal válaszolok, amely nem az enyém. Ugyanezt kérdezték Teréz anyától: „De hát ön miért igyekszik annyira, miért dolgozik annyit, csak azért, hogy segítse az embereket meghalni… Semmi haszna annak, amit tesz! A tenger óriási!” Ő pedig így válaszolt: „Egy vízcsepp a tengerben! De e vízcsepp után a tenger már nem lesz ugyanaz!” Ezt válaszolom tehát. Ez egy kicsiny gesztus. De ilyen kis gesztusokat kell tennünk mindannyiunknak, férfiaknak és nőknek, hogy kinyújtsuk kezünket a rászorulók felé.

Federico Lombardi: Az amerikai csoport következik.

Joshua McElwee (National Catholic Reporter): Köszönöm, Szentatya! Egy migrációs országba jöttünk, de olyan országba is, mely mértéktartó [megszorító] gazdaságpolitikát folytat. Mondana néhány gondolatot a megszorító gazdaságról? Egy másik sziget, Puerto Rico számára is. Ha van néhány gondolata erről a mértéktartó politikáról?

Ferenc pápa: A mértéktartás [austerità] szónak különböző jelentései vannak, attól függően, milyen szempontból nézzük: gazdasági szempontból egy program fejezete; politikailag mást jelent, a lelki élet szempontjából és keresztény megközelítésben ismét más a jelentése. Amikor én mértéktartásról beszélek, akkor a pazarlással szemben beszélek róla. Azt hallottam a FAO-tól [az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetétől] – talán a FAO egyik közgyűlésén hangzott el –, hogy a kidobott étellel mindenkinek az éhségét meg lehetne szüntetni a világon. Mi pedig az otthonunkban mennyit, de mennyit pazarolunk akaratunk ellenére. Ez a kidobás, a pazarlás kultúrája. Ebben az értelemben, keresztény értelemben beszélek mértéktartásról. Álljunk meg itt, és éljünk egy kicsit mértéktartóan.

Federico Lombardi: Most pedig Francisco Romerót hívjuk, a Rome Reportstól, őt követi Francis Rocca, utána befejezzük.

Francisco Romero (Rome Reports): Szentatya, egyszerűen annyit szeretnék megjegyezni: ön azt mondta, hogy ez a menekültválság a legsúlyosabb válság a II. világháború óta. Azt szeretném kérdezni: mit gondol azoknak a bevándorlóknak a válságáról, akik az Amerikai Egyesült Államokba érkeznek Mexikóból, Latin-Amerikából?

Ferenc pápa: Ugyanaz! Ugyanaz, mert az éhség elől menekülve érkeznek oda, főleg. Ugyanaz a probléma. Ciudad Juárezben a kerítéstől száz méterre – talán kevesebbre is – mondtam a misét. A túloldalon ott volt vagy ötven püspök az Egyesült Államokból és ötvenezer fő egy stadionban, akik óriáskivetítőn követték a misét; ezen az oldalon, Mexikóban pedig ott volt a tábor, tele emberrel… De ugyanaz! Mexikóba Közép-Amerikából érkeztek. Biztosan emlékszik arra, két hónappal ezelőtt konfliktus robbant ki Nicaraguával, mert nem akarta átengedni a menekülteket: a helyzet megoldódott. Repülőn vitték őket a másik országba anélkül, hogy Nicaraguán kellett volna áthaladniuk. Ez világméretű probléma! Beszéltem erről ott a mexikói püspököknek; kértem, hogy gondoskodjanak a menekültekről.

Federico Lombardi: Francis Rocca jön, utána pedig Guénois. Így, ahogy kezdtük, a francia nyelvcsoporttal fejezzük is be.

Francis Rocca (Wall Street Journal): Köszönöm, Szentatya! Látom, hogy már feltették a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket, melyeket én is akartam, és ön nagyon jól válaszolt. Ezért, ha megengedi, a közelmúlt egy másik eseményével, mégpedig az apostoli buzdítással kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést. Miként jól tudja, sokat vitatkoztak a sok pont közül az egyiken – tudom, hogy sokan foglalkoztunk vele – a közzététel után: egyesek azt vallják, hogy semmi sem változott azon fegyelmet illetően, amely az elvált és újraházasodottak szentségekhez járulását szabályozza, és hogy a törvény, meg a pasztorális gyakorlat és nyilvánvalóan a tanítás ugyanaz maradt; mások ellenben azt vallják, hogy sok minden változott, és sokféle új nyitás és lehetőség van. A kérdés pedig, amely felmerül egy emberben, egy katolikusban, ez: vannak-e konkrét új lehetőségek, amelyek nem léteztek a buzdítás közzététele előtt, vagy nincsenek?

Ferenc pápa: Mondhatnám, hogy igen, és pont. Ez azonban rövid válasz lenne. Javaslom mindannyiótoknak, hogy olvassátok el annak a bemutatásnak a szövegét, amelyet Schönborn bíboros tartott, aki nagy teológus. Ő tagja a Hittani Kongregációnak, és jól ismeri az egyház tanítását. Annak a bemutatónak a szövegében meg fogjátok találni a választ. Köszönöm!

Federico Lombardi: Köszönjük! Most pedig Guénois következik, ő az utolsó.

Jean-Marie Guénois (Le Figaro): Ugyanezt a kérdést akartam feltenni, de egy kiegészítő kérdéssel, mivel nem értettük, miért írta ezt a híres lábjegyzetet az Amoris laetitiában az elvált és újraházasodottak problémáiról, a 351- lábjegyzetről van szó.

Ferenc pápa: Micsoda memóriája van!

Jean-Marie Guénois (Le Figaro): Igen. A kérdés tehát ez: hogyhogy csak lábjegyzetben szerepel egy ennyire fontos dolog? Előre látta az ellenállásokat, vagy azt akarta ezzel kifejezni, hogy ez a téma nem annyira fontos?

Ferenc pápa: Nézze, az egyik utóbbi pápa, amikor a zsinatról beszélt, azt mondta, hogy két zsinat volt: egyik a II. vatikáni zsinat, amelyet a Szent Péter-bazilikában tartottak, a másik pedig a „média zsinata”. Amikor meghirdettem az első szinódust, a média többségének az volt a nagy gondja, vajon az újraházasodott elváltak áldozáshoz járulhatnak-e. És mivel én nem vagyok szent, ez egy kicsit zavart engem, és egy kicsit szomorú is voltam miatta. Mert én ezt gondolom: Hát az a média, amely ilyesféléket mond, nem veszi észre, hogy nem ez az igazi probléma? Nem veszi észre, hogy a család az egész világon válságban van? Pedig a család a társadalom alapja! Nem veszi észre, hogy a fiatalok nem akarnak megházasodni? Nem veszi észre, hogy a születési arányszám csökkenése miatt Európában sírni kellene? Nem veszi észre, hogy a munka hiánya és a munkalehetőségek hiánya miatt kénytelen az apa és az anya két munkát is vállalni, s így a gyerekek egyedül nőnek fel, és nincs lehetőségük az apjukkal és anyjukkal párbeszédben felnőni? Ezek az igazi problémák! Nem emlékszem arra a lábjegyzetre, de az biztos, hogy ha ilyesféle téma lábjegyzetben szerepel, az azért van, mert benne van az Evangelii gaudiumban [az előző apostoli buzdításban]. Biztosan! Az Evangelii gaudiumból vett idézetnek kell lennie. Nem emlékszem a számára, de biztosan így van.

Federico Lombardi: Köszönjük, Szentatya, hogy ilyen hosszan elbeszélgetett velünk erről az utazásról, most pedig még a buzdításra is kitért. Jó utat kívánunk, és munkája sikeres folytatását!

Ferenc pápa: Köszönöm társaságotokat! Tényleg nyugodt vagyok veletek. Nagyon köszönöm! Köszönöm a társaságot!