Az Irgalmasság Szent Éve 163.
Még
sok mondanivalóm van...
„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem
amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja
hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet
nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből
kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,12-15) Nem árt felidézni a születés
fogalmát: „A születéskor élő jön ki élőből a természet hasonlóságára” Nemcsak
az emberi (asszonyi) szülésnél van így, hanem a nagy és abszolút tökéletes
Isten esetében is. Az isteni lényeg abszolút egynemű, darabolhatatlan, teljesen
értelmes (mindentudó) és mindent meg tud tenni (mindenható). Az Atya ezt a
mindentudást és mindenhatóságot saját erejéből birtokolja. Mivel az Atya
végtelen jóság, meg akarja osztani a végtelen boldogságát. Önmagától nem
idegenítheti el végtelen kincsét, az isteni természetet, de a saját képmásának,
születendő Fiának odaadhatja és tőle vissza is kaphatja egy örök ajándékozási
folyamatban. Meg is teszi egy tőle meghatározott esetben, mielőtt valamit
teremtene, vagyis idegen létet hozna létre. Így születik meg hasonmása, a Fiú,
akinek odaajándékozza a teljes istenséget és tőle azonnal vissza is kapja.
Ezután mindketten egyetlen leheléssel megismétlik az isteni cselekvést végző,
az isteni akarat síkján származó harmadik Személynek történő ajándékozást, aki
ettől kezdve szintén isteni Személy. Ezért mondja Jézus búcsúzáskor
tanítványainak, hogy az Atya „az enyémből ad majd nektek” Ezt a felülmúlhatatlan
isteni gesztust akarja mintának adni a majdan a semmiből teremtendő emberi
nemnek: ők is továbbadhatják emberi természetüket kettejük magzatainak, és az
isteni végtelen szeretet korlátlan boldogság forrása lesz. Persze, ha az
emberek Istennek hisznek és nem a sátán mafla ötletének, hogy se Isten ne
örüljön, se az emberek ne legyenek soha boldogok, mert csak az isteni
nagylelkűséget követi az emberi boldogság. „Legyetek termékenyek,
szaporodjatok” (Ter 1,28)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése