Az Irgalmasság Szent Éve 202.

Izajás a nagy próféta egyike

Izajás próféta a négy nagy-próféta egyike volt. Hét évszázaddal korábban élt, mint Jézus Krisztus. Ennek ellenére olyan sok kinyilatkoztatást kapott Megváltónkról, hogy nyugodtan nevezhetjük őt az Ószövetség evangélistájának. Ebben a sorozatban azt vizsgáljuk, mit tett a népéért, kortársaiért, hazájáért. Isten az, aki ember teremtményeit kiválasztja, egyéni sorsot tervez számukra, amely lényegében mindenki számára azonos. Mert minden egyéniség célja az, hogy szolgálja az igazságot és a szeretetet. Vannak, akiket csupán családjuk szolgálatára szán Urunk, csak azokat kell boldogítania szeretetével, akiket a családban melléjük rendelt az Úr. Mások szélesebb körben kapják megbízatásukat: falu, város, nemzet, ország, - plébániai közösség, Egyház szolgálata. A próféták küldetése az akkor élőkhöz szólt, elsődlegesen népükhöz, vezetőikhez küldettek, másodlagosan pedig az Újszövetséghez. Izajás próféta életéből kiragadunk néhány mozzanatot, ahol népéhez való viszonya, felelőssége szembeszökő és minket is útbaigazít.„Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot”(Iz 6,1) Akkor bizonyára nem gondolt rá, hogy a világ Ura úgy mutatkozik előtte, mint a királyok Királya, aki a közelmúltban elszólította népe éléről Uziját, és más síkon meg akarja mutatni jóságát gondoskodó szeretetével. A hatszárnyú szeráfok állandóan szolgálatra álltak Isten mellett. Azonban a földiek között is volt kiszemelt szolgája, akit terveibe, jövendő szent szolgálatába most akar bevonni. Megragyogtatja előtte dicsőségét, udvartartását. Minden és mindenki szent és készséges. Izajás felkiált meglepetésében és a benne sarjadzó hivatás érzetében: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (5) A meghívó végtelen nagy Felség isteni módon érzékelteti különleges hivatásra kiszemelt teremtményével, hogy nagy tervei vannak vele. Uzija (Azarja) tizenhat évesen lett Júda királya. Apja, Amaszja, igaz lélekkel szolgálta Istent és népét. Az elszakadt Izraelben Jeroboám király iszonyú tettre szánta magát: elszakadt Ábrahám élő Istenétől és bálványoknak épített országában két templomot. Népét is bálványok szolgájává tette. Ugyanebben az időben, Júdában Uzija követte apját. De nem rombolta le országában népe bálványait, és ez igen nagy vétek volt Isten ellen. Az Úr leprával büntette. Fia, Jótám uralkodott helyette. (2Kir 15,1-7. 32-38) Ebben a helyzetben Isten a nép lelki ügyeit új választottra akarta bízni. Jótám is követte ugyanis apja és nagyapja hitét, de népének engedte továbbra is a bálványozást. Ezért hívta meg különleges szolgálatára Izajást. Amikor ezt Izajás megérezte, a feléje áradó kegyelmektől megrémült, és kiáltotta a jaj-t. Kettős volt tehát aggodalma: népéhez küldetik, akit három király sem tudott (nem mert) leszoktatni a bálványozásról, a tisztátalan lelkek imádásáról. Ő, aki hasonlóan vétkesnek érzi magát, mit tud tenni? A meghívó Isten azonban kegyelmével siet segítségére: „Erre odarepült hozzám az egyik szeráf, kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz és így szólt: „íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert”. (Iz 6,6-7) A kegyelem Ura és forrása orvosolta az egyik bajt. Ennek ellenére nem parancsol, hanem kérdez, hogy a nép hűtlenségének orvoslására ki vállalkoznék: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” (8) Izajás immár vállalva a feladatot, így felel: „íme, itt vagyok, engem küldj!”(8) Isten pedig nyíltan felsorolja népe ellenállását, bűneit. Elmondja, hogy a nagy prófétai erőfeszítések ellenére nem tér meg a nép, el kell pusztulnia, „mint a terebint és mint a tölgyfa, amelynek kidöntés után megmarad a törzsöke: szent mag a törzsöke” (13) Népünk sorsának jobbra fordítását ki vállalja? Tisztuljon meg ajka és szíve az Úrtól kapott kegyelemtől, bátran vigye végbe a tőle kapott feladatot.