Felemeltük szívünket az Úrhoz – aranymiséjét ünnepelte Beer Miklós váci megyéspüspök

Két napon belül másodszor telt meg a váci székesegyház, amikor a június 18-i papszentelés után június 19-én, vasárnap a megyéspüspök, Beer Miklós pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte.

Beer Miklóssal ünnepeltek Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia számos tagja és Orosch János nagyszombati érsek. Mellettük papok, diakónusok és akolitusok sokasága is körülvette az oltárt. (Beer Miklós szorgalmazta Magyarországon először, hogy újból terjesszék el a nős diakonátus intézményét – a szerk.)

Beer Miklós a Gondot viselek az én juhaimra és pásztort támasztok nekik kezdetű énekre nem a szokásos módon, püspöki áldást osztva vonult be a székesegyházba, hanem kezet fogott, csókot váltott az érte és vele együtt hálát adókkal.

A szentmise elején Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius saját üdvözlete mellett Ferenc pápa köszöntését is tolmácsolta latin nyelven (ebben Varga Lajos segédpüspök is segítette).

Az ünnepi szentmise szónoka az a Pálos Frigyes volt, akinek egykor gimnáziumi hittantanárként az egyik legjelentősebb szerepe volt abban, hogy Beer Miklós felismerte papi hivatását.

A prépost szerint már szinte automatikusan hangzik fel a szentmisében: „Emeljétek fel szíveteket!”, és ugyanígy automatikusan hangzik el a válaszunk: „Felemeltük az Úrhoz”. Pedig a megszokástól függetlenül is fel kell emelnünk a szívünket örömmel és hálával, különösen ezen a mai ünnepen. Pálos Frigyes úgy fogalmazott: illő, igazságos és szükséges megköszönnünk ötven év hűséges papi szolgálatát, és azt a tizenhárom évet is, amelynek során Beer Miklós Vác városában és az egyházmegyében türelemből ki nem fogyva, szeretetben gazdagon helytállt.

A püspök arra is választ ad, hogyan lehet mosolyogva, örömtelien nyitottnak maradni a feszült helyzetekben is – tette hozzá a szónok.

Szinte hetente ér minket az a kérdés, hogy miért van mind kevesebb papunk –folytatta már-már ünneprontónak tűnő módon Pálos Frigyes. – Az előző napon négy fiatalt is pappá szentelt a megyéspüspök itt, a székesegyházban, de jövőre az I. világháború második fele óta először fordul majd elő, hogy nem lesz papszentelés. Hogyan lehetnek új papi hivatások?

Mintegy erre a kérdésre is válaszolva mutatta be a prépost az általa is patronált Beer Miklós életét.

A harmincas években, amikor az ország már megnyugodott a trianoni tragédia után, két fiatal szerelmes egymásra talált, és 1943 nyarán megszületett a gyermekük. A két tanári diplomával rendelkező édesanya otthon maradt fiával, de a katonai szolgálaton már túllevő mérnök apa nem maradhatott velük, mert zajlott a II. világháború, és behívták szolgálatra. Buda ostroma idején a másfél éves kisfiú édesanyja és nagyanyja napokon belül egyaránt özveggyé váltak. S mivel a pesti lakásuk is lakhatatlanná lett, egy jószívű rokonnál kezdhettek új életet. Ám ez sem tartott sokáig: Beer Miklós négy-öt éves korában átélte, hogyan deportálják őket egy hortobágyi birkaistállóba. Nem véletlen tehát, hogy az aranymisés püspök egészen másképp gondolkozik a hajléktalanokról és más rászorulókról, mint ahogy általában gondolkodunk – világított rá Pálos Frigyes.

Szerencsések voltak azonban, mert volt egy – bár nem éppen folyamatos tartózkodásra alkalmas – kis nyári pihenőhelyük Zebegényben, így itt tudtak maguknak otthont teremteni, miután elhagyhatták a Hortobágyot. Az édesanya klerikális reakciósként nem taníthatott, ezért zongoraleckéket adott. Vajda atya pedig, itt Zebegényben, Beer Miklós édesapja lett édesapja helyett – folytatta az ünnepelt élettörténetét a szónok, majd elmondta, akkor ismerkedett meg Beer Miklóssal, mikor már Vácra járt középiskolába. Pálos Frigyes akkoriban sok eltiltás közepette egy rövid ideig, nyolc hónapig, hitoktatóként szolgálhatott.

Egy mindig mosolygós, a társai által is nagyon szeretett fiút ismertem meg az elsős Beer Miklósban, aki kamaszkorában is hűséges maradt a ministráláshoz – emlékezett tovább a prépost, aki imáival és beszélgetésekkel is segítette, hogy tanítványa megbizonyosodhasson papi hivatásáról.

Beer Miklós Szobon, majd a Börzsöny lábánál kezdte meg papi szolgálatát, és „gyermekeit” rögtön kirándulni vitte, cserkészkedtek, ezt pilisi évei alatt is folytatta. Később filozófiatanárként is ugyanilyen közvetlen maradt tanítványaihoz – folytatta Pálos Frigyes, majd az emlékezés után rámutatott: a mai világ a pénz túlzott bűvöletében, céltalanul él, hiszen Isten szeretete és az ő parancsainak megtartása nélkül értelmetlen az élet.

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen!”, mondja a mai, a 12. évközi vasárnap evangéliuma. Az aranymiséjét ünneplő megyéspüspök ennek szellemében él, annak a tanúságtevője, hogy tettel és igazsággal kell szeretni – hangsúlyozta a szónok.

A prépost felidézte, milyen nagyszerű, istenhívő édesanyja és nagymamája volt Beer Miklósnak, sokat köszönhet nekik hivatása kibontakozása terén is, és arra intette a jelen lévő édesanyákat – és édesapákat –, hogy ne csak gyermekeik testi javával foglalkozzanak, gondoljanak a lelkükre, az örök életükre is.

Nem biztos, hogy ők is papok lesznek, de olyan emberekké válhatnak, akiknek nem a pénz a fontos, hanem az Isten szeretete és ingyenes kegyelme – buzdított Pálos Frigyes.

Beer Miklóst a szentmise végén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Erdő Péter bíboros köszöntötte, aki a köszönetnyilvánítás mellett reményének adott hangot, hogy az ünnep közelebb hozza egymáshoz az egybegyűlteket.

Ezt követően a református, evangélikus és baptista egyházak képviselői köszöntötték az aranymisést. Borsi Attila, a vác-felsővárosi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy elfogadást és befogadást kapott Beer Miklóstól már az első találkozáskor, hiszen a püspök így fogadta: „Már nagyon vártam.” Detre János, a helyi evangélikus egyházközség lelkésze arra emlékezett vissza, hogy beiktatásának húszéves évfordulójakor csak egy püspököt vártak az ünnepségre, de kettő érkezett: Beer Miklóst ugyanis három éve éppen aznap reggel engedték ki a kórházból, és így is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen az ünnepségen. A váci baptista gyülekezet nevében végül Meláth Attila lelkész köszöntötte az ünneplő főpásztort.

A köszöntések sorában ezután a cserkészek és a Váci Egyházmegye hitoktatói következtek, és Dunakeszi polgármestere, valamint a pilismaróti egyházközség elnöke méltatták az aranymisés Beer Miklóst.

Végül a gyömrői Ceferino Ház, a Váci Egyházmegye cigánypasztorációs irodájának képviselői adták át ajándékukat: egy aranyszínű miseruhát, amely az első boldoggá avatott cigányt, Boldog Ceferinót ábrázolja.

A püspök szeretetében megtapasztaljuk, hogy a cigányság esélye Krisztus – fogalmazta meg az egyik köszöntő, és hozzátette, Beer Miklós mellett állnak a társadalom sebeinek begyógyításáért végzett munkában.

A szentmise végi kivonulás éppolyan rendhagyó volt, mint a bejövetel: barátok, hívek sokasága gratulált a főpásztornak előbb a templomban, majd a püspöki palota kertjében.